Brian K. Vaughan: Saga 1.

Amellett, hogy több kilónyi klasszikus képregény is megjelent a magyar comics fanok emlékezetébe minden bizonnyal örökre bevésődő, arany 2018-ban, a Sagának különösen örülök. Igaz, sokan már ezt az eredetileg 2012-ben indult sorozatot is klasszikusnak tartják, de ez mégiscsak egy kortárs, még mindig futó széria. Mely számtalan díjat (Eisner, Harvey, Hugo stb.) elnyert már, például azért, mert bebizonyította, hogy még mindig lehet frisset, újszerűt alkotni a képregényes médiumban.

Bár a Saga alapját adó konfliktus minden, csak nem újszerű, hiszen két, egymással csatározó nép egy-egy képviselője a főszereplő, akik minden tiltás ellenére egymásba szeretnek. Shakespeare ebből írta a Romeo és Júliát, de Brian K. Vaughan egészen másféle sztorit kanyarított Alanáról és Markóról – már csak azért is, mert a történet elején születik meg az ő párosának a kislánya, Hazel, aki részint a sorozat narrátora lesz…

A Saga két szembenálló fele két földönkívüli létforma, melyek nagyon is emberszerűek, csak a tech-mániás szárnyasoknak, nos, szárny van a vállukon, míg a mágiához értő holdasoknak különféle szarvak nőnek a fejükön. Előbbiek a galaxis legnagyobb bolygóján élnek, utóbbiak annak egyetlen holdján. Ha bármelyik fél győzedelmeskedne ezen két terep valamelyikén, akkor az adott égitest kitérne a pályájáról, a másiknak is a végét okozván. Ezért aztán a háborújukat „kiszervezték” az univerzum többi részére, rákényszerítve ezzel a többi fajt is, hogy állást foglaljon.

De ez még nem minden, szárnyasokon és holdasokon kívül bőven vannak még fantasztikus teremtmények a Saga világában. Ott van például a tévé fejű IV. Robot herceg, aki azt a feladatot kapja császári apjától, hogy vadássza le a szerelmespárt. Csakhogy közben több Szabadúszó bérgyilkos is igyekszik elkapni a menekülőket. Közülük az egyik simán lehetne Clive Barker teremtménye, egy másik pedig, akit Az Erénynek hívnak, külsőre mintha kissé Vaughanre hasonlítana...

Vaughan vicceskedve azt mondta egy interjúban, hogy a Saga a perverzeknek írt Star Wars, és van is ebben némi igazság, mert elég beteg és nagyléptékű a sztori, de a komplexitása és borult részei az Incalt is eszembe juttatják, nem szólva a mocskos szájú vagy épp noirba illő momentumokról. De legfőképpen űroperai, fantasy és kalandregényes elemek keveréke a történet, mintsem a szó igazi értelmében sci-fi.

A Saga első kötete elérhető gyönyörű, kemény táblás gyűjtői változatban is, de ha szeretnénk megbotránkoztatni a tömegközlekedési járművek utazóközönségét, akkor a puhafedeleset javaslom, melynek a borítóján a kis családot láthatjuk, s Alana épp Hazelt szoptatja. S ez az USA több államában is kiakasztotta az erkölcscsőszöket. Pedig az igazán húzós dolgok belül vannak. Ám nem a beteg meg brutális részek adják a Saga savát-borsát, ez a képregény távolról sem csak csillagközi öldöklésről meg a szerelmespár üldöztetéséről szól. Hanem például a párkapcsolatokról és a szülőségről is kíméletlenül őszintén és valóságosan ír. Mert lehet, hogy Hazel mindkét szülője rém menőnek számít a saját népe körében ill. a maga posztján, és mindkettejüknek megvannak a saját, jó és rossz tulajdonságai – de a kakis pelenkát nekik is ugyanúgy ki kell cserélniük.

Brian K. Vaughan egyébként a Lost című tévésorozat egyik évadához is írt, képregényes vonalon pedig a szintén zseniális és újító Y, az utolsó férfi című szériájával szerzett nevet magának. Ebből eddig csak keveset olvashattunk magyarul, de hamarosan újraindul a magyar kiadás. Vaughanhez képest az illusztrátor Fiona Staples ismeretlennek számít felénk, noha a hölgy sem most kezdte a pályát. De teljes mértékben kettejük közös munkája a Saga, Fiona ugyanolyan sokat tett hozzá, mint Brian, és a képi világ sem kevésbé erős, mint a sztori.

Remélem, hogy a magyar olvasók tömegei fognak lelkesedni a Saga sokszor nagyon kemény, sokszor meglepően mély érzelmeket és gondolatokat megfogalmazó köteteiért, és magyarul is végigolvashatjuk majd a sorozatot.