FőképFülszöveg
A Silla királyság uralkodójának, Csinhpong királynak ikerlányai születnek, örömét azonban elhomályosítja a félelem, s a rossz ómentől tartva, a fiatalabbik csecsemőt eltávolíttatja a palotából. Évekkel később az elveszettnek hitt leány visszatér és ezernyi viszontagság után Szondok királynő néven trónra lép, majd bölcs és kegyes uralkodó válik belőle, az ötezer éves koreai történelem első királynője. Nagy árat kell azonban ezért fizetnie: le kell mondania a szerelemről, épp úgy, ahogy ikertestvérének a szerelemért a királyi hatalomról.
Fájdalmakról, beteljesült és beteljesületlen szerelmekről, megvalósult és feladott álmokról, a történelem viharában vívott küzdelmekről szól ez a regény. Megkapó és felemelő történet egy kivételes királynőről, aki három királyság egyesítésével a lehetetlent vitte véghez. Az Ő hiteles források alapján megírt élettörténetén keresztül nyerhetünk most bepillantást a kora-középkori Korea titokzatos, ismeretlen világába, hiedelmek és rangok szövevényes rendszerébe, a barátságot, a lojalitást mindennél többre tartó hvarangok embert próbáló mindennapjainak kulisszái mögé.

Részlet a regényből
Éles hang az éjszakában

Éles hideghullám söpört végig Szorabol városán. Hóvihart hozó kemény szél. Méteres hó esett a rizsföldekre az éjjel, és még az ablakkeretek is remegve jajgattak a szélerejétől, míg a nádtetők recsegve-ropogva roskadoztak a hó súlya alatt. A házakban alvó emberek mégis nyugodt, mély álomba zuhanhattak.
A tavalyinál korábban jött az első fagy, de a csűrök már teli voltak, és tűzifa is elég volt a konyhákban, hogy az ondol felfűthesse a padlókat, ezért bár a folyamatos hidegben nemigen lehetett kimenni a kerítésen túlra, mégis nyugodtan aludt a nép.
Akadtak azonban olyanok is, akik a királyságért aggódó szívvel álmatlanul töltötték az éjszakát. Régen volt már, hogy Pekcse uralkodóját Szong királyt a Kvanszanerődben lefejezték. Bizony, sok idő eltelt már azóta, de most Szong király fia, Üdok, apjáért és országáért bosszút esküdve Sillára támadott. Északról pedig a Kogurjo seregek törtek be Hanszu völgyébe újra és újra. Az elhatalmasodó zűrzavar közepette a király a betegágyat nyomta, nem csoda hát, hogy Szorabol buddhista kegyes helyeire megállás nélkül özönlöttek a hívők.
Adzseadzse paraadzse paraszungadzse modzsiszabaha…
A szent irat könyörgő hangjai visszhangzottak a buddhista templom kertjében, ahogy sötétedni kezdett. A Sárga Sárkány templom, Silla legnagyobb buddhistatemploma Szorabol délkeleti végében állt. Csinhüng király uralkodásának huszonhatodik évében csodálatos esemény történt itt, az új palota építésére szánt helyen ugyanis egyszer csak egy sárga sárkány jelent meg. Így építettek végül palota helyett templomot ide. Az azóta eltelt hat évben valóban megállás nélkül özönlöttek a Sárga Sárkány templomba a Buddha erényéből részesülni kívánók. Ma sem volt ez másképp.
Könyörgöm, könyörgöm, Buddha előtt könyörgöm… Az ország népét az együttérző Buddha elé vezető hajdani király kívánságát betartva az országot Buddha földjévé tenni…
Silla a félsziget három királysága közül a legkésőbb vette át a buddhizmust, de ezután rögtön, mintha csak be szerette volna pótolni az elmaradt időt, a legteljesebben telt el Buddha könyörületével. Azonban mindeznem ment könnyedén. Silla eredetileg a Csinhan hat egyesült városából létrejött Szaroguk volt. A Kjongdzsu termékeny síkságát magába foglaló központ, Alcson Jangszan, nyugaton Muszan Teszun, délkeleten Csindzsi, keleten Kumszan Kari, délnyugaton Mjonghvalszan Koja és Tolszan Koho alkották a Szaroguk hat városát.
Mind a hat város népe a cshonszon törzsből származónak vallotta magát, egységbe azonban Pak Hjokkosze leszármazottai szervezték őket. Emiatt aztán később isa Pak, Szok és Kim család uralkodói váltották egymást, egészen Kim Alcsi utódaiig.
Korántsem volt egyszerű a hat törzs akaratát összehangolni. Először is a patakokként szerteágazó érdekeket a buddhizmus mély folyómedrébe kellett terelni hozzá. A törvényhozó, a csontok és beosztások rendszerét véglegesítő Pophung király tette hivatalosan is – a nemzeti érzést bátorítva – az országot Buddha földjévé.
Ahol Buddha lakozik, ott van Buddha földje. Az öregségére buddhistává váló, Buddha karjaiba visszatérő Pophung király szentséget kívánt adni népének, hiszen Buddha földjének uralkodója maga is megkérdőjelezhetetlen szentség, így trónja is szilárdabb. A király szándékát átlátó ellenlábasai ugató kutyák módjára verődtek össze, hogy szembeszálljanak akaratával, de végül tanács-adója, a buddhista szerzetes Icshadon csodákat hozómártíromsága eldöntötte a csatát. Eztán Szorabol-szerte templomok és sztúpák nőttek ki a földből. A Pophungot követő Csinhüng király egyre jobban elhatalmasodó betegségét azonban nem mulasztotta el az ima.
