Kovács Tímea | 2019. 02. 13.
John le Carré: Kettős szerepben
Tíz év rajongás és kilenc elolvasott könyv után John le Carré még mindig meg tud lepni, ami azért kevés íróról mondható el. Egyik legjobbnak tartott műve, a Kettős szerepben jó harminc...
Tíz év rajongás és kilenc elolvasott könyv után John le Carré még mindig meg tud lepni, ami azért kevés íróról mondható el. Egyik legjobbnak tartott műve, a Kettős szerepben jó harminc...
A tavalyi év egyik legjobbja, a 4 3 2 1 után megfogadtam, hogy amint lehet, elolvasom az egész Paul Auster életművet. Ezt a fogadalmamat szerencsére nem olyan roppant nehéz betartanom, ugyanis a...
V mint végre! 2018 arany éve volt a honi képregényes színtérnek, egyre-másra jelentek meg klasszikus ill. fontos kortárs képregények. Ezek egyike az eredetileg 1982 és '85 között, egy azóta...
Ez már a negyedik lemeze az 1992-ben, egy mauritániai menekülttáborban alakult kilenctagú együttesnek. Mindannyian tamasek nyelvet beszélő tuaregek, és több más egyéb mellett az a formáció...
Anders de la Motte közel egy évtizedig a svéd rendőrségnél dolgozott, majd egy IT cég biztonsági szakértője lett, jelenleg pedig nemzetközi biztonsági szakértőként tevékenykedik. A bűntény...
Úgy hozta a sors, hogy egymás után három olyan Christie kötet került a kezembe, amelyeket korábban nem ismertem, és elolvasás után részben módosították az írónőről kialakul elképzelésemet....
Amellett, hogy több kilónyi klasszikus képregény is megjelent a magyar comics fanok emlékezetébe minden bizonnyal örökre bevésődő, arany 2018-ban, a Sagának különösen örülök. Igaz, sokan...
Régóta sikerrel praktizáló zenekarok esetében gyakorta merül fel a kérdés, hogy szeretnék-e növelni még tovább a rajongóbázisukat, és még inkább népszerűek lenni nagyobb körben is....
Az utóbbi években a világ ismét felfedezte a mongol torokéneklést (Khöömei), és ennek révén az ottani népzenére épülő világzenét. A rovat indulása óta viszonylag rendszeresen találkozom...
„– Félelmetes ez a zaj. Ki dörömböl? – Az ördög.” Hellboy messzi útra indul: ki akarja deríteni létezésének pontos okát, titokzatos kezének eredetét – de vajon ha megtalálja,...
Bár sokan az egész skandináv irodalmat az utóbbi időkben mindenfelé taroló és hihetetlenül népszerű krimijeikkel azonosítják, de én mégsem a csavaros bűnügyi történeteik, hanem a gyakran...
Sarah Perry Az essexi kígyója tavaly túlzás nélkül letarolta a hazai olvasóközönséget – nem utolsó sorban kiemelkedően gyönyörű borítójának és annak köszönhetően, hogy három másik...
Ha lehetne egy kívánságom, akkor varázsgömböt szeretnék, amellyel bepillanthatnék a Jaffa Kiadó terveibe. Így mindig előre tudnám, mi mindent várható és lenne időm spórolni rá. Az utóbbi...
„Kevés olyan karakter van a Star Wars mellékszereplőkkel igencsak terhelt világában, aki számomra érdektelenebb lenne, mint Han Solo” – írtam tavaly az önálló Solo film kapcsán, ami rögtön...
Rex jó kutya. Falkájával – Brumival, a medvével, Sárkánnyal, a gyíkkal, és Rajjal, a méhcsapattal – mindent megtesz, amit Gazdi mond. Még akkor is, ha Gazdi azt mondja: ölj! Sőt, akkor...
Alaposan meglepődtem, amikor a német Westpark kiadó tavaly őszén megjelent kiadványának első számáról kiderült, hogy magyar vonatkozással bír, hiszen ez nem más, mint Transylvania című...