Főkép

Nagyon úgy tűnik, hogy a 2020-as év Nádasdy Ádámé lehet, hisz legutóbbi verseskötete, a Jól láthatóan lógok itt nemrég elnyerte az Aegon-díjat, aztán pár hete megjelent egy nagysikerű nyelvészeti munkája (Milyen nyelv a magyar?), majd szintén a közelmúltban az első novelláskötete, A szakállas Neptun is, amivel bebizonyította, hogy prózában épp olyan jó, mint lírában. Sőt!

 

Persze ez a tizenkét novella nem feltétlenül ismeretlen mindenkinek, ugyanis mind megjelent már korábban különböző folyóiratokban az elmúlt évtizedek során (nekem azonban egyikhez sem volt szerencsém), de összességében elmondható, hogy mindegyikből süt az, ami Nádasdy verseiből is: az empátia, a nyíltság, a humor, sőt az irónia és az elegancia. Mert hiába erősen tematikus kötet A szakállas Neptun, nekem egyáltalán nem az volt a fontos, hogy minden írás melegekről szól, hanem az a finomság, amivel az alkotó életre keltette alakjait, legyenek azok diákok, rendőrök, tanárok vagy éppen fogorvosok.

 

Úgyhogy már jó előre megnyugtatok mindenkit, aki idegenkedik ettől a témától, vágjon bele nyugodtan, hisz ez a vékonyka kötet kimondottan mély és tartalmas. Hogy mást ne mondjak, talán az (ön)identitás, magunk elfogadása vagy éppen el nem fogadása, az egyén és környezet viszonya épp olyan fontos téma itt, akárcsak a homoszexualitás mindennapi megélése és az ezzel kapcsolatos hol vicces, hol szomorú problémák ábrázolása.

 

Ebből a tucatnyi novellából roppant nehéz kedvenc(ek)et választani, mert elmondható, hogy mindegyik kimondottan magas színvonalon íródott, és egyik sem lóg ki a könyvből lefelé, oly sok más gyűjteményes kötettel ellentétben. Nekem mindenesetre a „Vár a századosom”, a címadó „Szakállas Neptun” és a „Ha egyszer kibillen” tetszettek a legjobban.

 

Az első története mindössze annyi, hogy egy magyar fiatalember az egyre szűkösebbé váló hazájából kiszakadva Londonba vetődik, hogy szembesüljön azzal, a homoszexualitáshoz másként is hozzá lehet állni, mint otthon, és egy feledhetetlen délutánt tölt egy meleg rendőrrel és annak barátaival egy Hyde Park-i kiskocsmában. A címadó írás egy rosszul induló nap (a levelezés útján megismert olasz szerelemről kiderül, hogy nős, három gyerekkel) éjszakáján hősünk egy spanyol, egy japán és egy amerikai társával fürdőzik a Trevi-kútban a felkelő nap sugarai, na meg pár arra vetődő rendőr értetlen szemei előtt. A harmadik általam említett történet már inkább a megélt és felvállalt identitásról, na meg az ezzel járó kellemes és kellemetlen dolgokról szól egy fogorvos és egy tanár románca során.

 

Nádasdy írásai kimondottan hosszú időt ölelnek fel mind megírásuk, mind a bennük ábrázolt korszakok szerint (a ’70-es évektől közel napjainkig), és mint ilyenek, alkalmasak arra is, hogy bemutassák miként változott az emberek szemléletmódja és hozzáállása a mássághoz, illetve ezt hogyan élték meg maguk az érintettek. Minden itt szereplő történet élő, humoros, önironikus, kendőzetlen, és a szerző meg sem próbál idealizálni, sem elítélni semmit és senkit, csak annyit akar elmondani: kérem, ilyenek a melegek, kisebb-nagyobb hibákkal, előnyökkel és hátrányokkal, pont, mint bárki más. A szakállas Neptun az utóbbi idők egyik legjobb kisprózakötete, és mint ilyen, nem lepne meg, ha a közönségsiker mellett ismét egy rangos díjjal lenne gazdagabb.