Főkép

Frances Mayes akár egyszemélyben is felelőssé tehető azért, hogy Toszkána annyira divatba jött a ’90-es évek végén / 2000-es évek elején, ill. hogy akkortájt, s jó sokáig, annyira mentek az utazási vagy adott tájegységekről szóló emlékiratok (bár Peter Mayle már korábban elkezdte ezt Provence-ról szóló könyveivel, de hozzánk azok később jutottak el). Nyilván voltak elődeik, de a könyvpiac és az olvasók egy időben tényleg szinte zabálták az ilyesmit. A divat elmúlt, talán mostanság visszajött, de Frances közben sem szűnt meg járni Itáliát, élvezni az ottani életet és étkeket, amint új könyve is bizonyítja.

 

A Napsütötte Toszkána hatalmas sikerét követően több hasonló könyvet is írt a hamarosan 80. születésnapját ünneplő hölgy, s már a másodikban is elkalandoztak férjével, Eddel Olaszország más tájaira. Olyannyira, hogy átfutva az új kötet tartalomjegyzékét, az az érzése támad az embernek, hogy ez itt a „resztli”, a maradék. Legalábbis az Itáliát kevéssé ismerők számára a legtöbb település neve nem lesz ismerős. De kell-e mondanom, hogy a 408 oldalas könyv telis-tele van olyan helyekkel, ahova akár már ebben a minutumban boldogan elrepülne, ha ugyan nem egyenest oda is költözne bárki, akit valaha is megérintett a mediterrán légkör és életstílus?

 

Itália kevésbé ismert részei ugyanúgy csodálatos ételeket, borokat, látnivalókat, tájakat tartogatnak az utazó számára, és Frances mindig is jó volt abban, hogy minderről érzékletesen írjon. Jó szeme és írói készsége van a részletekhez, a hangulat megragadásához, bár a bőlére eresztés is jellemzője a könyveinek (ez a kötet valójában 500 oldalasnak számít, csak kisebb betűtípussal szedték). Mégis jól esik végigolvasni a kevésbé érdekes részeket is, mert ezektől is van az a sajátos ritmusa, hullámzása a szövegeinek. És mert ezek által is válik hitelesebbé és fajsúlyosabbá a mondanivaló. Persze a fő csapásvonal az, hogy elmesélje, melyik apró falu vagy kevésbé világhírű város milyen csodákat rejt, de néhol, nagy ritkán, megvillan Frances humora és életfilozófiája is. Korábbi könyveiből is ki lehetett olvasni elejtett utalásokból, hogy nem volt könnyű gyermekkora, és hogy foglalkoztatja az öregedés és halál témaköre, ezek most is megvannak, ám bölcsebb, még többet látott formában.

 

Egy ponton felteszi a kérdést: „Mi marad az utazásokból évtizedek múltán?”, majd el is ejti ezt a fonalat – de közben maga a könyv a válasz. Ahogy Frances olvassa régi írók útleírásait, melyekben az adott kor emlékei maradtak fenn, úgy az ő kötetei is megőriznek valamit az utókornak. És bár továbbra is a szépre és jóra koncentrál, meg-megemlíti azt is, ami nem jó, ami fájdalmas vagy helytelen. Nem megy nagyon bele, és néha nehéz eldönteni, hogy valóban ilyen pozitív-e az életfelfogása, vagy csupán erőlteti, hogy „csak a szépre emlékezem”, de ahogy például a szicíliai élményeikről ír, épp csak említve a maffiát, de közben rámutatva az ott élők nemes, fennkölt karakterére, az szerintem valami gyönyörű.

 

Nyilván boldog lennék, ha eljuthatnék az összes csodás helyre, amiről ír, megkóstolhatnám a káprázatos olasz konyha megannyi fogását, vagy akár csak ha arra lenne időm, hogy a könyvben felsorolt helyeket mind megnézzem a neten, de a könyvnek a savát-borsát számomra nem ezek adják, hanem azok a röviden beszúrt gondolatok, melyek az írónő életbölcsességét tükrözik. Azokért a fárasztó bor leírásokat is meg tudom bocsátani (ámbár valahogy csak kell beszélni a borokról, és azt még én, megrögzött antialkesz is tudom, hogy nincs két egyforma bor, és akkor miért ne beszélhetnének róluk így – ez sem rosszabb, mint zenéről vagy filmekről vagy könyvekről írni…). És persze vannak receptek is, amiket el is lehet itthon készíteni, meg nem is, mert világos, hogy pont olyan szuper és friss alapanyagokat úgyis csak helyben lehet kapni.

 

S persze lehet egy olyan hozadéka is a könyvnek, hogy az ember elkezd jobban odafigyelni a saját környezetére. Hiszen a többségünk sosem fog eljutni még csak a legismertebb olasz városokba vagy Toszkánába sem, de szép helyek, jó ételek itt is vannak. Ahhoz, hogy Frances Mayes nyomában járjunk, nem kell mindenáron Itáliába menni, itthon is lehetünk nyitottak a szépre, itt is kipróbálhatunk új éttermeket vagy recepteket, kirándulhatunk és felfedezhetünk, sok-sok mindenhez nem is kell sok pénz. Csak el kell indulni, jó esetben a többi jön magától.