Mezei Attila | 2011. 12. 27.
Leo Kessler: Elnyűhetetlenek
1940-ben, Dunkerque-nél az angol és francia csapatokat a németek beleszorították a Csatornába. A szövetségesek mindent elkövettek, hogy mentsék a menthetőt, megpróbálták a lehető legtöbb...
1940-ben, Dunkerque-nél az angol és francia csapatokat a németek beleszorították a Csatornába. A szövetségesek mindent elkövettek, hogy mentsék a menthetőt, megpróbálták a lehető legtöbb...
Eljött hát a vég, a mindent lezáró, sorsokat helyére tevő befejezés, aminek egyrészt örülök (elvégre manapság nem minden sorozat jut el idáig), másrészt felettébb sajnálom, mivel nagyon...
Fülszöveg:Hadrianus korában járunk. A vérrel írt pannon történelemben viszonylagos békeidők jönnek, fejlődés és várakozás kezdődik. A meghódított föld fejet hajt Róma sasos légiói...
Előrebocsátom, viszonylag kevés történelmi regényt olvasok (pedig szeretem az olyat is), így nem tudom azt mondani, hogy a Felesküdöttek saga jobb vagy rosszabb, mint mondjuk Saylor-tól a Gordianus-sorozat,...
A Szukits Kiadó által 2007-ben megjelentetett D`Artagnan történetek második kötete címéhez hűen az első kötetben megkezdett Három testőr-trilógiát folytatja. Ez az igen vaskos kötet a Húsz...
Ha valaki kicsit is behatóbban foglalkozott a II. világháború történetével, akkor biztosan nem kerülte el a figyelmét Rudolf Hess angliai repülése. Már maga az, hogy vajon Hess volt a gépben...
Fülszöveg 1647, Párizs. A Királyi Színház színpadán Itália leghíresebb kasztrált énekese sziporkázik, mikor egy robaj kíséretében a színpadra zuhan Torelli díszlettervező fortélyos...
Boleyn Annának az életével kellett fizetnie azért, mert képtelen volt fiú utóddal megajándékozni a királyt, aki dühében és csalódottságában a teljes Boleyn famíliát kiirtotta. VIII....
Ezt a regényt vártam már évek óta, de valamiért csak nem akaródzott egyik kiadónak sem újra megjelentetni, ami azért furcsa számomra, mert gyakorlatilag Sienkiewicz utolsó nagyregényéről...
Miközben örvendezem a szabályos időközönként érkező magyar kiadású Sharpe regényeknek, kicsit bánatos is vagyok, hiszen már csak két kötet, és végére érünk ennek a remek, a napóleoni...
Felütésnek egy kis személyes emlék. Szüleimtől, testvéremtől egészséges távolságra élek, ezért telefonon tartjuk a kapcsolatot. Általában a munkanap végén, hazaérkezéskor tárcsáztam,...
FülszövegA Silla királyság uralkodójának, Csinhpong királynak ikerlányai születnek, örömét azonban elhomályosítja a félelem, s a rossz ómentől tartva, a fiatalabbik csecsemőt eltávolíttatja...
Ha van olyan helyzet, amikor teljes joggal használhatom a történelem alulnézetben kifejezést, akkor ez most pontosan az. Urbánszki László első könyvében ugyanis a magyar középkorról mesél...
A történet elején egy tízévesforma kisfiú ellop egy aranykelyhet egy templomból, majd bemenekül Fülöp atya templomába, ahol menedéket kér. A fiatal pap megmenti Cirifischiót az őt üldöző...
1941 nyarán Roosevelt egyik titkárát Churchillhez küldi, hogy tájékozódjon az angliai helyzetről, és a további segítségnyújtás lehetőségéről. A tárgyalás végeredményeképpen az angol...
Vajon mennyit változott az évezredek alatt az emberi természet? Erkölcsileg fejlettebbek vagy gyarlóbbak vagyunk elődeinknél? Vagy mindig is a kapzsiság és az irigység vezérelte a többség...