Bak Róbert | 2021. 11. 01.
Szilasi László: Tavaszi hadjárat
Szilasi László, aki már több korábbi kötetével is levett a lábamról (gondolok itt a Szentek hárfájára, vagy a Kései házasságra), a legújabb művében – mely a Tavaszi hadjárat címet...
Szilasi László, aki már több korábbi kötetével is levett a lábamról (gondolok itt a Szentek hárfájára, vagy a Kései házasságra), a legújabb művében – mely a Tavaszi hadjárat címet...
2019-ben olvastam először Szendi Nóra Természetes lustaság című könyvét. Nemrég ismét a kezembe vettem, mert kíváncsi voltam, hogy most is ugyanúgy érzek-e, ugyanúgy látom-e magát a regényt...
Ha van óriási adóssága, sőt inkább égbekiáltó bűne a magyar könyvkiadásnak a 21. században (igen, van), akkor az a halála előtt (jogos) ügynökvádakkal illetett, majd 2005-ben elhunyt...
A tavaly két kötettel (Tor Ulven és John Ashbery hazai debütáló kötetei) elinduló Versum-könyvek sorozat alighanem az egyik legjobb dolog volt, ami a világlírával történt Magyarországon...
Az egész több, mint a részek összessége. Legalábbis Arisztotelész szerint. De Arisztotelész régen élt, azóta rengeteget fejlődött a tudomány, és kiderült, hogy a részek összessége...
Vladimir Nabokov neve (amit úgy kell ejteni, ahogyan az olaszok és az oroszok teszik, azaz a hangsúlyt a második szótagra kell helyezni, de ha ez nem megy, elegáns megoldás a második szótag o...
Rendszerváltás. A szó jelentése egyértelmű. Vagy legalábbis annak látszik. Hazánkat illetően a rendszerváltás alapvetően az 1989-es évhez köthető, de természetesen az ezt megelőző...
Ha a különféle szépirodalmi alkotásokat csoportosítani próbálnám (természetesen megszámlálhatatlanul sokféleképpen lehet) mondjuk most aszerint, hogy mi miatt lesznek emlékezetesek, akkor...
Amikor néhány héttel ezelőtt olvashattuk a Magvető Kiadó baljós bejelentését, miszerint hamarosan érkezik Kántor Péter új verseskötete, az Elegendő ok (a versek „nem csak a megjelenés...
Azt hiszem, vitathatatlan tény, hogy a 2018-as év egyik legjelentősebb hazai szépirodalmi megjelenése Bartók Imre Jerikó épül című monstruma volt, amely – egy mára már alaposan elkoptatott,...
Toroczkay András regényt írt Boldog emberek címmel. Ha a címet a regényre vetítjük, hát elég lehangoló következtetésre jutunk. Persze, ha akarjuk, fejlődésregénynek is olvashatjuk: a fiú...
Bár világlátásukban, írástechnikájukban és az általuk ábrázolt történetek terén talán nem is különbözhetnének jobban, Juan Gabriel Vásquez fajsúlyosságban, profizmusban és zsenialitásban...
A Minden harmadik kedden olvasása után rögtön tudtam, hogy szeretnék további műveket is megismerni a szerzőtől, viszont amint elolvastam a Lélekrablók fülszövegét, sejtettem, hogy nem lesz...
Nagy igazság, hogy az ember előre sosem sejtheti, hogy milyen gyöngyszem fog a kezébe akadni a világirodalom mérhetetlenül mély óceánjából, mert bár az indiai származású Sunjeev Sahota...
Tegyük fel, hogy van egy álmod, aminek a megvalósításáért foggal-körömmel harcolsz. Mindent hajlandó vagy kockára tenni érte. Talán a saját titkos recepted alapján készített étellel akarod...
Szokásommá vált, hogy egy-egy kivételes könyv után, az olvasást követő megszentelt percekben, melyekben egymással viaskodik az elengedésből fakadó gyász és az átélt élmény mindent átható...