Galgóczi Tamás | 2024. 10. 27.
WOMEX 2024 – negyedik nap
Csak a szokásos szombati ügymenet fogadott, amikor kis késéssel megérkeztem az expo nappali helyszínére, vagyis nagyjából félházat láttam. A jelek szerint másoknak is problémát okozott a...
Csak a szokásos szombati ügymenet fogadott, amikor kis késéssel megérkeztem az expo nappali helyszínére, vagyis nagyjából félházat láttam. A jelek szerint másoknak is problémát okozott a...
Pár héttel korábban írtam Jyotsna Srikanth albumáról, ami az indiai karnatikus hagyományok jazzel és poppal történő ötvözete volt. Most pedig itt egy másik lemez, aminek alapját szintén...
Előzetesen a pénteki napot terveztem a legerősebbre, ide került a legtöbb találkozóm, és erre a napra ütemezték a vendégváró órák többségét a nemzeti standok. Rácáfolva minden eddigi...
Ez az a nap, amikor az érdemi expo elkezdődött számomra – mindig csütörtökön indulok el felfedezni a standok alkotta labirintust. Az idei helyszín csalóka, elsőre azt hiszi az ember, hogy...
Nem is olyan régén említettem egy másik lemez kapcsán, hogy bizonyos női énekhang mennyire tetszik nekem, mert pont azt a nőiességet testesíti meg, ami véleményem szerint léleksimogató. Szerencsém...
Idén az istenek kegyesek voltak hozzánk, hiszen a nagyjából másfél órás késést leszámítva zökkenőmentesen eljutottunk Manchesterbe. Az első két napunkon az időjárásra sem lehetett panasz,...
Dicséretes módon manapság nagyon sokan foglalkoznak a hagyományos népzene modernizálásával, a jelen fiatalság számára is szerethető, rossz kifejezéssel élve fogyasztható formába öntésével....
Valahol ott szakadt meg a történet fonala, hogy Roland és csapata (Susannah, Eddie, Jake és Csí) Lut városában felszállnak egy őrült mesterséges intelligencia által irányított vonatra. Ő...
A többek között a Robert Walser és az amerikai Nemzeti Könyvdíjat is elnyerő svájci-koreai Elisa Shua Dusapin neve sokak számára ismerősen csenghet, hiszen a tavalyi év végén valósággal...
Jó három évet kellett várnom az énekesnő hetedik albumára, de többszöri meghallgatás után azt mondom megérte, mert ott folytatta, ahol az előző korongnál abbahagyta. Márpedig a Coleur jól...
Világzenében talán az a legnagyobb kihívás, ha olyan zenét akar játszani valaki, amelyhez alapban nem sok köze van. Találkoztam már olyan formációval, akik ugyan hangra pontosan prezentálták...
Annak idején nagyon bosszankodtam azon, hogy nem robbant be idehaza az amerikai Sigrid Nunez díjnyertes kötete, A barát, hiszen egy kimondottan egyedi alkotás volt, melynek középpontjában az előbb-utóbb...
Újra itt van az Eyal El Wahab által vezetett trió, és azt kell mondjam, a zenéjük semmivel sem lett egyszerűbb, vagy befogadhatóbb. A jelenleg Berlinben székelő együttes még mindig elégedetlen...
Régen felfigyeltem erre a könyvre az egyik borítója miatt (amelyiken háton fekve olvas egy lány), ezért nagyon örültem, amikor tudomásomra jutott, hogy magyarul is kiadják. Az érdekes fülszöveg...
Vigdis Hjorth, a modernkori diszfunkcionális kapcsolatok kíméletlen krónikása már nem lehet ismeretlen a magyar olvasók előtt sem, hiszen gyakorlatilag minden évben érkezik tőle valami különleges...
Ha lehet ilyet mondani az énekesnő szeptember végén megjelent, sorrendben tizenegyedik lemezéről, akkor ezen még hangsúlyosabb a jazz, mint a korábbiakon. Ez részben köszönhető a muzsikusoknak,...