Könyörgöm, könyörgöm, a Gyógyító Buddha előtt könyörgöm… Az országunk területét kiterjesztő, életünket megkönnyítő, kegyes uralkodónk gonosz betegséggel küzd. Minden betegséget meggyógyító, kórsággal elbánó, életet elrendező Gyógyító Buddha, kérlek… A tigrisek és farkasok északkeleti országából úgy törnek be határainkon át, mintha saját házukba lépnének, és csak urunk védheti meg tőlük Sillát… Könyörgöm neked Buddha… Bevallom minden bűnös vágyam, csak határtalan fényességet árasztó urunkat gyógyítsd meg kérlek…
Az ország megmaradásáért és a király egészségéért aggódó hívők hajnalig imádkoztak, térdeiket a facsattogtató hangjára koptatva.
Eközben a Sárga Sárkány templomtól nem messze olyan szégyentelen dolog történt, aminek még a gondolatába is belepirul az ember.
- Ne maradjon rajtad semmi! Vetkőzz!
A sötétség betöltötte a tigris hajnali óráját, ahogy a tágas kertben hangtalan szállingóztak a hópelyhek. Ezt a csendet törte meg az éles hang. A kert fölé szemet gyönyörködtető, négyszögletes faház magasodott, tetejét cserepek fedték egészen az aranyozott nyeregtetőig.
– Nem hallgatsz anyád parancsára? Most azonnal vegyél le mindent!
A központi szobában álldogáló Mjodo volt az, akinek a hangja felverte a kert csöndjét. A kert főkapu mögöttirészét már ellepte a hó, innen nyílt a szoba, ahol a nőállt. Előtte, a hótakaróval borított kertben térdelt elegáns selyemruhájában a lány, akihez beszélt.
Misil volt az, Mjodo lánya, akinek Szadahammal folytatott viszonyán egy ország zúdult fel. Bűnhődnie kellett, reggel óta még ételt sem vehetett magához.
– …
A lány a keresztgerendára felakasztott lámpa fénysugarában csöndben nézett maga elé a szállingózó hóban, majd egyenesen felemelte az állát.
– Ó!
Szisszent fel a három fagyoskodó férfi, akik kicsivel arrébb, a főkapunál várakoztak. A tőlük nem messze térdeplő lány olyan szép volt, hogy a világító hó elszürkült hozzá képest. Fehér jáde bőrének, félholdforma, álmodozó szemeinek, elegánsan ívelt orrának és cseresznyeajkainak szépsége még a holdbéli palotájában élő Hangaistennőt is főhajtásra késztette volna.
A szobrász alkotásához hasonlatos arc mellett selyemruháján átsejlő vonalai és testének részegítő illata olyan csábító elegyet alkottak, melyet lehetetlen volt szavakkal leírni.
– Szépség és női őserő, amely megigézi a férfiakat…
Mondta az egyik férfi, és kitágultak az orrcimpái. Még húsz lépés távolságból is érezte a lány pézsmaillatát. Igaznak tűnt a pletyka, hogy Misilt gyerekkora óta azért oktatták dalokra és táncokra, hogy bármelyik férfit elcsábíthassa.
– Nem azért neveltelek fel, hogy aztán gondolkodás nélkül minden jöttmentnek szétrakd a lábad!
Az éles hang úgy hasított Misil szívébe, mint egy jég-csap. Hogyan kezelheti őket úgy, mint valami sakkjáték figuráit? Elszánt gyűlölettel nézte az anyja arcát. Már akkor is mondott valami hasonlót, amikor egymásba szerettek Szadahammal. Szadaham azonban nem valami jöttment volt, ahogy azt anyja állította, hanem hvarang, Silla illatos virága a halálban is. A férfi, akibe Misil beleszeretett Tongrjun koronaherceg volt, Silla leendő királya.
– Nekem ő a mindenem, és legyen bár maga az anyám, ne gondolja, hogy így beszélhet velem!
– Úgy véled talán, hogy helyes dolog volt összefeküdni vele?
Mjodo undorodott lányától, ám egyre jobban sajnálta is, ahogy lassacskán majd megfagyott, az egyre vastagabb hóban, mégsem kérte a bocsánatát. Férfi és nő szerelmét nem vághatja át kés, foghatja vissza gát. Meg aztán már együtt is háltak. Mjodo nem tudta felmérni, hogy lánya mennyire szereti a koronaherceget, azt sem lehetett azonban elfelejteni, hogy miközben ölelte, volt egy férje is, aki jobban szerette, mint a saját életét.
– Az a bal kézről született, csongun férjed tehet úgy, mintha nem tudna a dolgaidról, de én nem fogok!
Szedzsong, ez a nemes és tiszta ember, Pophung király lánya, Csiszo hercegnő házasságon kívüli szerelmének gyümölcse, első pillantásra beleszeretett Misilbe. Csinhüng király mostohaöccseként igazcsont csongthong rangja volt.
– Talán nem vagy tisztában vele, milyen nehezen tehet királynővé a más társadalmi osztályba tartozó, törvénytelen származású férjed?
