Galgóczi Tamás | 2022. 10. 20.
Womex 2022 – első nap
Idén eddig semmi sem úgy alakul, ahogy előre elterveztem. Kezdődött minden azzal, hogy Budapestről bő kétórás késéssel indult el a járatunk, aminek eredményeként hajnali fél háromkor érkeztünk...
Idén eddig semmi sem úgy alakul, ahogy előre elterveztem. Kezdődött minden azzal, hogy Budapestről bő kétórás késéssel indult el a járatunk, aminek eredményeként hajnali fél háromkor érkeztünk...
Ahogy szép lassan megérkezik az ősz, az utóbbi évekhez hasonlóan szerencsére idén sem maradunk új Jón Kalman Stefánsson kötet nélkül, melyet ezúttal a Typotex kiadó hozott el a hazai olvasóknak,...
Az amerikai irodalomtörténet csak az elmúlt három-négy évtizedben fedezte fel a XIX. század első felének nőirodalmát (legfőbb képviselői: Margaret Fuller, Harriet Beecher Stowe, Louisa May...
Az Egérőrség című, Eisner-díjas képregénysorozat bájosnak látszik első ránézésre, de beleolvasva kiderül, hogy egy döbbenetesen szépen megrajzolt és felépített világ és történetfolyam...
A tavalyi a díjak szempontjából mindenképpen az afrikai irodalom éve volt, hiszen mind a Nobel- (Abdulrazak Gurnah), mind a Goncourt- (Mohamed Mbougar Sarr), mind a Booker-díj (Damon Galgut) afrikai...
Némileg elcsodálkoztam, amikor megláttam az előadó nevét ezen a lemezen, és a sajtóanyagból megtudtam, hogy ez már a második szólóban készített kiadványa. A csodálkozásra Päivi Hirvonen...
Nem csak azért volt jó, hogy az idei PesText fesztivál egyik kiemelt díszvendégeként Vlagyimir Szorokin is ellátogatott hazánkba, mert így a hazai olvasóközönség is találkozhatott az orosz...
Joe Hill, aki ugye Stephen King fia, igen sikeres horror író, aki első igazán nagy sikereit még a Locke & Key képregénysorozattal érte el (2008 és 13 között). Ez hozzánk később jutott...
Keith Jarrett feltehetően végső, 2016-os európai turnéjának mindössze öt állomása közül az először kiadott utolsó, müncheni, július 16-i koncert után nagy örömünkre már megjelent...
Azt hiszem, már sokakkal együtt vártam Gerlóczy Márton Fikció-sorozata második kötetének, Az örvénynek a megjelenését, hiszen az első darab, A katlan egyértelműen a tavalyi év egyik legjobbja...
Lassan négy éve annak, hogy a rovatban írtam A Woman’s World – Songs of Resilience & Hope című válogatáslemezről. Azon az egyik, általam korábban nem ismert előadó a londoni Khiyo volt,...
Megjelent, és azonmód a world music chart europe első helyére került a ciprusi Antonis Antoniou második szólólemeze. Véleményem szerint abszolút megérdemelten, mert valóban jó sikerült,...
Andreas H. Schmachtl nevét jól ismerik, akik olvasták Alma Magdi sorozatát, ám számomra a Mókus és Medve az első könyve. Ránézésre az Alma is bájos és aranyos, de azt nem tudom, abban is...
Bevallom, előzetesen kicsit tartottam a meglehetősen „női téma” miatt a könyvedtől, de azt kell mondjam, kérdés nélkül az idei év legjobb és legfigyelemreméltóbb kötetei közt van a...
Mennyire lehet jó az a lemez, amelyen olyan muzsikusok vendégeskednek, mint Lee Ranaldo (Sonic Youth) vagy Jello Biafra (Dead Kennedys)? Mindenesetre látatlanban ígéretesnek találtam, amit csak fokozott,...
Elsőre simán zenebohócoknak mondanám az együttes tagjait, de mivel esetükben jóval többről van szó, mint a cirkusz porondján történő csetlésről és botlásról, úgy tartom helyesnek, ha...