Uzseka Norbert | 2010. 09. 24.
Brendan O’Carroll: Agnes Browne
Az Agnes Browne című filmet valaha adta valamelyik tévé is, és az olyan ír/skót/angol vígjátékok szintjét hozta, mint pl. a Lottózsonglőrök, a Fűben járó bűn, A Commitments, vagy az...
Az Agnes Browne című filmet valaha adta valamelyik tévé is, és az olyan ír/skót/angol vígjátékok szintjét hozta, mint pl. a Lottózsonglőrök, a Fűben járó bűn, A Commitments, vagy az...
A Galaktikus cserépgyógyász óta megjelent négy Dick könyvet nem olvastam, azzal a regénnyel bizony besokalltam, kellett két év szünet. De ez sem az igazi, továbbra is azt érzem, hogy a legjobb...
Lackfi János író, költő, aki felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt ír és költ, mi több, fordít is. ’71-ben született, de fejre szinte kölyök, pedig egyszersmind öt gyermek édesapja....
Maurice Druon (1918–2009) nevét a legtöbben hét részes történelmi regénysorozata, Az elátkozott királyok miatt ismerjük. Ezen könyvét egy barátném ajánlotta figyelmembe, kb. egy nappal...
Bizonyosan nem olvastam volna el ezt a könyvet, ha nem ismerem személyesen az írónőt. Japán érdekel, de sem a női romantikus regények, sem a világháborúsok terén nem vagyok otthon. Így azonban,...
Mikor a Könyvhéten először találkoztam ezzel a könyvvel, az alcím (Városi Eső Sanyarú Tél – komolyan, mintha a Blind Myself „Budapest, 7 fok, eső” című, amúgy brutál jó lemezére...
Benedek Elek (1859–1929) nevét a legtöbben különféle mesekönyvei kapcsán ismerjük, és jó, hogy újra kiadják műveit, meseválogatásait, mert valóban fontos, s ami szintén nem mellékes,...
Ez a történet eredetileg színdarab volt, és már 5 éve látható az Örkény Színházban. Nekem még nem volt szerencsém hozzá, de az a legkevesebb, hogy a könyv után meg fogom nézni, amint...
Görgey Etelka Raana Raas álnéven írt sci-fi tetralógiájának, a Csodaidőknek a Könyvhétre jelent meg a befejező része. Az összesen mintegy 1600 oldalt kitevő családregény egészen sajátos...
A Titokzatos Benedict Társaság egy jófajta ifjúsági regény, egyben egy immáron három részes sorozat nyitánya, amit elsősorban 9-14 éves gyerekeknek tudok ajánlani, meg bárkinek, aki szereti...
Raoul Renier, avagy Kornya Zsolt a ’90-es évekbeli magyar fantasy színtér hovatovább legendás alakja.Igazi nevéhez számos emlékezetes cikk fűződik, főleg a megboldogult Rúna magazinból,...
Azurro egy légbőlkapott, egy meselény, aki sokadmagával egy nagy háború részese lesz, amit egy hatalomőrült kobold indít Senkiföld és Meseföld és a többi elfoglalására. Fantasy mese ez,...
Ez már a negyedik magyarul megjelenő Mitch Albom könyv, bár csak az Öten a mennyországban-t olvastam tőle eddig. De amiatt megvettem a többit is (Keddi beszélgetések életről és halálról,...
Jonathan Emmett mese-sorozatának főszereplője egy vakondok, akinek nincs sok köze a jól ismert csehszlovák mesehőshöz, és akiről két másik kötetben (Ide nekem a Holdat!, Téli varázslat)...
Frances Mayes amerikai írónő harmadik könyve volt ez Toszkánáról, Olaszország egyik varázslatos tartományáról.A Napsütötte Toszkána és az Édes élet Itáliában című önéletrajzi, útleírós,...
Ani Csöjing Drolma (angolos átírással Choying) egy Nepálban élő tibeti buddhista szerzetesnő, akit szerte a világon nagyon sok helyen ismernek és szeretnek, méghozzá azért, mert számos helyen...