Sillában olyan tanítás határozta meg az emberi kapcsolatokat, amely más országokban teljesen ismeretlen volt. Ez volt a csontrangok rendszere, amely vérségi kapcsolatokon alapuló, örökletes rangokat jelentett, amelyek generációról generációra szálltak betöltött poszttól függetlenül. Ezt egészítette ki egy másik rendszer, az inthong, amely alapján a királyok feleséget és ágyast választottak maguknak. A csontrangok rendszere szent csontra (szonggolra), igazcsontra (csingolra), és a hat thupumra osztotta a társadalmat, az inthong pedig igazcsont csongthongra és tevonsinthongra. A lányok anyai ágon mindig örökölték a kasztjukat, a fiúk pedig anyai ágon egy generációig, ezért volt Szedzsong igazcsont csongthong.
Mjodo és Misil azonban a tevonsinthongok csoportjába tartoztak. Az ő sorsuk az volt, hogy a királyné udvarhölgyeiként a királlyal háljanak. Így szolgálta Misil Csinhüng királyt szeretőként, Szado királynét pedig udvarhölgyként. Elkövette azonban azt a hibát, hogy együtthált Tongrjun koronaherceggel, ezért aztán az addig a királyi palotában élő lánynak a királyné parancsára a palota falain kívülre kellett költöznie.
– Erőt kellett volna venned magadon, de te megint találkoztál a herceggel… Elment az eszed?
Mjodo majd belerázkódott, ahogy eszébe jutott a pillanat, mikor bizalmasa közölte vele a rossz hírt.
– Mi a testi szolgálat? Mondd el! Hadd halljam!
– Testemmel a király kedvére tenni.
– Pontosan, amiképpen a saját vágyaid kordában tartása is az! Te azonban hűtlen lettél az uralkodóhoz! Talán nincsen kedve már hozzád Őfelségének?
– De, kedve van hozzám.
– Akkor mégis miért tetted? Jobban szeretett, mint bármelyik más ágyasát, állandóan vele lehettél. Talán elfelejtetted, hogy ő az, aki hatalmat és vagyont ad nekünk? Nélküle nem lenne semmink sem! Te pedig így hálálod meg… Hogy merészeled? Elfelejtetted talán anyád tanítását, hogy a családunk sorsa a testedtől függ?!
Hogyan is feledhette volna el? Annyiszor hallotta már ezt a mondatot, hogy állandóan a fülében csengett. Már azelőtt tanulni kezdte a szerelem művészetét és a férfiak elcsábítását, hogy kisarjadt volna a szőr a vénuszdombján. Létezett azonban olyan csábítás, aminek ő sem tudott ellenállni.
- Ti meg mit bámészkodtok itt? Majd adok én nektek friss húsra ácsingózni! Szolgálnátok meg a béreteket inkább! Gyerünk, vigyétek be a lányt a szobába!
Ripakodott Mjodo az addig leselkedő férfiakra, akik ugrottak a parancsra, és a fehér hóban tapodva elmúlt a bizsergésük és izgalmuk.
– Elnézést! – tolta félre finoman Misil az őt felsegíteni akaró kezeket.
– Nem tudom anyám mennyit ígért, de gondoskodom róla, hogy hiánytalanul megkapják. Kérem, most menjenek innen! – mondta, majd anyja felé fordulva udvariasan megkérdezte:
– Mit tegyünk?
A férfiak zavartan néztek a némán rájuk meredő Mjodo felé. Misil még azelőtt bizonytalanul felállt, hogy Mjodo mondhatott volna valamit, és lassan meghajolt a szoba irányába, ahol anyja állt.
– Anyám, tetteimért vállalom a felelősséget. De engedje ezeket az embereket útjukra!
– Miről beszélsz?
– Ez így nem fog menni. Anyám is jól tudja, hogy amint a mondás tartja, ami a falakon belül történt, azt a falakon belül kell megoldani.
Mjodo szemei összeszűkültek. Dühe lángolt, de rettegett tőle, hogy a pletyka még jobban elterjed.
– Ott a fizetségetek! – Mjodo ujja a szoba sarkában álló három-négy, vassal csurig teletöltött faládára mutatott.
– Akkor mi el is mennénk!
A férfiak lassan, egyenként cipelték ki a főkapun a ládákat. Mjodo közben Misilt nézte.
– Emlékszel, hogy az apád és nagyszüleid milyen erőfeszítéssel építették ki a kapcsolatot a palotával?
Misil némán bólintott.
Pophung király és felesége Podo királyné nászából nem született fiúgyermek, ha pedig nincs fiúörökös, az udvarban törvényszerűen elszaporodnak a titkos machinációk. Csiszo hercegnő Ipcsonggal közös gyermekét, Szammekcsongot szerette volna trónra ültetni, míg Mjodo anyja, Okcsin, saját fiából, Pidéből csinált volna királyt, akit Szekkongnak szült.
Pophung király másik lánya Szamjop hercegnő, és férje, Asi, egyaránt Csiszo pártjára álltak, így Szammekcsong lépett a trónra Csinhüng néven. Ugyanakkor az akkori tevonsinthong, Szado lett a királyné. Csiszoaz anyakirályné azonban teljes hatalommal bírt, ami meggyengítette Szado helyzetét. Csiszo a neki segítő Asités Szamjop hercegnő gyermekét, Midzsinbut magas pozícióba emelte. Midzsinbut, aki később Misilt nemzette. A terv, hogy tevonsinthong üljön a trónon, dugába dőlt, de Okcsin nem keseredett el. Mikor Misil megfogant, Okcsin azt álmodta, hogy egy mesés pitta madár repül feléje, de aztán csak-csak Mjodónál telepedett le.
