Anne Tyler: Légzőgyakorlatok

A cím alapján senki se gondolja, hogy ez egy gyógytorna-gyakorlatokat tartalmazó könyv, ami kifejezetten a légzőszervek egészséges működéséhez ad különféle praktikus tanácsokat. A Légzőgyakorlatok egy szépirodalmi regény, méghozzá a javából: ugyanis szerzője 1988-ban Pulitzer-díjat kapott érte. Természetesen nem azért választottam olvasmányomul, mert igen rangos, kiemelkedő díjat nyert, hanem azért, mert Anne Tyler már korábban megnyert magának az Egy spulni kék cérna és az Óratánc című regényeivel. És nem csalódtam most sem: az írónő ismét bebizonyította, hogy a hétköznapi emberek a hétköznapi életükkel és történeteikkel is lehetnek érdekesek.

A regény mindössze egyetlen nap krónikája, egy olyan napé, amely vicces és megható egyben. Ugyanakkor ennek az egy napnak az eseményeibe bepillantva képet kapunk a család életéről. A negyvennyolc éves Maggie, aki a regény főszereplője, és férje, Ira huszonnyolc éve házasok. Maggie barátnőjének férje elhunyt, a temetés napján Maggie és Ira pedig elindul, hogy ismerősüket elkísérjék utolsó földi útjára. A készülődés közben azonban Maggie azt hallja a rádióban, hogy exmenye ismét férjhez megy... innentől kezdve Maggie már nem igazán a temetéssel foglalkozik, hanem gőzerővel agyal azon, hogy hogyan hozza össze ismét a fiukat és volt menyüket, és „cselszövéseinek” kivitelezésébe Irát is belerángatja.

Egy átlagos család egy teljes napját kísérhetjük végig, azonban a felidézett emlékek segítségével addigi életük leglényegesebb eseményeit is megismerhetjük, és az egészet Maggie elképesztő „megoldásai” teszik szórakoztatóvá és különlegessé. Ugyanis Maggie amolyan kétbalkezes, kotnyeles, ügyetlen, igazi „minden lében kanál”, de csupaszív, szerető, aggódó, gondoskodó családanya, akitől nem áll távol az sem, hogy felnőtt gyerekei életébe is beleavatkozzon. Gyakorlatilag az összes családtag életébe képes beleszólni, tanácsokat osztogatni, sőt különféle cseleket kiagyalni annak érdekében, hogy olyan döntéseket hozzanak, úgy cselekedjenek, ahogyan az szerinte megfelelő lenne.

„Maggie egyik gyenge pontja volt, hogy azt hitte, a világ legtermészetesebb dolga, hogy megváltoztassa más emberek életét. Mindig is úgy gondolta, hogy akiket szeret, jobb emberek annál, mint amilyenek valójában, ezért folyamatosan megváltoztatja körülöttük a dolgokat, hogy illeszkedjenek a látásmódjába.”

Nagyon tetszett, hogy Anne Tyler nem csupán Maggie gondolatait, érzéseit mutatja be, hanem vannak olyan részek is a regényben, ahol Ira nézőpontjából is láthatjuk a családot, azon belül is különösen a feleségére tekinthetünk Ira szemével. Ez a látásmód teszi talán a leginkább egyértelművé a lényeget Maggie személyével kapcsolatosan: ugyanúgy, ahogy Ira, az olvasó is azt érezheti, hogy Maggie egy szeretetre méltó, kedves és szerethető nő, akinek vannak igen idegesítő tulajdonságai, de egy biztos: a családjáért minden tőle telhetőt megtesz, még ha sokszor totál logikátlanul vagy mások számára érthetetlen módokon is. Mert valljuk be: egy családanya gondolatai javarészt azon járnak, hogy a gyermekei, unokái életét hogyan tehetné szebbé és jobbá. Maggie pedig kétségkívül ezen ügyködik.

