Főkép

A Nobel-díjas Orhan Pamuk saját bevallása szerint egy több évtizedes projektjét valósította meg azzal, amikor megírta A pestis éjszakái című monstrumát, amely idehaza az elmúlt hetekben került a boltok polcaira. Hogy rögtön a jól megérdemelt dicsérettel kezdjem, ez a kötet egy óriási és tökéletesen átgondolt vállalkozás, amelyben randevút ad egymásnak a romantika és a realizmus, a regényesség és a történelmi hitelesség, ráadásul olyan időtlen gondolatokat is megfogalmaz, melyek örökké aktuálisak lesznek az emberiség számára (így nem is csoda, hogy ezért a művéért a szerző ismét csak a török hatóságok elé került).

 

Pamuk ezúttal is egy tökéletesen megválasztott nézőpontot talált a regényéhez, hiszen ezt a művet – a történet szerint – egy, a török hatóságok által is folyamatosan megfigyelt történésznő írta, aki érintett révén alaposan beleásta magát a mingeri történelembe, hogy aztán a száraz történelmi elemzéseket háttérbe szorítva inkább egy valós alapokon nyugvó, ám vállaltan történelmi regényt írjon erről a kis (egyébként fiktív) földközi-tengeri szigetről, illetve történelmének legembertpróbálóbb korszakáról.

 

Ez a nézőpont aztán azt eredményezi, hogy a szerző szabadon ingázhat a cselekményesség és a politikai–történelmi elemzések, vagy mondjuk a sziget és földrajzának bemutatása, valamint a főbb karakterek felépítése között, hogy közben egyre inkább elszabaduljon és rejtett katalizátorként szolgáljon a címbéli pestis is olyan történelmi folyamatokat elindítva, melyek mindenütt lejátszódtak a végóráit élő Oszmán Birodalomban.

 

Pamuk féltucatnyi főbb szereplőt mozgat, akik így vagy úgy, de mind megpróbálnak szembeszállni ezzel a még a huszadik század elején is leküzdhetetlennek tűnő kórral, mely őrült tempóban kezd pusztítani az idilli szigeten. Mivel egy tipizált helyszínről beszélünk, találhatóak itt törökök és görögök, muszlimok és keresztények, haladáspártiak és maradiak, akik mind–minden másként vélekednek nem csak a pestisről, de a világ gyakorlatilag minden más dolgáról is.

 

„Egy történelmi elbeszélés ugyanis minél inkább »romantikus«, annál kevésbé hiteles, és minél inkább »hiteles«, annál kevésbé romantikus."

 

A szerző rendkívül ügyesen ingázik a szereplők (menetközben igen nehéz eldönteni, hogy ki kap főbb szerepet és ki nem, ki marad velünk és ki búcsúzik végleg), a történetszálak (mivel egy 660 oldalas műről beszélünk, bőven van idő különböző kitérőkre és magyarázatokra is) és a különféle elbeszélői stílusok között. Ez pedig azt eredményezi, hogy A pestis éjszakái szinte lehetetlenné válik. El kell mondanom, bár az utóbbi időkben rengeteg kiváló alkotással találkoztam, de csak nagyon kevés világa rántott be így magához.

 

Azt hiszem, nem is nagyon kell tovább magyaráznom, hogy Orhan Pamuk legújabb nagyregénye nem csak az utóbbi idők egyik legjobb történelmi témájú alkotása (amelyben hiba nélkül megvan a cselekményesség, a történelmi hitelesség és a gondolatiság), de egyben a Nobel-díjas szerző egyik legjobb műve is. Szóval, aki belefut, ne habozzon, mert egy igazi kincsre bukkanhat.