Dél felé járt az idő, mikor Okcsin rajtakapta a szeretkező Mjodót és Midzsinbut. Rákövetkező évben jött világra Misil. Okcsin és Mjodo egyaránt úgy vélték, hogy a szépséges csecsemő, akinek születését álmok jelezték, nagy dolgokra hivatott, ezért különleges szigor közepette kellett elsajátítania a szerelem művészetének minden apró részletét. Világos volt, ha beérik a szorgalom, Misilre a király égi kegye fog vetülni.
– Parancsot kaptunk, hogy a palotába kell menned. A király látni kíván.
– …
- Őfelsége még nem tud a herceggel folytatott viszonyodról, ezért elővigyázatosnak kell lenned. Nem akarok ízléstelen pletykákat hallani. Hallgass anyád szavára!
– Úgy lesz.
– És amint a palotába értél, azonnal keresd fel az anyakirálynét!
– Miért menjek az anyakirálynéhoz?
– A királyné anyja és Manho asszony is szervezkednek. A király egészsége leáldozóban van, ezért ők már az utódlást készítik elő, és a királyné személyéről is ők akar-ak dönteni. De ez már a király anyjának sem tetszik. Az fogja segíteni a terveinket, aki Tongrjun herceg helyét elfoglalva akar a trónra lépni.
– !!
Misil elfehéredett. Mintha szívének polcáról a földre zuhant volna valami, hogy ezer darabra törjön. Mjodo tudta, hogy most kell a lányában megforgatnia a kést.
– Nem azt mondtad, hogy végre felelősséget vállalsz a tetteidért?
– De azt mondtam.
Misil félholtra vált arccal, halkan beszélt.
– Akkor elintézed a koronaherceget!
– Anyám!
Mjodo, ügyet sem vetve Misil meglepett kiáltására, folytatta.
– Azt beszélik, hogy a koronaherceg néhány kiválasztott emberével tanácskozást folytatott. Hallottál erről?
– Nem hallottam.
– Akkor természetesen azzal sem vagy tisztában, mit vitattak meg. Arról tanácskoztak, hogy miképpen távolítsanak el téged végleg a palotából.
– Mi… micsoda?
Misil fekete szemei kitágultak. Most hallotta ezt először.
Misil… Örökké szeretni foglak… Királyném leszel…
A holdfény mosta éjben Tongrjun herceg átmászott Misil palotájának kerítésén, és halk, édes szavakat suttogott Misil fülcimpáját gyengéden cirógatva.
– Az nem lehet, hogy ezt tegye velem!
– Talán hazudik az anyád? Te ostoba! Hányszor mondtam, hogy ne higgyél el mindent, amit férfitől hallasz! Ha nem hiszel nekem, kérdezősködj magad a koronaherceg terveiről… De nem is… Összehozlak valakivel, aki ott volt a találkozón. Akkor majd hiszel nekem?
Mjodo fehér harisnyás lábával a kőlépcsőre lépett olyanformán, mintha rögtön cipőt húzna és indulni készülne. Misil anyja keménységét látva mellkasához kapvaa hóba rogyott.
– Hogyan lehetséges ez?
Vállai nagyokat rándultak a zokogástól. Úgy tanulta, hogy a testi szolgálat a legnemesebbek szolgálata, és mindent megtett, hogy maga is szolgáljon, de időről időre belényilallt a kérdés, hogy mi is különbözteti őt meg egy örömlánytól. Mint egy heo virágocskának, a saját akaratától függetlenül kellett kitárnia a testét. Ő sem volt különb.
Csinhüng király valóban kedvelte Misilt, de a lány nem érzett iránta semmit. A szívet csordultig betöltő, kölcsönös szerelmet érezni valaki iránt, ez volt Misil álma. Ettől függetlenül persze mosolyt erőltetett magára a király színe előtt, és nem volt ez másképp még a férjével, Szedzsonggal sem. Szedzsong, ahogy az anyja mondta, igazán szerette őt, de a nő kényelmetlenül érezte magát vele, mintha csak egy túl kicsi ruhát húzott volna magára. Talán mert nem maga választotta a férfit. Csiszo anyakirályné állt a háttérben, aki nem tudta elviselni, hogy a fiú belebetegszik a szerelembe, bár ő személy szerint egyáltalán nem örült a násznak.
Tongrjun más volt. Misil szíve már attól a gondolattól megremegett, hogy ugyanazon ég alatt élnek. Elképzelni sem tudta volna, hogy a herceg másként érez. Úgy hitte,a szerelem az, amikor az ember ugyanannyi jót kap vissza, mint amennyit ő ad.
– Hogyan viszed előre ilyen hozzáállással a családunk ügyét? Értelmetlenné akarod tenni nagyanyád és szüleid erőfeszítését?
A fehér lehelletbe burkolt szidalmak hidegebbek voltak a süvítő téli szélnél.
– Számkivetett akarsz lenni? Át akarod élni a szégyent, hogy megint elűznek a palotából?
