Főkép

Mi marad az emberből, ha az otthona megsemmisül? Ha eltűnik a Föld, elvesznek a városok, a könyvek, a fényképek, az ismerős tájak, és egy idő után talán már senki sem emlékszik arra sem, hogy valaha léteztek? Donna Barba Higuera Az utolsó mesemondó című regénye éppen ezt a különleges és nyugtalanító kérdést járja körül.

 

A történet szerint egy üstökös pusztítja el a Földet, és az emberiségnek csak egy kiválasztott része menekülhet el egy távoli bolygóra. Köztük van Petra Peña is, egy fiatal lány, aki arról álmodik, hogy egyszer olyan mesemondó lesz, mint a nagymamája. Évszázadokkal később azonban Petra arra ébred, hogy ő az egyetlen, aki még emlékszik a régi Földre. 

 

A regény felhívja rá a figyelmet, hogy az emberiséget nem pusztán a tudomány, a technológia vagy a túlélés képessége tartja életben. Szükségünk van a történeteinkre is. A mesék őrzik mindazt, amit egyetlen történelemkönyv sem tud teljesen átadni: hogyan szerettünk, mitől féltünk, miben hittünk, kik voltak előttünk, és mit jelentett embernek lenni. Petra nagymamájától örökölt történetei ezért sokkal többet jelentenek egyszerű meséknél. Emlékeket őriznek, identitást adnak, kapcsolatot teremtenek múlt és jövő között. A regényben a történetek arra is képesek, hogy olyan emberekben ébresszék fel a múlt emlékeit és érzéseit, akikből megpróbálták kitörölni korábbi életük emlékeit. 

 

A Föld pusztulása önmagában is megrázó, de Donna Barba Higuera ennél tovább megy: azt is megmutatja, milyen lenne egy olyan világ, amely önként mond le a múltjáról. A történetben működő Kollektíva úgy gondolja, hogy az emberiség korábbi háborúi, konfliktusai és hibái miatt jobb mindent elfelejteni. Ha nincs múlt, talán nem lesznek többé konfliktusok sem. Csakhogy a múlt kitörlésével nemcsak a rosszat tüntetik el, hanem a szeretett embereket, a kultúrákat, a hagyományokat, a történeteket és végül magát az identitást. A regény egyik fontos üzenete éppen az, hogy a különbözőség nem feltétlenül veszély, hanem az emberiség egyik legnagyobb értéke. 

 

Az utolsó mesemondó egyszerre izgalmas sci-fi, disztópikus kaland és megható gondolatkísérlet arról, hogy mitől vagyunk emberek. Petra története arra emlékeztet, hogy egy mese néha többet képes megőrizni egy civilizációból, mint bármilyen tárgy. Egy történet továbbadhatja egy nagymama hangját az unokának, egy elveszett világ emlékét egy új nemzedéknek, és reményt adhat akkor is, amikor látszólag már minden elveszett.