Főkép

Már az általam éppen egy éve olvasott Goncourt-díjas alkotása, a Napirend is meggyőzött arról, hogy a francia Éric Vuillard egy kimondottan színvonalas, és ami legalább ennyire fontos, roppant egyedi hangvétellel is rendelkező szerző, és ezt a meggyőződésemet csak tovább mélyítette a Nemzetközi Booker-díjra is jelölt, friss hazai megjelenésű kötete, a Szegények háborúja, amely ezúttal a 20. század helyett a középkorba és a kora újkorba röpíti vissza olvasóit.

 

Vuillard ezúttal is egy falatnyi (talán ha nettó nyolcvanoldalnyi, nagy betűmérettel szedett szöveggel van dolgunk) kötetet írt, és ezúttal is egy fontos és óriási terjedelmű témát dolgozott fel úgy, hogy bár mindössze alig egy-két óra az olvasási idő, de mégis mindvégig érezzük, hogy kimondottan mélyre hatolunk a reformáció megszületését követő fegyveres harcok témájában és időszakában.

 

Bár a Szegények háborúja a Münzer Tamás fémjelezte 1525-26-os német parasztháborúját dolgozza fel, de ahogy az előző köteténél is láthattuk, a gall szerző nem rest ennél jóval mélyebbre ásni, így Münzer gyermek-, fiatal- és felnőttkorának leírását meg-megszakítják az olyan első, a majdani reformációhoz vezető események, mint például a John Ball és Wat Tyler-féle angliai parasztlázadás, mely során követelményként megfogalmazódott a korabeli hűbéri viszonyok (így a papság kiváltságainak is az) eltörlése, vagy a szintén angol John Wycliff ötlete, mely szerint a saját, nemzeti nyelvekre kellene lefordítani a Bibliát, hogy azt mindenki megérthesse, vagy éppen a cseh Husz János tanai, amelyek szintén lázadáshoz, háborúkhoz és vérfürdőhöz vezettek a fennálló rend ellenében.

 

Vuillard ezúttal is rövid fejezetekkel, rövid bekezdésekkel, pergő, már-már filmszerű cselekménnyel dolgozik, melyet egy látszólag dísztelen, szinte tőmondatos, ám nagyon is költői nyelven (Tótfalusi Ágnes remekbeszabott fordítása) tár elénk. A francia – ahogy a Napirendben, úgy itt is – ki-kiszól a szövegből, hogy tudatosítsa olvasóival az anyaggyűjtés menetét és sikerességét, illetve sikertelenségét, vagy azt, hogy az ő értelmezése csak egyféle és nem megkérdőjelezhetetlen olvasata ennek a 16. századi történetnek.

 

A Szegények háborúja lapjain tehát a szerzői képzelet, a sokszor elfogult korabeli történetírások és a máig fennmaradt, Münzer saját kezűleg írt levelei segítségével körvonalazódik meg előttünk a rövid életű prédikátor, reformátor, harcos és lázadó alakja, amely egy pszichológiai esettanulmány témájának is beillene. Egy olyan ember ő, aki jogosan lázad a fennálló rend és állapotok ellen, és ráadásul olyan karizmatikusan, hogy egyetlen szavára nyomorgó, nélkülöző és reményre váró emberek tízezrei indulnak meg, de ugyanakkor egy olyan is, aki magát Isten prófétájának és szószólójának tartja, és egy pillanatig sem érdekli, hogy a szavai hová is fognak vezetni…

 

Ha a két könyv, a Napirend és a Szegények háborúja közül választanom kellene, akkor az első mellett tenném le a voksom, de az biztos, hogy a most bemutatott művet sem véletlenül jelölték egy olyan rangos díjra, mint a Booker, mert nemcsak bátran és mélyrehatóan nyúl egy fajsúlyos témához, de roppant eredetin is. Remélem, a 21. Század Kiadó jövőre újra jelentkezik a francia valamely kötetével, én biztosan olvasni fogom.