Az óceán
Írta: Galgóczi Tamás | 2007. 11. 05.
Valamivel több, mint fél évvel ezelőtt írtam Dorrik Stow könyvéről, ami szintén az óceánokról szól enciklopédikus – és korrekt – formában.
Ezért aztán kíváncsi voltam, mennyivel tud többet és mást ez a nagyméretű kötet. Azt előre sejtettem, hogy minőséget kapok, elvégre az eredeti angol verziót megjelentető Dorling Kindersley kiadót korábbról igényesnek ismerem.
A színvonalban ezúttal sem kellett csalatkoznom, a kivitel nagyon szépre sikerült. Minden oldalon fotók, rajzok, térképek váltogatják egymást a szöveggel összhangban, amit jól kiegészít az átgondolt színhasználat.
Nyomdai szempontból is csak dicséretet érdemel, nem tudok mibe belekötni. Mondjuk ennyi pénzért ez el is várható.
A lényeg természetesen a tartalom – nos itt sincs okom panaszra. A lényegi különbséget abban látom, hogy míg Stow tíz fejezetben főként az összefüggésekre koncentrál, és inkább az ismeretterjesztésre jellemző módon, egyszerűen fogalmazva zúdítja ránk az információkat, addig itt tudományosabb megközelítésben születtek meg a szócikkek.
Ez alatt nem száraz fejtegetést értek, hanem szakszerű írásokat, melyek a vártnál nagyobb mélységben taglalják tárgyukat.
A DK enciklopédia négy nagyobb részre bontva foglalkozik bolygónk túlnyomó részét borító óceánok mibenlétével. Főként a második-harmadik rész bűvölt el.
„Az óceáni környezet”-ben pár oldalon keresztül ismerteti az adott táj (korallzátonyok, selfjég, stb.) főbb jellemzőit, majd ha lehetséges, akkor példákon keresztül mutatja meg, milyen is az a valóságban.
Ráadásul itt apró térképet (plusz fotó) is mellékelnek, amely segít térben elhelyezni az olyan kevésbé ismert földrajzi helyeket, mint például az Izembek-lagúna az Alaszkai-félszigeten, valamint rövid tudományos besorolás pontosítja, miről szól a szöveg.
„A tengerek élővilága” pedig általam korábban nem látott részletességgel taglalja a sósvizek élővilágát a baktériumoktól az emlősökig. Itt is térkép, besorolás és az elmaradhatatlan fotó segít a szöveg rögzülésében.
Ha az előző rész kiválónak mondom, akkor ez simán megérdemli a nagyon kiváló minősítést.
Ezekhez képest az első fejezet, amely főként a víz fizikai és egyéb tulajdonságaival, a hullámokkal, árapállyal, áramlatokkal, hurrikánokkal és más effélékkel foglakozik, nem tartalmazott annyi újdonságot – számomra legalábbis.
Ugyanez érvényes a befejező („Az óceánok atlasza”) részre is, ami nem más, mint a világ óceánjainak és azok melléktengereinek listája (térképpel, magyarázatokkal kiegészítve). Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezek kevésbé lennének szakszerűek, mint a kötet közepe – csak az itt felsorolt tényanyagot korábbról már ismertem.
A főszöveget időnként kis színesek szakítják meg, olyan témákról, mint például a cunami vagy a cetek vándorlása.
Összegzésként azt mondom az album éri a pénzét, több szimpla ismeretterjesztő kiadványnál, gyakorlatilag az utolsó lépcsőfokot jelenti az egyetemi tankönyvek és a tudományos munkák előtt. Ráadásul ideális ajándék bármely alkalomra minden kíváncsi (és tudásra éhes) csemetének, mondjuk nyolc éves kor felett.
Kapcsolódó írás:Dorrik Stow: Óceánok enciklopédiája
Ezért aztán kíváncsi voltam, mennyivel tud többet és mást ez a nagyméretű kötet. Azt előre sejtettem, hogy minőséget kapok, elvégre az eredeti angol verziót megjelentető Dorling Kindersley kiadót korábbról igényesnek ismerem.
A színvonalban ezúttal sem kellett csalatkoznom, a kivitel nagyon szépre sikerült. Minden oldalon fotók, rajzok, térképek váltogatják egymást a szöveggel összhangban, amit jól kiegészít az átgondolt színhasználat.
Nyomdai szempontból is csak dicséretet érdemel, nem tudok mibe belekötni. Mondjuk ennyi pénzért ez el is várható.
A lényeg természetesen a tartalom – nos itt sincs okom panaszra. A lényegi különbséget abban látom, hogy míg Stow tíz fejezetben főként az összefüggésekre koncentrál, és inkább az ismeretterjesztésre jellemző módon, egyszerűen fogalmazva zúdítja ránk az információkat, addig itt tudományosabb megközelítésben születtek meg a szócikkek.
Ez alatt nem száraz fejtegetést értek, hanem szakszerű írásokat, melyek a vártnál nagyobb mélységben taglalják tárgyukat.
A DK enciklopédia négy nagyobb részre bontva foglalkozik bolygónk túlnyomó részét borító óceánok mibenlétével. Főként a második-harmadik rész bűvölt el.
„Az óceáni környezet”-ben pár oldalon keresztül ismerteti az adott táj (korallzátonyok, selfjég, stb.) főbb jellemzőit, majd ha lehetséges, akkor példákon keresztül mutatja meg, milyen is az a valóságban.
Ráadásul itt apró térképet (plusz fotó) is mellékelnek, amely segít térben elhelyezni az olyan kevésbé ismert földrajzi helyeket, mint például az Izembek-lagúna az Alaszkai-félszigeten, valamint rövid tudományos besorolás pontosítja, miről szól a szöveg.
„A tengerek élővilága” pedig általam korábban nem látott részletességgel taglalja a sósvizek élővilágát a baktériumoktól az emlősökig. Itt is térkép, besorolás és az elmaradhatatlan fotó segít a szöveg rögzülésében.
Ha az előző rész kiválónak mondom, akkor ez simán megérdemli a nagyon kiváló minősítést.
Ezekhez képest az első fejezet, amely főként a víz fizikai és egyéb tulajdonságaival, a hullámokkal, árapállyal, áramlatokkal, hurrikánokkal és más effélékkel foglakozik, nem tartalmazott annyi újdonságot – számomra legalábbis.
Ugyanez érvényes a befejező („Az óceánok atlasza”) részre is, ami nem más, mint a világ óceánjainak és azok melléktengereinek listája (térképpel, magyarázatokkal kiegészítve). Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezek kevésbé lennének szakszerűek, mint a kötet közepe – csak az itt felsorolt tényanyagot korábbról már ismertem.
A főszöveget időnként kis színesek szakítják meg, olyan témákról, mint például a cunami vagy a cetek vándorlása.
Összegzésként azt mondom az album éri a pénzét, több szimpla ismeretterjesztő kiadványnál, gyakorlatilag az utolsó lépcsőfokot jelenti az egyetemi tankönyvek és a tudományos munkák előtt. Ráadásul ideális ajándék bármely alkalomra minden kíváncsi (és tudásra éhes) csemetének, mondjuk nyolc éves kor felett.
Kapcsolódó írás:Dorrik Stow: Óceánok enciklopédiája