Főkép

Vannak szép esték amelyek közül némelyeket olyan előadások tesznek felejthetetlenné, mint Snétberger Ferenc első fellépése az Erkel Ferenc Színházban, a JazzFest Budapest őszi, a műfajt kiváló előadókkal ünneplő sorozat részeként. A felkonferálást követően a művész lényegében csak annyit állít, hogy hozott néhány újabb zenei foszlányt, de valójában azokból egy jól átgondolt, bőséges csokrot kapunk, kiemelkedő hangosítás, ötletes, majd' minden témát követően változó háttérvilágítás és egy ízléses színpadkép kíséretében.

 

Snétberger a lélek búvára, amely tevékenység európai hagyománya ugyan legalább az ókori Hérakleitoszig (Kr. e. 6-5. sz.) vezethető vissza (ld. frg. 101), viszont Ferenc ezt a foglalatosságot a színpadon jelen időben, akusztikus gitárjával folytatja. Ahogyan haladunk előre a programban, egyre mélyebb terei tárulnak fel gondolkodásának és a meditatív harmóniák által vonódunk be fokozatosan ezek rétegeibe. A terek egy ponton túl egymásba zuhannak és megszűnik előadóművész és hallgatóság között a távolság: a hangokat mintegy közvetlen közelről szemlélhetjük soraik és kapcsolódási pontjaikban. Bár van akit egy szűkített arpeggio sor nyűgöz le mellettem – és nem tudnánk nem egyet érteni Snétberger elbűvölő technikájának tekintetében –, gitárjátéka mégis inkább azért magával ragadó, mert minden alkalommal képes a lélek egy másik tartományát feltárni, ami valahol ott rejtőzik mindannyiunkban, de csak az ő kulcsával nyílik. Az eredmény ezért szinte mindig egy instant közösségi élmény, ezen az estén is.

 

Persze a művész másban is kiemelkedőt alkot: Wood és Mellin „My One and Only Love” Michael Brecker feldolgozása az egyik kedvencem, de Snétberger éppen olyan zseniálisan formálja saját hangképére a témát, mint egykor Brecker. A bemikrofonozott színpad az ECM kiadó ismert gyakorlatának tükrében – hogy az ECM művészek lehető legtöbb élő előadása rögzítésre kerüljön – arra a reményre ad okot, hogy ennek vagy egy másik fellépésnek a felvételei kiadásra kerülnek, amelyen remélhetőleg helyet kap a ráadásban játszott, Joni Mitchell 80-dik születésnapját ünneplő darab is.

 

Összességében számos új kompozíciót hallottunk, néhány ismert témával együtt, mint például a ráadásban felhangzó „Budapest – Pt. 4 / Live” Bossa. Jó volt ezt a lüktetést és dallamvilágot újra együtt bejárni olyan eredeti szerzemények között, amelyek igazán frissek és megnyerők, alig várjuk már a következő élő találkozást és egy új szóló albumot.