Maylis de Kerangal: Hozzuk ​rendbe az élőket

Minden bizonnyal mindenki ismeri azt a stresszhelyzetben bekövetkező pillanatot, amikor egyszerre minden kiélesedik, minden apró és sokszor lényegtelen részletet külön-külön tudunk érzékelni és rögzíteni, látszólag bármiféle erőfeszítés nélkül. Hát, ez a „pillanat” Maylis de Kerangal könyvében közel háromszáz oldalon keresztül tart, hisz itt tulajdonképpen folyamatosan stresszhelyzet van, és ez a mindent észrevevő és mindent láttató nézőpont a maga folyton-folyvást újrainduló óriásmondataival végig uralja az egész regényt.

A Hozzuk rendbe az élőket nemcsak emiatt nem könnyű olvasmány, de a témája miatt sem az. Egy komor, téli hajnalon három fiatal fiú szörföl a partmenti vizeken, majd onnan hazafelé tartva súlyos balesetet szenvednek, melynek következtében rövidesen egyikük – a gyors és szakszerű orvosi ellátás ellenére – olyan halottá válik, akinek még dobog a szíve; egészen pontosan agyhalottá.

A francia írónő könyve azonban nemcsak az ő életének utolsó (?), vagy halálának első (?) napját veszi górcső alá. A rendkívül súlyos és tömör kötet egyes fejezetei ugyanis inkább orvosi témájúak, azt mutatják be, hogy miként zajlik egy ilyen beteg / halott (?) testének ellátása, mi az orvosok és az egészségügyi személyzet feladata. A regény ezen aspektusa annyira működik szakmailag is, hogy az írónő el is nyerte vele a Wellcome-díjat, amit az orvostudományt legjobban bemutató, leginkább népszerűsítő kötetnek ítélnek oda minden évben.

Ugyanakkor más fejezetekben egy-egy élő, hús-vér alak kerül a középpontba. Legyenek azok a fiú egymástól elhidegült szülei, akik épp azzal szembesülnek, hogy nemcsak most veszítik el tinédzserkorú gyermeküket, de dönteniük kell arról is, hogy engedjék-e a szervkivételt, és ezzel lehetőséget adjanak más, ismeretlen embereknek az életre a fiúk testrészei révén. Vagy a fiú szintén tizenéves első szerelme; az éjjeli randevújáról éppen csak beeső kezdő ápolónő; a madárdalokba beleszerető transzplantációs szakember; a műtétet végző törtető sebész; vagy az új szívre váró középkorú nő…

De Kerangal az ő történetüket is ugyanazzal a hidegséggel és végletekig vitt precizitással tárja elénk, mint mindent ebben a könyvben. Szinte egy lélegzettel olvassuk ezeket a gyakran féloldalas mondatokat – melyek sokszor a legszürkébb realitásokat és banalitásokat tárják elénk, de sokszor a leghúsbavágóbb kérdéseket vetik fel –, hogy aztán a végén vehessünk egy újabb mély levegőt a következőhöz…

Szóval, mint már említettem, a Hozzuk rendbe az élőket nem könnyű olvasmány semmilyen szempontból, és ezzel jó, ha tisztában van mindenki, mielőtt belevágna. Azonban a kedves olvasó, ha érez magában elég erőt, és ezt megteszi, akkor garantáltan egy fájó és súlyos élménnyel gazdagodik, egy olyannal, ami – tetszik, nem tetszik – minden komorságával és szenvedéssel együtt is az élet része, és amiben senki számára sem garancia a happy end.