Főkép Felütésnek egy kis személyes emlék. Szüleimtől, testvéremtől egészséges távolságra élek, ezért telefonon tartjuk a kapcsolatot. Általában a munkanap végén, hazaérkezéskor tárcsáztam, hogy hol hosszabb, hol rövidebb terjedelemben elmondjuk a fontosabb történéseket. Történt egy időben, hogy bátyám rendszeresen megkért, ugyan hívjam később, mert éppen tévézik. Mit nézel? – kérdeztem csodálkozva, mert el nem tudtam képzelni, mi lehet az a csoda műsor, amit ennyire komolyan vesz. A Silla királyság ékkövét – jött a válasz. Ilyen előzmények után nem csoda, mennyire meglepődtem, amikor a 2011-es Őszi MondoCon vásárterén bambulászva felfedeztem ezt a könyvet. Micsoda? – gondoltam magamban – na nehogymár ezt kihagyjam...
 
Ha jól értelmezem, akkor egy trilógia nyitókötetét olvastam, amelynek kivitelezése kellőképpen egzotikusra, keletiesre sikerült. Ráadásul cseles a tördelése, mert első ránézésre úgy gondoltam, ilyen szellős sorközzel pár óra alatt eljutok a végére, azonban végül napokba telt mire kiolvastam. Természetesen ebben az is közrejátszott, hogy a cselekményre sok mindent lehet mondani, de azt semmiképp sem, hogy egyszerű kamaradarab lenne. Rengeteg szereplőt követünk, akik mind térben, mind időben nagy utat tesznek meg.
 
Igazából a történés leginkább a sógunátus korabeli Japánra emlékeztetett (amely időszak nagyjából 700 évet ölel fel), mivel ott folytak ilyen furmányos hatalmi cselszövések. Persze mindez a helyi sajátosságoknak megfelelően történik, vagyis nincsenek szamurájuk, se busik, miként a mandarinok és más, kínára emlékeztető kasztok is hiányoznak. Ami cseppet sem meglepő, hiszen az ármánykodás Koreában játszódik, ezért aztán hvarangok harcolnak a phungvolcsu vezetésével, miközben más egzotikus elnevezéssel bíró tisztségek vagy rangok birtokosai cikáznak keresztül-kasul a történeten.
 
Mint minden jobb történelmi regényben, ezúttal is a hatalomért és a gazdagságért megy a küzdelem a királyi család tagjai, valamint pár hozzájuk közel álló, a lehetőségtől megszédült alattvaló között. Elsőre furának tűnt, hogy míg a sötét oldal (Misil) gátlástalanul, minden eszközt felhasználva viszonylag hamar befolyást szerez magának, addig a jók (Tokman szülei) mennyire hátrányban vannak vele szemben, és gyakorlatilag nincs hatásos ellenlépésük.
 
Az első kötetben a királyi család hatalomvesztésnek kezdetétől addig jutunk el, hogy a titokban külföldre menekített Tokman (a király fiának lánya) álruhában hazatér szülőföldjére, és találkozik a szintén álruhában közlekedő testvérével (természetesen fogalmuk sincs egymás valódi kilétéről), közben pedig nagyjából megismerünk minden jelentősebb szereplőt, akiknek fontos szerepük lesz a későbbiekben.
 
Mivel a tévésorozatot nem láttam, nem tudom, ott mennyire volt hosszadalmas a felvezetés, elvégre az főként Tokman küzdelméről szól, arról, hogyan szerezte és tartotta meg trónját. Mint korábban már említettem, a könyv szinte teljesen az előjátékról szól, ennek köszönhetően csak nagyjából félidőben bukkan fel a tizenéves Tokman, hogy pár sivatagi jelenettel jelezze létezését. Ebben számomra a legérdekesebb a Római Birodalom kereskedőjének a felbukkanása volt, aki a kínai teáért utazta be a fél világot – hiszen így nagyjából elhelyezhető időben a történet.
 
Tokman karaktere egyébként Rejtő hősnőjére, Prücsökre emlékeztetett (Az ellopott futár), mivel az volt ilyen öntudatos, és világról vajmi keveset tudó figura. Csak Tokman háta mögött nem áll Babette anyó koreai megfelelője, így kezdetben nem sok súlya van szavainak. Erről egyelőre ennyit, mindenesetre kíváncsian várom az egzotikus történet folytatását.