FőképPat Walsh egy brit régész- és írónő, ez a könyve pedig már a második, ami a Crowfield apátságban játszódik. A Crowfield átka egy olvasmányos és élvezetes ifjúsági regény volt, amiben, mint itt kiderül, remek és erős alapokat fektetett le történetei számára – ami magáról az apátságról már kevéssé mondható el...
 
Néhány hónappal az első rész eseményei után járunk, 1348. márciusában. William, aki egy tűzvészben veszítette el családját, már második évét tölti a rideg Crowfield apátságban, amit egy tündérjárta erdő választ el a két legközelebbi falutól. A fiút, kis számú baráti társaságát (a macska illetve róka jegyeket is viselő, manó vagy kobold-szerű, varázsos kis hobot, Csiga testvért, a testben szinte nyomorék, lélekben azonban annál kiválóbb szerzetest, valamint Shadlokot, a tündér harcost) már ismerjük, ahogy az apátság illetve a környék többi fontosabb lakóját is. Jószerével egyetlen fontos új szereplővel találkozunk ebben a regényben, ám róla kapta a könyv a címét... Aki olvasott már angol, netán skót, ír vagy wales-i folklór történeteket, legendákat, mítoszokat, annak ismerős lehet a helyzet: bizonyos szent helyek már a kereszténység érkezése előtt is szentnek számítottak, épp csak alkalmasint más isteneknek, egyéb természetfeletti lényeknek áldoztak ott, akik/amik nem feltétlenül fogadják el, hogy legyőzték, elkergették őket...
 
Az események egy csúf repedéssel veszik kezdetüket, ami a templom egyik falán jelentkezik – ám ez messze a legcsekélyebb rossz, ami Williamre illetve az egész apátságra vár. Ráadásul a templom padlója alól egy ősi fa tál is előkerül, amiről egyesek azt gondolják, maga a Szent Grál, ám a legkevésbé sem az, valójában nagyon gonosz holmi... Az már az első részben is nyilvánvaló volt, hogy az írónő valamire való eszet és tiszta szívet jószerével csak a fentebb felsoroltaknak osztott ki az apátság lakói közül, így ők lesznek azok is, akik szembeszállnak a démonnal. Ám, hogy mi mindenen kell keresztül menniük, és milyen árat kell fizetniük azért, hogy visszaküldjék oda, ahonnan jött, azt talán még a legtapasztaltabb, sokat látott olvasók sem fogják mindenütt előre kitalálni...
 
Azzal együtt, hogy feltételezhető, Pat Walsh régészként jól ismeri az angol középkor viszonyait, itt a fontos, nagy történelmi eseményeknek nyomuk sincs, ellenben valószínűleg hiteles az apátság és a környező falvak életének leírása. Ugyanakkor a középkori mágia illetve népi hiedelemvilág még az első résznél is nagyobb teret kap ebben a regényben – néha már olyan érzésem volt, mintha valami Ars Magica vagy Raoul Renier könyvet olvasnék ifjúsági kiadásban. Bizony, félelmetes és sötét dolgok történnek a Crowfield démonában, és ettől ez a kötet izgalmasabb is, mint az első rész volt.
 
Ugyanakkor nem érzem azt, hogy közelebb kerülnénk Will-hez, a központi szereplőhöz. Itt is elhangzik, hogy van benne valami nagyon fontos, de nem derül ki, miért, tetteit pedig a letagadhatatlan bátorsága és tisztaszívűsége mellett is elsősorban a kényszerűség mozgatja. De például Shadlok jóval összetettebb figurának tűnik mellette, nem szólva az igen emlékezetesre sikerült démonról. Bár róla relatíve keveset olvashatunk, de azt hiszem, ez Pat Walsh egyik nagy fortélya: nem szokása többet mondani a kelleténél, ügyesen tartja fenn a feszültséget. Még akkor is, ha itt párszor maszatol, húzza az időt fölös részekkel, összességében jól osztja be az elmesélni valót, és közben az atmoszféra is a helyén van. Mondhatni, tudja jól, hogy a kevesebb néha több, még akkor is, ha most nem hagy semmi kétséget afelől, hogy lesz folytatás.
 
A magyar kiadás borítója megint az angol eredeti lebutított verziója, a fordítás pedig pár helyen lehetne kifinomultabb, de alapvetően rendben van, gördülékeny, olvasmányos.
 
A Crowfield sorozat szerethető szereplőket, izgalmas cselekményt, erős hangulatot és némi kis tudást is hordoz, elmúlt korokról, természetfeletti, varázsos lényekről. Továbbra sem egyértelmű számomra, hogy van-e bármi egyértelműen körvonalazható üzenete, túl azon, hogy a pozitív és negatív szereplők között is épp úgy találni tündér-félét, mint keresztényt, de végül is lehet, hogy itt arról van szó, hogy Pat Walsh elsősorban szórakoztatni és mesélni akar, és aztán ha az ember talál benne valamit, ami hozzá szól, az már csak plusz.