– Ennél megalázóbbat, anyám…
– Légy erős! Legyél erősebb, hogy senki se irányíthasson! És akkor majd nem okoz neked fájdalmat senki sem, és a lányodnak nem kell a nyomdokaidba lépni.
Mjodo utolsó mondata billogként égett Misil szívébe. Még nem volt lánya, de ki tudja mit hoz a jövő, és semmiképpen sem szerette volna, ha a lánya fülébe jut,hogy férfiak ágyékát szolgálva élt. Azonban a sinthong nők csak akkor kerülhetik el a testi szolgálatot, ha hercegnőnek születnek. Misil nem akarta, hogy a lányának a virágocskák élete jusson, és olyan fiúgyermekre vágyott, aki egyenes derékkal ül a trónon, és nem a trón mellett görnyedezik.
Akkor hát… Mit kell tennem, hogy mihamarabb eljöjjön ez a nap…
Misil komolyan elgondolkozott.
Királyné… Királyné leszek, nem ágyas… Akkor majd bosszút állhatok azokon, akik a szívembe tapostak… A férfiakon, akik csak játékszernek néztek… Na várjatok…Innentől ti lesztek a játékszerek…
– Az arckifejezésedből úgy tűnik, hogy végre megértetted anyád szavát. Rendben. Menj a palotába, amíg lenem csillapodik a lelked, és kémleld ki a koronaherceg szándékait. Nem szabad, hogy a herceg még az anyakirályné előtt sikerrel járjon!
– Így lesz, anyám.
– Ha a herceg bármilyen ártalmas fecsegésbe kezd, azonnal el kell intézned. Képes vagy rá?
– El fogom intézni…
Az árulástól feldúlt Misil hideg tekintettel nézett a koronaherceg palotája felé.

Az előző tél hosszú volt és hideg. A hideghullámok, mint ritmus nélküli szívdobbanások, tértek vissza újra és újra. A földet fagyott hó és jég borította. Ha azonban eljön az ideje, a természet késlekedés nélkül megváltoztatja arcát, így fel sem tűnik, és máris zöld levelek fordulnak a meleg szélnek.
A félsziget délkeleti végében, Sillában is beköszöntött a tavasz. Az álmos napfénnyel teli szűk sikátoron lassan lépkedett végig egy macska, majd nagyokat ásítva leheveredett, hasát egy felmelegedett kőhöz nyomva. Az emberek szélesre tárták a télen szorosra zárt ab-lakaikat, hogy megszabaduljanak az elmúlt hónapokban felgyűlt portól. A türelmetlen asszonyok kiléptek a házaikból, hogy a felengedő udvaron elegyengessék a földet.
Bár mindent átjárt a tavasz melege, Szorabol királyipalotájában fagyos hangulat uralkodott. Csinhüng királyt, aki korábban leborotválta fejét és a Tan Felhője szerzetesi nevet választotta magának, visszaszállították a Jonghung templomból a palotába. Az ideggyengeséggel ágynak esett király állapota egyre csak rosszabbodott a télen, és mire eljött a tavasz, gyógyíthatatlannak tűnt. A palota lakói igyekeztek hangtalan léptekkel közlekedni, a sötétben fekvő király csak a lélegzetüket hallotta, ahogy elhaladtak szobája előtt. Jól tudta, hogy megírták már sírjának tulajdoniratát, és javában folyt a királyi temetés előkészítése is.
Hát mégis, tényleg ilyen hiábavaló módon ér véget mindez…?
Nem tudott megbékélni azzal, hogy mint egy kiszáradt fa, sohasem fog felépülni többé. Csinhüng király önsajnálattal telve fordította a tekintetét a falon lógó tekercsre, egy általa állíttatott emlékoszlop pacskolatára. Finoman elmosolyodott, ahogy eszébe jutott uralkodása néhány fennkölt pillanata.
A hegyes-dombos, síkságot nélkülöző Sillának mindenek előtt tágas, termékeny földre volt szüksége, hogylétezni tudjon, ezért Csinhüng király mindent megtett, hogy területét megnövelje. Sikerült is megszereznie a Pekcse királyságtól a Han-folyó alsó vízgyűjtő területét, a Nakdong-folyó nyugati oldalán fekvő Kaját pedig beolvasztotta.
És ez még nem volt minden.
Északnyugaton Hamkjongnamdót is elfoglalta, így a félsziget délkeleti sarkába szorult kis ország, Silla, észak és nyugat felé egyaránt növelni tudta a területét. E tetteknek emlékül oszlopokat állíttatott a Pukhanszanon, Cshangnjongban, Hvangcshorjongban, Maunrjongban,és királyi körutat tett. Silla huszonnegyedik királyának, Csinhüngnek hősies tetteit az egész világ megismerhette.
A betegségét azonban senki sem tudta megjósolni vagy megakadályozni. A király a hosszadalmas betegségtől szenvedő ember szagát, a halál szagát érezte magán,és megborzongott. A saját orrának is visszataszító, kellemetlen szagot. Nemrégen lett negyvenéves, és úgy érezte, még a hatalmas pung madár hátán kellene tízezer ri távolságra szárnyalnia. Nem érhetek így véget… Mint egy roskadt nyárfa lógatta le a földre remegő kezeit, és fel-felnyögött.
– Rosszul van felség?
Az ágy lábánál bóbiskoló udvarhölgy felriadt, és odaugrott a királyhoz. Tongrjun koronaherceg ekkor kért bebocsátást.
