Galgóczi Tamás | 2007. 11. 17.
Anne McCaffrey: Fehér sárkány
A sorozat utolsó kötete meglehetőst vékony volt (a történettel sem akkor nem voltam, sem most nem vagyok teljesen kibékülve), ezért aztán csendes szörnyülködéssel vettem kézbe a hatodik...
A sorozat utolsó kötete meglehetőst vékony volt (a történettel sem akkor nem voltam, sem most nem vagyok teljesen kibékülve), ezért aztán csendes szörnyülködéssel vettem kézbe a hatodik...
Üdvözöljük Túlparton! – Reméljük, eltévedszA megfakult tábla úgy bujkált az út menti sövényben, mint egy szégyenlős kisgyerek. Ez a felirat fogadta a – nagy ritkán – idelátogató...
Daniel Wallace nevét a Nagy hal (Big Fish) című csodás Tim Burton film kapcsán ismertem meg. Az volt az 1959-ben, az Alabama állambeli Birmingham-ben született író első megjelent regénye (1998),...
A néhány hónapja alakult krimiklub.hu a műfaj jelesebb képviselőinek gondozásával kívánja kielégíteni a minőségi szórakoztatásra vágyó célközönség igényét.Az idén megjelent három...
Bevallom őszintén, kézbevétel előtt sokáig gondolkodtam ezen a köteten. Mert ugyebár az ekultura.hu szerkesztőségének egyik alapelve, hogy csak olyan regényekről írunk ajánlót / recenziót,...
Európában rendre ürülnek ki a templomok. A spiritualitást, még ha valódi igény is van rá, az egyszeri ember egyre inkább maga intézi, elfordul a nagy egyházaktól, és kisebb csoportokban keresi...
A Mi Micsoda sorozat tagjai általában nem igénylenek kifejezett érdeklődést és kitartást egy gyerektől, hiszen teljesen átfogóan, de mégsem szárazon vezetik körbe a nyiladozó elmét az adott...
A mozifilmmel egy időben került a boltokba a Stardust magyar fordítása. Sajnos nem a Charles Vess által káprázatosan illusztrált verzió, de így is nagy öröm, hogy végre! Hiszen 1998-ban jelent...
Annak birtokában, amit a buddhizmusról tanultatok, ne próbáljatok jobb buddhisták lenni; legyetek jobb „azok”, amik eddig voltatok. Szeretek olvasni. Feltételezem, így vannak ezzel az ekultura.hu...
Amíg nem vagyunk tisztában azzal a ténnyel, hogy saját életfeladatunk van, tudatalattink – álmok, megérzések és legbensőbb vágyak formájában – időnként megpróbál jelzéseket küldeni. Ezek...
Valamivel több, mint fél évvel ezelőtt írtam Dorrik Stow könyvéről, ami szintén az óceánokról szól enciklopédikus – és korrekt – formában.Ezért aztán kíváncsi voltam, mennyivel...
Az emlékek őre nem önálló regény volt, hanem egy trilógia kezdete. A most kiadott Hírvivő pedig a befejezése. A Kira „előéletével” foglalkozó középső rész még hátra van (Gathering...
Tricia McMillan sikeres műsorvezető, aki épp karrierugrásra készül. Arthur Dent kimerítő keresés után szendvicskészítőként telepszik le a Lamuellán, hogy ott a Teljesen Átlagos Vadtulok...
A frissen boltokba került Mutatvány a sötétben mindössze a hatodik, magyarul olvasható John Dickson Carr-regény, holott a kivételesen termékeny életmű közel száz könyvet számlál (a szerző...
Ha így megy tovább, Richard Sharpe zászlós túlszárnyalja Pierre de Siorac és fia, Pierre Emmanuel de Siorac szerelmi kalandjait (róluk a Francia história című Robert Merle sorozatban olvashattunk).Cornwellnél...
„.. a snow crash a hackerek egyik kifejezése. Azt jelenti, hogy egy rendszer totálisan összeomlik – amikor a gép már a monitort sem képes vezérelni, .. kavargó hóviharrá változtatva a képpontok...