Uzseka Norbert | 2018. 10. 29.
Brandon Sanderson: Elantris
Mikor először, még 2007-ben kézbe vettem ezt a könyvet, kissé ambivalens érzéseim voltak. A számomra a Csillagok háborúját idéző borító tetszett, ám elemi berzenkedést ébresztett bennem...
Mikor először, még 2007-ben kézbe vettem ezt a könyvet, kissé ambivalens érzéseim voltak. A számomra a Csillagok háborúját idéző borító tetszett, ám elemi berzenkedést ébresztett bennem...
Az angol bestsellerszerző, Nick Hornby újabb regényéből készült feldolgozás ez. A korábbi filmesítések nem mindegyike ütötte meg az eredeti könyv szintjét, de A meztelen Juliet sok szempontból...
E szép szeptemberi estén két underground zenekart láthatott a közönség a Dürer Kert nagytermében – egy legendát, mely idén ünnepli pályafutása 35. évfordulóját, és előtte egy nagyon...
Varró Dániel 2011 óta vezetett egy rovatot a Nők Lapja magazinban, melyben jobbára két hetente (heti lap lévén majd` minden második számban) mesélt a fiairól – az elején még csak az egy...
David Almond egyike a legsikeresebb brit ifjúsági íróknak, ám nálunk, hiába volt több próbálkozás is, sosem lett közkedvelt. Valószínűleg túl mély dolgokkal foglalkozik a könyveiben,...
Gyömrő egy kedves kisváros, Budapesttől úgy 25 kilométerre, van két tava (egy strandfürdő és egy szinte vadregényes, ahol horgászni lehet), jó hangulata, s most már egy Zenei Fesztiválja...
Nick Hornby mindmáig a brit irodalom egyik fontos alakja, bár a fénykorán már valószínűleg rég túl van. Többé-kevésbé neki köszönhetjük azt a fajta szórakoztató irodalmat, mely közben...
Carlos Ruiz Zafón ifjúsági regényeivel vált ismertté Spanyolországban, azon kívül azonban a 2001-ben megjelent, első felnőtteknek szánt regényével. A szél árnyéka hamar sok ezer olvasó...
A Budapest Off tizenhárom ifjúsági novella gyűjteménye, melyekben szinte csak az közös, hogy Budapest egy-egy városrésze (vagy kerülete) adja a hátterüket. Van, ahol szinte főszereplő; van,...
Clark Ashton Smith (1893-1961), vagy ahogy nálánál híresebb pályatársa és barátja, H.P. Lovecraft hivatkozott rá néha, C.A.S., a természetfeletti irodalom egyik kevésbé ismert, ám fontos...
Amit a Fumax ebben az évben képregényes vonalon művel (és ez egy képregényes vonalon ritka erős év, lásd még Blankets, Incal, Hellboy stb.), azért kijárna nekik valami érdemrend vagy lovagkereszt....
Ez a történet egy fiúról szól. Egy fiatalemberről, élete első szerelméről, nehéz gyerekkoráról, a felnőtté válásról. Arról, milyen egy szigorú, néha kegyetlen, egyben szegény fundamentalista...
Ray Bradbury a sci-fi irodalom klasszikus írói közé tartozik, s művei közül az egyik legismertebb a Fahrenheit 451. A cím arra a hőfokra utal, amin a könyvnyomópapír meggyullad – merthogy...
Számos olyan regény van, amely az autizmussal foglalkozik (pl. Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában, Siobhan Dowd: A londoni óriáskerék rejtélye, Axel Brauns: Cifraárnyak és denevérek,...
Andy Lee egy ausztrál komikus, aki hazájában sztár ebbéli minőségében, de úgy fest, inkább gyermekkönyvíróként lesz világszerte ismert. Legalábbis jelen könyvét számos országban kiadták...
Ken Liu novelláskötete egy rendkívül felvillanyozó, változatos és izgalmas gyűjtemény, melyet a szellemiségében friss sci-fi/fantasy-re vágyókon kívül a valóságot néha mágikus elemekkel...