– Miért keresel ilyen késői órán? – kérdezte remegő hangon, amíg az udvarhölgy segítségével felült. Alig moccant meg, de a ruháját átitatta az izzadság, és olyan nehéznek érezte magát, mint egy darab vas.
– Feküdjön vissza felség… – de Csinhüng csak a fejét rázta az udvarhölgy szavaira. Olyan egészségesnek próbált látszani a fia előtt, amennyire csak tudott.
A herceg leült apja mellé, és üdvözlés nélkül beszélni kezdett.
– Apám! Mindig azt mondtad, hogy azért kell Sillának megerősödnie, hogy túlélhessen, és ha nem így lesz, eltűnik a föld színéről.
– …
Csinhüng király gyanakvással nézett a hercegre. Bizonyára nem azért jött ide késő éjjel a fia, hogy ezt elmondja.
– Sohasem fogom elfelejteni, hogy apám mit kötött mindig is a lelkemre.
Ha ennyire jól emlékszel, akkor miért cselekszel olyan balga módon, szerette volna megkérdezni a király. A királyné és Mjodo mindent megtettek, hogy ne jusson a fülébe, de a király már tudott Tongrjun herceg és Misil kapcsolatáról.
Belesajdult a szíve, hogy fia egy ilyen afférral mérgezte meg az apa-fiú viszonyt. Ha Szado királyné nem fogja könyörgőre, már rég megfosztotta volna Tongrjunt a koronahercegi címtől.
Azonban…
Ki mást is tehetne a palotából a fia helyére?
Ez a gondolat aggasztotta folyamatosan, mióta ágynak esett. Tongrjun és testvére Kümrjun egyaránt a palotahölgyeivel titokban évődve töltötték az idejüket ahelyett, hogy az emberek gondjával vagy az ország sorsával foglalkoztak volna. Hányszor rendre utasította már őket, de szavai leperegtek róluk, akár a falra hányt borsószemek.
Felesleges… mint télen a legyezés, nyáron a tűzgyújtás…
Nagyot sóhajtott, mint mindig, mikor látta, hogy két fia semmilyen hasznot sem fog hajtani Sillának. Ha már egyik sem jobb a másiknál, legyen az idősebbiké a trón.
– Mondd hát, mit kötöttem a lelkedre, hogy sose feledd el? – a király várakozó tekintete megpihent Tongrjun arcán.
– Apám azt tanította, hogy Sillát csakis a hvarangok útja teheti erősebbé, és a hvarangok ereje a tisztaságukban rejlik! – a koronaherceg egyenesen ülve, komoly arckifejezéssel, határozottan válaszolt.
– És azt is mondta apám, hogy a csontok adta származásnál fontosabb a tehetségből adódó teljesítményre figyelő igazságosság, hiszen az igazságosság a valódi tisztaság, amiből a hvarangok ereje származik! – a herceg szavait átitatta a lelkesedés. Fia derűjét látva a király furcsán érezte magát, de a szívére árnyékot vető sötét felhők közül néhány azért eloszlott.
– Igen… A hvarangok hűsége nélkül Silla megszűnik létezni…
A koronaherceg látta, ahogy Csinhüng király elmosolyodik.
– Apám…
– Mondd, amit mondani akarsz!
Tongrjun herceg habozott, de végül nekikezdett:
– Kérlek, foszd meg vonhva rangjától Misilt, és távolítsd el a hvarangok vezetéséből!
- !!
– …
Csinhüng király meglepetésében összevonta tigriséhez hasonlatos szemöldökeit.
A nemesek lányai közül mindig a legszebbet választották, hogy a hvarangok vezetője, vagyis vonhva legyen. Mikor azonban a vonhva Nammót féltékenységében megölte Csuncsong, a férfi harcosok közül választott phungvolcsu lett a hvarangok vezetője. Csinhüng király állította vissza a vonhva rangot, hogy kedvezzen Misilnek. Most a fia ebből a rangból akarta eltávolítani őt.
– Hagyj minket magunkra egy kicsit! – Fordult a király az udvarhölgy felé.
– Igen, felség!
A király és fia nem vették észre a szobából távozó nőszemében a gyanús csillogást.
– Mi okból távolítsam el Misilt? – kérdezte a király miután ketten maradtak.
– Őfelsége ágyasaként, és pecsétőrként szedzsuként – magas pozíciójában már a kormányzásba is beleszól.
– …
Tongrjunt aggodalommal töltötte el, hogy apja hirtelen elfehéredett, de biztos volt benne, ez a megfelelő alkalom, hogy végre beszéljenek Misilről, ezért kiadta maradék dühét is.
– Apám, Misil kizárólag aszerint választ ki embereket,hogy hűségesek-e hozzá. A hvarangok is mind csak az ő kegyeitől függnek. Lassan már a magánhadseregévé válnak!
– …
A király szemei borúsan meredtek a sötét ajtóra. Misilbájaitól megbabonázva valóban túl sok hatalmat adott a nő kezébe. Meg aztán mióta megbetegedett nem igazán foglalkozott a kormányzás ügyeivel.
