Henryk Sienkiewicz: Kereszteslovagok
Írta: Galgóczi Tamás | 2011. 11. 14.
Ezt a regényt vártam már évek óta, de valamiért csak nem akaródzott egyik kiadónak sem újra megjelentetni, ami azért furcsa számomra, mert gyakorlatilag Sienkiewicz utolsó nagyregényéről van szó, amiben minden megtalálható, amiért őt szeretni lehet. Az évekkel később megjelenő, Sivatagban, őserdőben című ifjúsági regénye teljesen más hangvételű, ezért nyilvánvalóan kilóg az életműből.
Kereszteslovagok – mondja a cím! Ez Európában, főként a középkori Európában többnyire pozitív tartalommal bírt, mivel ezek a vitézek voltak azok, akik a hit védelmében harcoltak a Szentföldön, vagy ahol éppen szükség volt rájuk. Azonban voltak lovagrendek, melyek sajátosan értelmezték feladatukat, s több ízben is összetűzésbe keveredtek az uralkodókkal. Nem, nem a templomosokra gondolok, mivel az ő esetüket politikai perként fogom fel, hiszen a birtokaikból és egyéb tevékenységekből befolyt jövedelmeket ténylegesen a hitetlenek elleni harcra fordították. Sokkal inkább a Német vagy másik nevén Teuton Lovagrendre, akik miután távoztak Palesztinából, egy darabig a Magyar Királyságban húzták meg magukat. Mivel azonban nem fértek meg II. András királlyal, északra, a baltikumba költöztek.
Nem kell megijedni, ez most nem történelemóra, hanem csak időben helyezem el a regény cselekményét, ami az 1410-es tannenbergi (más néven grünwaldi) csatával zárul. Előtte azonban majd kilencszáz oldalnyi romantikus lovagregény kapunk, csatával, párbajozással, szerelemmel, leányrablással, árulással, kegyetlenkedéssel, bosszúval. Sienkiewicz komoly kutatómunkát végzett a regény megírása előtt (úgy látszik, ez már akkor is bevett szokás volt), és ennek köszönhetőek azok a leírások, amelyek a lovagrend kegyetlenkedéseit taglalják.
Akárcsak Jókai, lengyel párja sem ismeri a középutat, egy szereplő vagy fekete vagy fehér, középút nincs. Ennek következtében jellemfejlődésről sem beszélhetünk, a főszereplők nem változtatnak világnézetükön, erkölcseiken, azok legfeljebb csak próbára tétetnek a kiállt viszontagságoknak köszönhetően. Ám ez mégsem válik unalmassá, köszönhetően Sienkiewicz mesélői zsenialitásának. Megadja a módját, és minden fontosabb szereplőt alaposan bemutat. Ráadásul mesteri módon szövi a cselekményt, csataleírásai magukkal ragadják az olvasót, az egész regény egyszerűen letehetetlen és megunhatatlan, s nem utolsó sorban sokkal izgalmasabb, mint a Nobel-díjat eredményező Quo Vadis.
A főszereplők természetesen lengyel nemesek, akiknek németek elleni harcát Sienkiewicz arra használja, hogy a feldarabolt Lengyel Királyság Poroszországhoz csatolt részein élő kortársainak példát mutasson arra, hogy őseik a múltban már sikeresen szembeszálltak az erőszakos németesítéssel, így van honnan erőt meríteniük, vannak követendő példaképek.
A szerző életrajza
Kereszteslovagok – mondja a cím! Ez Európában, főként a középkori Európában többnyire pozitív tartalommal bírt, mivel ezek a vitézek voltak azok, akik a hit védelmében harcoltak a Szentföldön, vagy ahol éppen szükség volt rájuk. Azonban voltak lovagrendek, melyek sajátosan értelmezték feladatukat, s több ízben is összetűzésbe keveredtek az uralkodókkal. Nem, nem a templomosokra gondolok, mivel az ő esetüket politikai perként fogom fel, hiszen a birtokaikból és egyéb tevékenységekből befolyt jövedelmeket ténylegesen a hitetlenek elleni harcra fordították. Sokkal inkább a Német vagy másik nevén Teuton Lovagrendre, akik miután távoztak Palesztinából, egy darabig a Magyar Királyságban húzták meg magukat. Mivel azonban nem fértek meg II. András királlyal, északra, a baltikumba költöztek.
Nem kell megijedni, ez most nem történelemóra, hanem csak időben helyezem el a regény cselekményét, ami az 1410-es tannenbergi (más néven grünwaldi) csatával zárul. Előtte azonban majd kilencszáz oldalnyi romantikus lovagregény kapunk, csatával, párbajozással, szerelemmel, leányrablással, árulással, kegyetlenkedéssel, bosszúval. Sienkiewicz komoly kutatómunkát végzett a regény megírása előtt (úgy látszik, ez már akkor is bevett szokás volt), és ennek köszönhetőek azok a leírások, amelyek a lovagrend kegyetlenkedéseit taglalják.
Akárcsak Jókai, lengyel párja sem ismeri a középutat, egy szereplő vagy fekete vagy fehér, középút nincs. Ennek következtében jellemfejlődésről sem beszélhetünk, a főszereplők nem változtatnak világnézetükön, erkölcseiken, azok legfeljebb csak próbára tétetnek a kiállt viszontagságoknak köszönhetően. Ám ez mégsem válik unalmassá, köszönhetően Sienkiewicz mesélői zsenialitásának. Megadja a módját, és minden fontosabb szereplőt alaposan bemutat. Ráadásul mesteri módon szövi a cselekményt, csataleírásai magukkal ragadják az olvasót, az egész regény egyszerűen letehetetlen és megunhatatlan, s nem utolsó sorban sokkal izgalmasabb, mint a Nobel-díjat eredményező Quo Vadis.
A főszereplők természetesen lengyel nemesek, akiknek németek elleni harcát Sienkiewicz arra használja, hogy a feldarabolt Lengyel Királyság Poroszországhoz csatolt részein élő kortársainak példát mutasson arra, hogy őseik a múltban már sikeresen szembeszálltak az erőszakos németesítéssel, így van honnan erőt meríteniük, vannak követendő példaképek.
A szerző életrajza