FőképHa valaki kicsit is behatóbban foglalkozott a II. világháború történetével, akkor biztosan nem kerülte el a figyelmét Rudolf Hess angliai repülése. Már maga az, hogy vajon Hess volt a gépben vagy egy hasonmása is számos konteó alaptétele. A hivatalos tények röviden: Hess 1941. május 10-e után eltűnik a náci politikai életből; a háború végén – Nürnbergben – bíróság elé állították, ahol életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték; 1987-ben, a spandaui börtönben meghalt. Hogy ebből mennyi az igaz és mennyi a hamis, hogy valóban Hess repült-e akkor Angliába, hogy valóban Hess állt a bíróság elé, azt – miután folyamatosan születnek újabb és újabb elképzelések a történtekről – valószínűleg sohasem fogjuk megtudni.

Hogy miért is születnek ezek az összeesküvés-elméletek? Egyrészt ugye vannak titkosított dokumentumok, amelyeket esze ágában sincs napvilágra hozni az érintett feleknek. Másrészt egyre több és több történészi kutatás mutat rá arra, hogy a Szövetségesek nem is voltak annyira „jófiúk”, mint azt eddig hittük/tudtuk (oké, a Szovjetunióról tudtuk). Csak saját, önös politikai és gazdasági érdekeik szem előtt tartásával folytatták le a háborút, a legkevésbé sem törődve azzal, hogy mit szólnak mindehhez azon – jóval kisebb hatalommal és befolyással bíró – országok, akik szintén részt vettek a háborúban (vegyük csak például az 1944. október 9-e és október 19-e között lezajlott moszkvai konferenciát, ahol Sztálin egy papírfecnire firkálta fel Churchill-el a befolyási övezeteket, az érintettek megkérdezése nélkül).

De térjük vissza Kesslerhez. A Wotan SS Rohamezred francia honban tengeti mindennapjait. Ugyan már suttognak róla, hogy valami nagy dolog van készülőben, egyelőre nem nagyon foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy valószínűleg kelet felé veszik majd az irányt. Másként van ezzel Geier őrnagy – az alakulat parancsnoka –; ő titkon már a következő előléptetését tervezi azáltal, hogy a lehető legnagyobb módon vegye ki részét alakulata az elkövetkezendő harcokból, azzal cseppet sem törődve, hogy ez hány katonája életébe kerül majd.

Aztán végre megjön a parancs, hogy bevagonírozzák őket és indulnak a szovjet határ felé. Azonban érkezik egy titkos utasítás is, miszerint egy válogatott csapatnak Angliába kell hajóznia és ki kell szabadítania Hesst, aki átrepült az angolokhoz. A titkosszolgálatoknak sikerült kideríteni, hogy a Csatorna partján hol tartják fogva Hitler helyettesét, így a kis csapattal tart Von Skalka Rittmeister, osztrák lovassági tiszt is, mondván, ő remek helyismerettel rendelkezik, ami elengedhetetlen egy ilyen jellegű akció során. Azt már csak néhány beavatott tudja, hogy von Skalka feladata voltaképpen likvidálni Hesst, aki igen kínos helyzetbe hozta a Führert ezzel a repülőúttal.

Persze az angolokat sem ejtették a fejük lágyára, ráadásul az ő szemükben is kellemetlen szálka Hess és szívesen megszabadulnának tőle. A németeknek viszont nem adhatják vissza és láb alól sem tehetik el komolyabb botrány nélkül. Így tálcán kínálják fel Hesst Little Saxton-ba, minimális védelemmel ellátva, bízva abban, hogy a németek majd érte jönnek. Vagy kiszabadítani vagy megölni…

Talán röviden úgy lehetne összefoglalni ezt a regényt, hogy egyrészről a nagyok hatalmi játszmájának lehetünk szemtanúi (Bormann ármánykodása, hogy átvegye Hess megüresedett helyét és eltetesse láb alól, valamint Churchill praktikái, hogy hogyan kezelje ezt az igen kényes incidenst, amely képes keresztülhúzni az összes számítását a háborúra vonatkozólag), másrészről a „nagyfejűek” játszmái miatt hogyan szenvednek és halnak meg a kisemberek, akik parancsot teljesítenek és ez mennyire hidegen hagyja a vezetőket.

Tagadhatatlanul van egy elég erős kritikai él Kessler művében, valamint igencsak elgondolkodhat az ember a történéseken. Persze ha ehhez hozzávesszük, hogy voltaképpen egy „háborús ponyvát” tart a kezében az olvasó, akkor lehet, hogy csorbul valamelyest ez az él és lehet, hogy bele sem gondol az olvasó a dolgokba. És erre persze rátesz egy lapáttal a regény folyamán végig simliskedő Schulze és Matz altisztek pikáns kalandjainak fejtegetése. Ezek most számomra pont a lényeg „elkendőzésére” szolgáltak, semmint a „szokásos feszültséglevezetésre”. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy kihámozható a lényeg a regényből mindenki számára, még ha egy kicsit munkás is a folyamat.