– Apám! Nem nézhetem tovább, hogy Misil, hogyan teszi tönkre a hvarangdót! Tisztában vagyok azzal, hogy nem voltam méltó fiad, de ahogy mondják, gyorsabban nő a bambusz eső után, mint eső előtt. Megváltozom, és a tanítása szerint fogok mindenben cselekedni. Kérem, fogadja meg a tanácsomat, és távolítsa el Misilt a vonhva pozícióból! Vezesse őket a phungvolcsu, és virágozzanak ismét!
Csinhüng király lassú, sötét szemekkel mozdulatlanul nézte Tongrjun koronaherceget. Ő lesz az, aki a törvénynek megfelelően a trónra ül majd, és bár ágyasa olyan közel került hozzá, mint a saját bőre, ha a nő fiaútjába állt, apai kötelessége eltávolítani.
– Értem. Tégy belátásod szerint!
– Nagyon köszönöm! Apám! – A boldogság, mint a nap világított Tongrjun herceg arcán ahogy a földre vetette magát.
– Most távozz és hagyj pihennem! – Csinhüng királyhangján átütött a fáradtság.
– Igen, apám!
A koronaherceg segített a királynak visszafeküdni, majd elégedetten távozott. Ekkor még nem tudta, hogy utoljára látta apját, és az ajtón túl szörnyű összeesküvés vár rá.

Azon az éjszakán szürke felhők mögé rejtőzött a teli-hold. Tongrjun koronaherceg és kisfia, Pekcsong, sietős léptekkel haladt a sötétben.
Baljós erővel söpört végig a szél a palota kavicsos útján. A falevelektől roskadozó fák árnyai dühös gonoszsággal rázkódtak.
– Gyorsabban! Gyorsabban!
– Igenis, uram!
A lámpást vivő szolgálót noszogató Tongrjun herceg arca elkomorult. Már régóta megfoghatatlan, rossz előérzet motoszkált a lelkében.
– Egy kicsit még gyorsabban! Gyerünk már!
A koronaherceg Pekcsong kis kezét fogta, és ahogy siettek össze-össze ütődtek a térdei.
– Furcsa. Régóta járok már ezen az úton, most valahogy mégis más, mint általában…
Megmagyarázhatatlan félelmében a koronaherceg úgy mormolta e szavakat, mintha csak magához beszélne.
– A saját palotánkban vagyunk, felség. A katonaság hatalmas erőkkel őriz minket. Nyugodjon meg!
A Pekcsong mellé beosztott kancsal szolgáló, Szohva fecserészet ugyan, de mégis a herceghez közel tapadva haladt előre. Maga sem volt egészen nyugodt, abból ítélve, ahogy a saját árnyékát méregette a falon.
– Miért is lett beteg az anyám?
Szohva anyja, a Tongrjun mellé beosztott szolgáló, rosszul lett a vacsora után, röviddel mielőtt odaadta volna a lámpást a lányának. Azt mondta, hamarosan ő is csatlakozik, de végül nem jött. A szélben susogó levelek halk hangjára visszafordította a fejét, hátha az anyja az. Az apját követő Pekcsong is gyakran hátrapillantott. Mintha csak valami visszafelé húzta volna őket.
– Nincs semmi baj, ne félj, Pekcsong!
A koronaherceg a Kudzsong kapu irányába fordult. A sötétségben csak egy hosszú fal és a cseréptetők látszottak.
– Mindjárt itt a megbeszélt idő. Várjunk az épületben!
Azért rendelte az éjszaka közepén embereit a palotába, hogy tájékoztassa őket a jó hírről, miszerint Misiltmeg fosztják a vonhva pozíciótól, őket pedig közvetlenül a fia alá rendelt alattvalókká esketi. Testőrség nélkül, a hátsó kerten keresztül lopakodott a fiával és a szolgálóval, nehogy véletlenül Misil palotájából kikémleljék őket. A fal végéhez érve a herceg visszafordult. Abban a pillanatban kékes fény villant fel a sötétben.
– Az meg mi volt? Láttad?
– Mi lehetett?
– Te is láttad?
– Igen, felség, de nem vagyok benne biztos, mi volt az.
– Menj és nézd meg!
– De hát miért én?
– Mégis, ki más?
– Ne… nem szeretném, felség!
– Apa, megyek, megnézem én!
– Te maradsz, ahol vagy! – mondta bátor fiának a herceg, majd Szohvához szólt:
– Add ide azt a lámpást, és hívd ide anyádat! Nem, mégsem. Rosszat sejtek, azonnal hívd a testőrségemet!
– Igenis, felség!
Szohva odaadta a lámpást a koronahercegnek, és gyorsan visszafelé indult.
– Még az én szívem is fél, pedig csak egy szolgáló vagyok! – úgy érezte, jobb lett volna ha a gyermek mellett marad, ahogy azt parancsba kapta korábban.
– Pekcsong, várj meg itt! Apa körülnéz…
A koronaherceg alig tett tíz lépést, amikor a kékes fény ismét felvillant, mint egy vadállat szeme.
– Mégis mi lehet az?
Eltelt néhány pillanat.
Bíp!
Valahonnan rövid sípszó hallatszott, a következő pillanatban pedig ugatva törte meg egy sötét árny a palota furcsa csendjét.
– De hisz ez…!
A koronaherceg olyan fehér lett, mint a selyem párnahuzat.
– Pekcsong! Menekülj! – üvöltötte, és sarkon fordulva rohanni kezdett.