Sőt, sok más, nagyon fontos dolgot is megfogalmaz Anne Tyler a férfi gondolatai által:

„Az elmúlt néhány hónapban Ira rájött, mennyire tékozló faj az emberiség. Úgy látta, hogy az emberek elfecsérlik az életüket, mert kicsinyes féltékenykedésekre, hiábavaló célokra vagy hosszú haragtartásra pocsékolják az energiáikat. Lépten-nyomon ez a benyomása támadt, mintha az élet mindig ezt mutatta volna számára. Nem mintha magyarázatra szorult volna, hiszen tudta, hogy ő maga is elpazarolta az életét.”

Természetesen Maggie is nagyon sok figyelemreméltó gondolatot fogalmaz meg, akkor is, ha nem mindegyik családtagját nyugtatja meg ezen mondataival. Például:

„Annyi lényegtelen dolgot megtanítanak nekünk az életünk során, járhatunk zongoraórákra, gépírásórákra; évekig taníthatják, hogy kell megoldani egy egyenletet, aminek ki tudja, mikor vesszük hasznát a való életben. De a gyermeknevelést és a házasságot ki tanítja meg? A jogosítvány megszerzéséhez is egy államilag elfogadott képzésen kell részt venni, pedig az autóvezetés milliószor egyszerűbb, mint nap mint nap együtt élni egy férjjel vagy felnevelni egy újonnan érkezett emberi lényt.”

A nemrég megözvegyült Serena sem rejti véka alá az idősödéssel és a családdal kapcsolatos véleményét, és meg is mondja barátnőjének, akár akarja azt hallani Maggie, akár nem.

„Ez a sors vár ránk, ha tetszik, ha nem: végül figyelmen kívül hagynak és eldobnak. De úgyis mindvégig ezen dolgozunk, nem? A gyerekeinket születésüktől fogva igyekszünk önállóságra nevelni, hogy aztán egyszer, ha eljön a pillanat, azt mondhassuk, hogy most már nyugodtan meghalhatunk, egyedül is boldogulnak. Ez hatalmas megkönnyebbülés! A játékokat a pincébe hajítod, te pedig kisebb lakásba költözöl. Úgy örülök a menopauzának!”

A regényben valószínűleg sok család ismerhet magára: férjek és feleségek, szülők és gyerekeik. Anyai kotnyelesség és beleszólás ide vagy oda, a szülők, a család meghatározó szerepe és fontossága az egyes emberek életében vitathatatlan. Az alkalmazkodás, elfogadás, megbocsátás, kompromisszumkészség, egymás segítése, összetartás és a szeretet fontossága pedig minden család, minden családtag esetében megkérdőjelezhetetlen. Az már más kérdés, hogy ezek milyen hangsúlyosan vannak jelen egy-egy család életében, és az egyes családtagok milyen jelentőséget tulajdonítanak ezeknek.

A regény végére pedig már semmi kétségem sem volt olvasóként arról, hogy a Légzőgyakorlatok valójában egy szerelmi történet, amely Maggie és Ira szerelmét és házasságát mutatja be, abszurd, mulatságos, formában. Habár ez a házasság is tele van kudarcokkal és sikerekkel, örömökkel és bánatokkal, vicces és megható epizódokkal, Maggie és Ira kapcsolata olyan erős, hogy remélhetőleg mindent kibír. Az összetartás és összetartozás a sok nehézség ellenére is olyan erős, szilárd köztük, akár az acél.

Anne Tyler finom humora átszövi az egész regényt. A végén pedig ugyanazt éreztem, mint a szerző korábbi műveinél: akár a folytatás is jöhet, hisz úgy van megkomponálva a történet, hogy akár egy újabb regény kiindulópontja lehet. Legalábbis erősen gyanítható az utolsó mondatokból, hogy Maggie már újabb kotnyeleskedésen, cselszövésen töri a fejét. Én mindenesetre nagyon szívesen olvasnék még Maggie és Ira történetéről.