Főkép

Simon Tofield angol animátor és rajzoló, kb. négy macska tula… nos, a tulajdonos nem igazán fedi kapcsolatuk mibenlétét, ahogy az már a macskáknál lenni szokott, szóval ő az az ember, akinél laknak, akitől enni kapnak, röviden: aki kiszolgálja őket. Emberünk az Adobe Flash animációt tanulgatva kezdett el rövid kis rajzfilmeket készíteni Simon’s Cat címmel, amiket egyetlen év leforgása alatt 20-25 millióan néztek meg a YouTube-on. Vagyis igen sikeres lett.
 
Az persze alapból nem hoz semmit a konyhára, ha ingyen nézhető klipeket készít az ember a szabadidejében, így a pólók, bögrék, egyéb ajándéktárgyak, illetve a könyvek ideje is hamar eljött, de nem baj, mert ha valami jó, akkor az megérdemli az anyagi sikert is, nem? Márpedig a Simon’s Cat jó. Szerintem legalábbis módfelett szórakoztató, pedig nem vagyok macskatartó.
 
A címbéli Simon’s Cat-et Tofield a saját állatkáinál megfigyelt csuda dolgokból rakta össze, és annyit még én is értek a cicákhoz, hogy tudjam, amit Simon lerajzolt, az bizony a házimacskák zömével megesik. Tofield karikatúrának beillő rajzai egyrészt egyszerűségükkel hatnak, másrészt a beléjük tett humorral. A macskák javára jellemző, mondhatni, az alapkiszereléssel járó poénok és rosszalkodások mellé Tofield rengeteg szellemes, gyakran angolnak is bátran nevezhető humort is tesz a képsorokba. Amit nem, az a szöveg, illetve a színek. A magyar kiadást is csak a magyar nyelvű impresszum és fülszöveg különbözteti meg az angol verziótól.
 
Utóbbi azt írja: „Mert mindenki ismer legalább egy Simon’s Cathez hasonló macskát”, ami igaz, és kezdhetjük nyomban Garfielddel. Simon cicusa is kövér, és bármire hajlandó, hogy rávegye szerencsétlen nyomorult gazdáját, hogy enni adjon neki. De vannak különbségek is, és nem csak abban, hogy Simon’s Cat nem beszél, nem filozofál, és így tovább. Ez a macsek egyfelől közelebb van az igazi macskákhoz, kevesebb emberi tulajdonsággal ruházza fel őt rajzolója. Másfelől megvannak a csak rá jellemző dolgok, pl. ahogy a kertben a sünt szívatja, vagy amit összeidétlenkedik „haverjával”, a kerti törpével. De meg különben önmagában is épp eléggé szórakoztató és vicces, bőven elfér Garfield mellett.
 
A neten 14 videó látható Simon’s Cat-ről, és egyik sem éri el a 3 perces hosszt. Ezekben számomra az egyik legmókásabb az, hogy kb. minden hangeffektust maga Tofield készített, és bár nincs belőlük sok, de azok mind nagyon ott vannak. Ugyanakkor a könyvben rengeteg olyasmi van, amiről még nem, vagy alig készült mozgókép (ld. a már említett sünt és törpét). És épp ez az, amiért érdemes beszerezni ezt a könyvet, s persze különösképpen mindazoknak, akiknek van macskája. De talán még náluk is jobban érdemes azoknak „olvasgatni”, akik macskát szeretnének. Kijózanító, sokkoló élményben lesz részük. Egy darabig legalábbis. Aztán meg rájönnek, hogy bármily’ őrületes veszélyt jelent is egy (vagy több) macska a tartójának háztartására, bútoraira, sőt saját testi és szellemi épségére is, alapvetően a macska rendkívül szórakoztató és szeretetre méltó lény, tehát végül úgyis beszerez majd egy példányt, kezdésnek, aztán majd megbánja, és így tovább. De ez már nem tartozik szigorúan cikkem tárgyához. Ellenben az igen, hogy van még Simon’s Cat könyv, és alig várom!