Főkép

Philip Reeve egy brit író, aki gyerekeknek és ifjú felnőtteknek is írt már könyvet. A Ragadozó városok sorozata Angliában hatalmas siker volt, ám az első regényből készült film csúfosat bukott, hiába, hogy Peter Jackson rendezte, aki A Gyűrűk Ura (de persze a Hobbit-) filmeket is.

 

Ezek után nem vettem volna rá mérget, hogy a mozifilm kapcsán nálunk is megjelent regény folytatásait is olvashatjuk majd magyarul, de szerencsére a Cartaphilus nem adta fel. Cikkem tárgya a harmadik kötet a sorozatban, egy van még hátra. Tartottam tőle, hogy esetleg kevésbé lesz lebilincselő, mint az eddigiek, de kellemesen csalatkoztam. Hogy a koncepcióban (a posztapokaliptikus jövőben gigászi, mozgó városok járják bolygónk szanaszéjjel szabdalt felszínét) bőven van még nafta, az egyértelmű volt, de Reeve nem az az író, aki mindent egy-egy jó ötletre tenne fel.

 

A történet (szemben a második résszel) nem ott folytatódik, ahol abbamaradt, hanem úgy 15-16 évvel később. Anchorage városa letelepedett azon a földrészen, amit régebben Amerikának hívtak, egykori hőseink itt élik egyáltalán nem hősies, inkább hétköznapi életüket, még ha ezzel nem is elégedett mindegyikük – még a két korábbi főszereplő lánya sem. Wren, aki a szülei által átélt borzalmakról mit sem tud, csupán arról, hogy micsoda kalandokban volt részük, végtelenül unja a kisvárosias létet, szeretne világot látni. Ahogy az sejthető, kívánsága hamarosan teljesül, és ahogy az szintén előre borítékolható, hamar meg is bánja.

 

Reeve azonban, bár ő is a jól bevált kalandregényes fordulatokat alkalmazza, ennél sokkal több trükköt is tartogat az olvasó számára. Már a két korábbi részben is megszokhattuk, hogy az író nem finomkodik, bármily fantasztikus világot épített is fel, azt valóságosnak ábrázolja. Ha itt megütik vagy meglövik a főhőst, annak nagyon fog az fájni, ha ugyan bele nem pusztul. Az író emellett bármikor húzhat olyat, amire az olvasó nem számít, noha azonnal (vagy később) megkapja a magyarázatot is, mely mindig hiteles lesz, s pont azért, mert Reeve regényeiben minden cselekedetnek vagy szónak megvan a maga hatása, eredménye. S miközben több szálon mozgatja a szövevényes és izgalmas cselekményt, nem mellesleg fájó őszinteséggel ír például a szülőségről vagy épp arról a civilizációról (a miénkről), amelynek csupán romjai maradtak a Ragadozó városok világában. Szereplői sem kétdimenziósak, még akkor sem, ha egyszersmind ők sem tudnak kibújni a saját bőrükből…

Ennél többet nem árulnék el a történetről (még a fülszöveg is spoileres, amennyiben nem olvastad az előzményeket), csak annyit még, hogy igen alaposan előkészíti a végjátékot.

 

Bár úgymond ifjúsági vagy inkább young adult, ifjú felnőtt kategóriába eső könyv ez, a felnőttebb kaland- és fantasy irodalom kedvelőinek is bátran merem ajánlani. Wren személyében tizenéves főszereplőt kapunk ismét, ettől eltekintve azonban ez egy elég kemény, izgalmas és a mélyén húzós gondolatokat is felvető regény. A magyar szövegben van jó pár szuper megoldás Acsai Roland fordító részéről (itt-ott még humor is!), bár talán még egy átolvasást megérdemelt volna. Ezzel együtt sokkal jobb volt ez a rész, mint amitől tartottam. Jöjjön a befejezés!