Főkép

Itt a vége, fuss el véle – ez jutott eszembe, amikor vasárnap délelőtt a 2023-as WOMEX zárórendezvényének helyszíne, a Teatro Colón felé sétáltam. Itt korábban voltam már pár alkalommal, hiszen az esti koncertek közül pár ezen e helyszínen került megrendezésre. Az épület kívülről és belülről úgy néz ki, mint egy színház, semmi extravagancia, túlzásba vitt díszítés, de a célnak pontosan megfelel – a városban tartózkodó többszáz womexes belakta az épületet. A közös reggeli során sikerült az utolsó találkozást megejtenem, mert korábban mindig elkerültük egymás Alekszej Belkinnel, de most végre feltettem neki a kérdéseimet együttese, az Отава ё, vagy másféle átiratban Otava Yo kapcsán. Rajta kívül a szerb különítménnyel osztottuk meg az élményeinket, mielőtt elfoglaltuk helyünket a nézőtéren.

 

Az idei műsorvezető páros némileg viccesre vette a figurát, ami szerintem kifejezetten jól állt a díjátadónak, az egyfajta profik vagyunk, de szeretjük az életet mentalitásnak. Így belegondolva az öt nap alatt nem láttam ideges vagy mogorva embert. Ez is bizonyítja, mennyire jótékony hatása van a zenének a hallgatókra.

 

A három díj közül elsőként az év 20 legjobb világzenei lemezkiadóját nevesítették. A listát a két legrangosabb slágerlista közreműködésével készült el, és szerintem ez teljesen helyénvaló, mert akik képesek rendszeresen a World Music Charts, illetve a Transglobal World Music Chart havi listáira felkerülni, azok valóban a legjobbak. Következzen a teljes lista:

Glitterbeat Records (Germany)

World Circuit (UK)

Nordic Notes / CPL Music (Germany)

Smithsonian Folkways Recordings (USA)

Ajabu! (Sweden/Germany)

Segell Microscopi (Spain)

Cumbancha (USA)

Les Disques Bongo Joe (Switzerland)

Buda Musique (France)

Real World Records (UK)

ARC Music (UK)

One World Records (Denmark)

Nø Førmat! (France)

Zephyrus Records (Belgium)

Analog Africa (Germany)

Snail Records (The Netherlands)

Outhere Records (Germany)

Crammed Discs (Belgium)

Fonó (Hungary)

Six Degrees Records (USA)

 

Külön kiemelem a Fonót, mint egyetlen magyar, illetve régióbeli kiadót, öröm látni, hogy mások is elismerik a munkájukat.

 

Az idei szakmai díjat a francia illetőségű On the Move kapta. Így írnak tevékenységükről:

„Fontos, hogy ezekhez az erőforrásokhoz ingyenesen hozzá lehet férni, és rendszeresen frissítjük őket, hogy lépést tarthassanak a legújabb fejlesztésekkel. Az On the Move küldetésének szíve a nemzetközi művészet demokratizálása: a tudás és az eszközök megosztásával biztosítja, hogy a művészetek ne váljanak a hatalmasok és kiváltságosok egyedüli tartalékává. Azáltal, hogy több művész számára biztosítunk hozzáférést a nemzetközi mobilitáshoz, a globális művészeti közösség igazságosabbá, átláthatóbbá és fenntarthatóbbá válik. Konkrét segítséget is lehetővé tesz azon művészek számára, akik tágabb kulturális szférán belül hátrányos helyzetűek, például fogyatékkal élő, kisebbségi etnikai vagy menekült művészek számára.

A világzenei szcéna és a tágabb értelemben vett művészeti ökoszisztéma számára a mobilitás nem luxus, hanem szükséglet. Azon elkötelezettségükkel, hogy ezt a felbecsülhetetlen értékű forrást biztosítsák a művészek és kulturális szakemberek számára, az On the Move megnyitja a világot a legkülönbözőbb művészek előtt.”

 

Zárásként pedig az életmű-díj átadására került sor, ezt idén a dél-afrikai BCUC együttes (Bantu Continua Uhuru Consciousness) kapta, és a hihetetlen energiától duzzadó, mindent és mindenkit magával ragadó koncertjük láttán senkiben sem maradt kétség a díj jogosságát illetően. Utoljára a múlt század nyolcvanas éveiben éltem át hasonlót a kisváros színházában, akkor egy rockegyüttes koncertjén szedték szét a házat a fiatalok. Csak most változatos életkorú szakmabeliek álltak a széksorok között és táncoltak önfeledten a törzsi ritmusoknál gyorsabb tempóra, hallgatva a különféle nyelvű dalokat. Cseppet sem érzem túlzásnak az „életre szóló élmény” címkét.

 

Ezzel véget ért a 2023-as, sorrendben 29. WOMEX. Jövőre Manchester városába megyünk, és ugyan a szervezők gálánsan mindent megígértek, de mivel ez ugye már az EU-n kívül van, kíváncsi vagyok, mennyi valósul meg a vállalásokból.