Bak Róbert | 2020. 07. 28.
Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun
Nagyon úgy tűnik, hogy a 2020-as év Nádasdy Ádámé lehet, hisz legutóbbi verseskötete, a Jól láthatóan lógok itt nemrég elnyerte az Aegon-díjat, aztán pár hete megjelent egy nagysikerű...
Nagyon úgy tűnik, hogy a 2020-as év Nádasdy Ádámé lehet, hisz legutóbbi verseskötete, a Jól láthatóan lógok itt nemrég elnyerte az Aegon-díjat, aztán pár hete megjelent egy nagysikerű...
2019-ben, a hetvenes Vajda Ilma megrögzötten rója egyik hosszt a másik után az árpádharagosi uszodában, és közben emlékezik. Minden hossz egy fejezet, minden fejezet egy év, és minden év...
Valószínűleg a legtöbbünk életében van valami olyan tevékenység, amit arra használunk, hogy elmélkedjünk az élet nagy kérdésein vagy akár a saját életünk történésein – Ilma esetében...
Már a megjelenése előtt is sejteni lehetett, hogy Bereményi Géza önéletrajzi regénye, a Magyar Copperfield lesz az év egyik leginkább várt és legkelendőbb szépirodalmi kötete, hisz fokozott...
Csabai László néhány éve a Száraz évszak című művében már meghonosította a „duovellákat”, mostani kötetében, A vidék lelkében pedig a „triovellák” is megszülettek, hamarosan...
Ha van olyan utánozhatatlan klasszikusa a magyar irodalomnak (a válasz természetesen: van), amely már évek / évtizedek óta beszerezhetetlen és elérhetetlen a hazai könyvpiacon, az Oravecz Imre...
Bár még csak három hónap telt el az idei esztendőből, de nálam már megvan az egyik legkomolyabb jelöltje az „év legfajsúlyosabb kötete” képzeletbeli díjának. Ez pedig nem más, mint...
A néhány éve megismert Hotel Világ óta tervben volt, hogy olvasok még valamit Ali Smith-től, ugyanis olyan ízig-vérig csavaros, sokrétű és sokféle narrációval elmesélt történettel, mint...
Gyakran előfordul velem, hogy a fülszöveg alapján választom ki az olvasmányomat, ráadásul időnként az is megesik, hogy semmilyen előzetes információt nem szerzek be a kötetekről. Így voltam...
Minden bizonnyal mindenki ismeri azt a stresszhelyzetben bekövetkező pillanatot, amikor egyszerre minden kiélesedik, minden apró és sokszor lényegtelen részletet külön-külön tudunk érzékelni...
Az utóbbi idők talán legfajsúlyosabb és ezzel párhuzamosan az egyik legnehezebben is olvasható novelláskötete, a Minden történet után biztos voltam abban, hogy fogok még olvasni az ukrán...
„Semmi különös, édes fiam. Túl kell élni” – mondja Jonas, Darvasi László Magyar sellő című regényének főhőse. Mondja mindezt egy szimbolikus, egészen abszurd világban, amelyben...
Az író Bartis Attila már több, mint egy évtizede, A nyugalom elolvasása óta az egyik legszemélyesebb kedvencem, egy olyan szerző, aki egyszerűen nem tud olyat írni, ami ne tarthatna számot...
Eltökélt, erőltetett, merev vagy bamba mosoly az arcokon; érintések, amik nem oldanak meg semmit, legföljebb álomba ringatnak; soha ki nem mondott szavak, elfojtott érzelmek; az örökös vágyakozás...
Lydia Davis hosszú időn keresztül egyike volt azon kortárs amerikai íróknak, akik bár mind odahaza, mind szerte a világban kimondottan sikeresek és elismertek, ám magyarul mégsem jelent meg...
Az utóbbi években megszokhattuk, hogy Krasznahorkai László a vaskosabb, asztalt beszakító művek (Sátántangó, Az ellenállás melankóliája, Háború és háború vagy akár a Báró Wenckheim...