Főkép

Talán nem túlzás azt állítani, hogy igazi különlegesség ez a manga kötet. A hazai manga kiadás története megannyi viszontagsággal van tele, és aligha várhatja vagy remélheti bárki, hogy minden fontos távol-keleti képregény megjelenjen magyarul, de tény, hogy seinen (vagyis felnőtteknek szóló) mangából különösen kevés van.

 

Fontos leszögezni nyomban, hogy a Jizo semmi olyat nem rejt, ami miatt 18-as karikát kellene rátenni, inkább csak a témája miatt való talán inkább az érettebb olvasók kezébe (noha két főszereplője gyerek). Bár relatív – hiszen az elmúlással a legtöbbünk már fiatalon találkozik valamilyen formában. Mondanám, hogy ezzel lelőttem a történet „poénját”, de kétlem, hogy bárki olvasónak komoly fejtörést okozna néhány oldal után, hogy mi is történik itt.

 

A történet elején azt látjuk, hogy egy japán kisfiú ül egy padon a játszótér mellett, és úgy fest, senki nem vesz róla tudomást. Nem tudja, hol van, és egyszerűen nem talál haza. Akinak hívják őt – a másik fiút pedig, aki egyszercsak felbukkan, és felajánlja segítségét, Jizónak. Míg előbbi teljesen átlagos, jól szituált gyerkőc, utóbbi toprongyos ruhájával, baseball sapkával fedett kopasz fejével inkább néz ki buddhista utcagyereknek. Ahogy közeleg az éj, Jizo arra igyekszik rávenni Akit, hogy keressenek menedéket egy templomban. De vajon megbízhat Aki egy idegenben? Erre a kérdésre még akkor sem tudja biztosan a választ, amikor felbukkan egy egyértelműen gonosz külsejű, Miyazaki boszorkányait idéző lény…

 

A két fiú kalandjai közepette lassan az olvasó és Aki is megérti és elfogadja, mi is történik, és minden félelmetes, nyomasztó részlet és esemény mellett is megnyugtató, sőt vigaszt nyújtó a végkifejlet, ahogy arra szintén számítani lehet. Ebben a képregényben korántsem a történet a legerősebb, noha az is épp olyan ősi, mint a hátteréül vagy alapjául szolgáló filozófia. Mr Tan író és Mato rajzoló a japán sintoizmusból merített, de nem kell ahhoz sintóistának, buddhistának, vagy akár vallásosnak lenni, hogy az olvasó megértse és átérezze a Jizo üzenetét. Ahogy manga rajongónak sem kell lennünk, hogy értékeljük a fekete-fehér rajzok szépségét, a tájak harmónikus ábrázolását, a cselekmény, a veszélyes pillanatok feszültségét. Minden giccsesség nélküli alkotás ez a manga, mely saját hitünktől (vagy nem-hitünktől) függetlenül is ad valami szépet és tisztát.