Babiczky Tibor A tengerről - András László Vad vidék

Amikor nemrég nézegettem az előrendelhető könyveket, észrevettem, hogy a Kalligram kiadó keményen belehúzott a magyar líra terén, hiszen szinte egy időben jelent meg náluk Babiczky Tibor A tengerről, András László Vad vidék és Áfra János Omlás című kötete. Én most kissé rendhagyó módon egyszerre írok az első két kiadványról, hiszen ahogy emlékezhetünk, a két szerző már a tavalyi évben is összehozott egy igen emlékezetes közös kötetet (Hajótörés szélcsendben), amelynek többé-kevésbé (Babiczkyé többé, Andrásé talán egy kicsit kevésbé) egyenesági folytatását írták meg az idén ősszel megjelent műveikben.

 

Babiczky pontosan ugyanazt folytatja, amit már a 2021-es Szapphó–paradigma című kötetében elkezdett: antik hangok, antik gondolatok, antik versek felidézését és átültetését a mába, amolyan magyar Konsztantinosz Kavafisz módjára. És ahogy a világhírű görög elődje száz éve, úgy a magyar költő is képes bebizonyítani, hogy ezek az ókori formák, gondolatok és nézőpontok éppolyan érvényesek ma is, mint két és fél ezer évvel ezelőtt.

 

 

Egy síron

 

Androsz pihen itt, kilencven évet élt, szívét sosem adta

se istennek, se nőnek, csak a földre figyelt — kenyér

és bor legyen, s hogy már egyik se kell többé: kegyelem.

 

A szerző gyakorlatilag az egész kötetében ezeket az ókori hagyományokat folytatja, játszódjanak a versei Görögországban vagy éppen Itáliában. Számára azoknak a gondolatoknak a megragadása fontos, melyek örökérvényűeknek tűnnek. Legyen az a szerelem, a boldogság, vagy éppen a gyűlölet és a halál felvillantása, megértése.

 

Aiolosz

 

Ennyi a vágyam: lenni a tenger síkja felett

a szél, futni a fájdalom bélyege nélkül,

 

lenni vitorlák püffedt arca mögött az irány,

és puha zúgásként élni hajósok fülkagylójában.

 

 

András László a Vad vidékben is szintén gyakran nyúl vissza az antik hagyományokhoz, ráadásul olyan — Babickyhez hasonló  — módon, hogy ezeket a gondolatokat óhatatlanul a mára is tudjuk értelmezni. Nála is sorjáznak ezek a végtelenül kimunkált és örökérvényű versek, gondolatok, de néha azért megjelenik pár olyan költemény is, melyet nehezebb az antikvitáshoz kötni.

 

Bőség

 

Nézem a szomszéd

tornácon az öregembert. Kiültették

a napsütésben. Ölébe ejtette

két kezére mered. Csak az ajka mozog.

 

Szapphó

 

Lennék bár istennője a harmatnak, amíg

föl nem szárad, csak ne halandó.

 

Talán már ennyiből is érezhető, hogy a két szerző ismét nagyot alkotott. Szóval, akik belefutnának ezekbe a kötetekben, ne is gondolkozzanak, hanem vigyék haza őket együtt, hiszen egymáshoz tartoznak. A tengerről és a Vad vidék egyértelműen a 2023-as magyar nyelvű líra legjobb darabjai közé tartozik.