Disturbed: Evolution
Írta: Débali | 2019. 02. 07.
Régóta sikerrel praktizáló zenekarok esetében gyakorta merül fel a kérdés, hogy szeretnék-e növelni még tovább a rajongóbázisukat, és még inkább népszerűek lenni nagyobb körben is. Vannak zenekarok, akiknél valószínű, hogy rendre nem a válasz, hiszen a Breaking Benjamin vagy a Five Finger Death Punch úgy tűnik, nem nagyon fog változtatni a bevált recepten. Volt, akiknél az igen felé billent a mérleg nyelve, ugyanis anno a Slipknot vagy nemrég a Godsmack mertek változtatni, és ezzel még magasabbra értek el. A Godsmack például idén egy annyira klassz dalcsokrot szállított le, aminek sok köze nem volt a tőlük megszokott metalhoz, de hard rockként tekintve a végeredményre, szuper lett. Úgy tűnik, hogy ez a kérdéskör elkezdte foglalkoztatni a Disturbedöt is…
Azt a négyest, amelynek a megelőző 5 (!) stúdiólemeze is a Billboard lista élén nyitott, és a modern rock/metal egyik fő zászlóvivője és sikercsapata, így talán nem lenne égető ez a kérdéskör. Azonban a legutóbbi lemezen feldolgozták a „Sound Of Silence” című klasszikust, melynek klipje közel félmilliárdos (!) megtekintésnél jár a youtube-on, és ezzel olyan kapuk nyíltak meg előttük, amelyekről addig rendre lepattantak. Emiatt is lehet, hogy mertek nagyot álmodni, és még nagyobb arénákat, stadionokat megtöltő turnékat vizionáltak maguk elé, és ennek szellemében készítették el az új lemezt. Kezdetben olyan nyilatkozatok érkeztek tőlük, hogy teljesen akusztikus lemez lesz saját, új szerzeményekkel valamint klasszikusok feldolgozásával, azonban amint közeledett a megjelenés már keményebbre vett dalokról is szó esett, így nem feltétlenül helytálló talán az evolúció.
Szerintem, ha maradnak az eredeti elképzelés mellett, és kiadnak egy teljes unplugged albumot, senki sem szólt volna egy rossz szót sem, de így csak annyi változott, hogy a dalok többsége lágy, míg a maradék megmaradt szigorúbbnak, viszont elektronikusabbak is lettek. Egyenként nézve nincs is különösebb baj egyikkel sem, viszont összességében a végeredmény egy kicsit se kecske, se káposzta.
A plasztik hangzással már az előző lemezen is meg kellett barátkozni, és ez most sem változott: már a nyitó „Are You Ready” hallgatása során is szembesülhetünk azzal, hogy biztosan harapnak a gitárok, de azt a zajosra kevert massza elfedi. Ezt leszámítva egyébként hibátlan indító a dal.
A katonásabb, menetelős „No More”-ról is hasonlóan lehet nyilatkozni, szárnyaló refrénje viszonylag hamar befészkeli magát a hallójáratokba, viszont ekkorra már feltűnhetett, hogy David ezen a lemezen felhagyott a wo-hoo hümmögős énektémáival, és végig énekel csak, sehol egy ordítás vagy károgás. A káros függőségekről és szenvedélybetegségekről, öngyilkossági hajlamról szóló „A Reason To Fight”-tal el is érkezünk az első balladához, mely mintapéldánya a tökéletesen épülő és a végén kiteljesedő lírának.
A sampleres, szintiszőnyeggel támadó, ám a verzére bemorcosodó „In Another Time” a lemezen a kedvencem: tényleg minden stílusjegyüket tartalmazza, és modernebb eszközökkel flörtölő megvalósítása miatt sem veszít az értékéből. A kalapácsütésekként lesújtó dobokkal operáló, visszafogott „Stronger On Your Own” sem rossz, de az inger nem támadt fel bennem, hogy gyakran hallgassam, mint ahogy a „Saviour Of Nothing ”-t sem. A két hangosabb tétel közé ékelt „Hold On To Memories” lírájának dalszövegénél is tetten érhető, hogy a dalok írása között hagyta itt a földi létet a zenekar két jóbarátja: Chris Cornell és Chester Bennington is, így kicsit nekik is állítanak emléket néhány dalban. A „Watch You Burn”-ben sem kapnak főszerepet a torzított gitárok, cserében annál több vonós van benne, és akár country-nak is elmenne, de megint iskolapéldája a remek dalfelépítésnek.
A keménykötésűbb „The Best One Lie”-ban a gitáros, Dan végre szabadjára engedheti az ujjait, ugyanis ez az egyetlen dal, amelyben az utóbbi időkben megszokott épkézláb gitárszóló helyet kaphatott. A lemez alapverzióját az „Already Gone” zárja, melynek címéből is kiderül, és nem is szorul különösebb ecsetelésre, hogy milyen dal és miről szól.
Kicsit talán a szemtelenség határát súrolja, hogy a bővített kiadásra rátették a „Sound Of Silence” koncertverzióját, még akkor is ha Myles Kennedy (Alter Bridge, Slash) vendégeskedik benne, és óriásit alakítanak benne, de ez azért már tényleg a sokadik bőr. A harapósabb „This Venom” mellett még a nyitódal remixe valamint egy újabb ballada, az „Uninvited Ghost” kapott helyet.
A lemezzel sajnos megszakadt a folyamat, és nem tudták beérni a Metallicát, hogy nekik is zsinórban hat stúdiólemezük is a Billboard lista élén nyisson, ugyanis most meg kellett elégedniük a negyedik hellyel, vagyis a patikamérleggel valami mégsem stimmelt ezek szerint teljesen.
Aki a zenekart a „Sound Of Silence”-szel ismerte meg, azok is találnak maguknak megfelelő dalokat a lemezen, és azok is, akik a csapat zúzósabb oldalát kedvelik, ugyanis mindegyik dal külön-külön hallgatva szimpatikus, csak az összképet tekintve bízom benne, hogy a fejlődés a következő lemezen kevesebb zajt és samplert hoz magával. 2019 nyarán pedig végre Magyarországon is tesztelhető a zenekar élő produkciója!
A zenekar tagjai:
David Draiman – ének, háttérvokál
Dan Donegan – szólógitár, ritmus gitár. billentyűs hanszerek, vokál
Mike Wengren – dob, ütős hangszerek
John Moyer – basszusgitár
A lemezen elhangzó számok listája:
- Are You Ready
- No More
- A Reason to Fight
- In Another Time
- Stronger on Your Own
- Hold On to Memories
- Saviour of Nothing
- Watch You Burn
- The Best Ones Lie
- Already Gone
- The Sound of Silence (live, featuring Myles Kennedy)
- This Venom
- Are You Ready (Sam de Jong remix)
- Uninvited Guest
Diszkográfia:
The Sickness (2000)
Believe (2002)
Ten Thousand Fists (2005)
Indestructible (2008)
Asylum (2010)
The Lost Children (B-oldalas, kiadatlan számok, feldolgozások) (2011)
Immortalized (2015)
Evolution (2018)