Kutyák voltak. Két fodrozódóan hosszúszőrű, borjúnagyságú kutya vágtatott felé. Hegyes fogak, kemény állkapocs. Még a sötétben is jól látszott a kutyák ragadósan folyó nyála és őrülten csillogó szeme. Tíz farkassal is fel-érő, nemes, tibeti masztiffok voltak.
– Mi ez? Talán miatta…
Még így is, menekülés közben is eszébe jutott a név. Misilre vallott, hogy a palotájában parancsra gyilkoló kutyákat képezzen ki, de a hercegnek nem volt ideje azon gondolkodni, hogy valóban Misil áll-e a háttérben. A fia, Pekcsong nem mozdult, bármit is mondott neki.
– Ó, istenem, segítség!
Szohva az őrök szálláshelyével ellentétes irányba szaladt a nagy kiáltozásban. A herceg feldúltan üvöltött:
– Mit csinálsz? Szaladj már!
Tongrjun herceg a saját kiáltásánál is gyorsabban rohant. Meg kellett mentenie a fiát.
– Gyorsan, keressünk menedéket!
– Bent maradsz! Megértetted? – mondta és mindenerejével betaszította a fia mögött a kaput.
Ekkor értek oda.
Hrrr!
A kutyák nekifutásból ugrottak a hercegre.
– Ááááá…
Éles hang hasított az éjszakai égbe.
Nyak, arc, mellkas, kéz és láb… minden. Harapták, ahol érték. Ruha cafatokra tépve, bőr felszakítva, spriccelt a vér. Pekcsong pedig kővé meredve nézte, hogy tépik szét apját a kutyák.
– Hagyjátok abba! Hagyjátok abba!
A kisfiú arcát elárasztották a könnyek. Szerette volna elkergetni a kutyákat, de csak állt ott mozdulatlanul,mint akinek megkötözték a lábait, miközben az apja üvöltése egyre jobban eltorzult.
– Ááááá! Ááááá!
Ez végleg megtörte a fiú lelkét.
Bang!
Pekcsong a kezeit a fülére tapasztva, a félelemtől rázkódó testtel rohant ki a kapun.
– Takarodjatok! Nem halljátok? Menjetek innen! Hagyjátok békén az apámat!
Ebben a pillanatban, bíp, újra belehasított az éjszakába a rövid sípszó, mire a tibeti masztiffok hirtelen elcsendesedtek, és farkukat behúzva leültek.
Susogó szoknya hangja közeledett.
– Sajnálom, sajnálom, hogy ilyen nehéz feladatot kellett végrehajtanotok!
A nő arcát fekete kendő takarta el, ahogy gyöngéden végigsimított a kutyák nyakán, mire azok fejüket selyem-szoknyájához nyomták.
– Igen, jól van. Ügyesek voltatok….
A nő halkan dicsérte a kutyákat, és levette a kendőt. A szélben pislákoló lámpás fénye az arcára vetült. Misil volt az.
– Hát valóban… valóban te voltál…
– Ó, hát rám gondoltál? Igazad volt.
Misil lassan odalépett a vérben fürdő Tongrjun herceghez, és megállt.
– Milyen nehéz is ezt látni…
Szeme szánalommal telt meg. Az arc, amit annyira szeretett gyöngéden megérinteni, most itt volt előtte kegyetlenül szétmarcangolva.
– Hogy… hogy… tehetted ezt… a palotában?
– Ha tudnád, mennyit könyörögtem az éghez, hogyne legyen rá szükség.
– De akkor miért?
– A családunk sorsa, hogy soha ne lehessünk királynék. Örökre ágyasként kell szolgálnunk őfelségét, ez a tevonsinthong hölgyek sorsa, így én is, gyermekkoromtól fogva a király szolgálatára készültem.
Olyan gyöngéd, meleg hangon mondta ezt Misil, mint amit élvezettel teli közös óráik során használt, de az arca olyan hideg volt közben, mint a jég.
– De a… királyokat elcsábítva… a hatalomból is részt kaptok!
– …
Misil ujjai végén a hosszú körmök megremegtek.
– Ez igaz. Őfelségét szolgálva a tevonsinthong hatalomhoz jut. Miért kívánsz mégis őfelségét felbújtva megfosztani minket mindentől?
– Miről beszélsz?
– Úgy mondják, megkérted őfelségét, hogy vegye el tőlem a vonhva rangot.
– Ezt meg honnan…?
– A király ágyát felügyelő udvarhölgy mondta el nekem.
– Micsoda? Az udvarhölgy?
– Igen. Minden egyes szóról tájékoztatott!
– …
– Én még mindig nem tudom elhinni. Nem azt mondtad, hogy örökké szeretni fogsz? Még ha kialszik az égen minden csillag, akkor is…
– …
– De talán nem is igaz, és az a szajha csak hazudott nekem. Mondd, hogy így van, és azonnal megbüntetem.
Misil már a koronaherceg mellett térdelt, és vértől ragacsos arcát simogatta.
– Ez az utolsó lehetőség. Jól gondold meg, mit válaszolsz…
Misil valóban azt szerette volna hallani, hogy mindez nem igaz. Még arra is készen állt, ha a remélt választ kapja, hogy Szado királyné és anyja parancsával szembeszegüljön, és a herceg oldalára álljon. Ezen az éjszakán még pislákolt valamennyi remény, hogy mégsem az anyjának volt igaza, és ő megszegheti ajkait harapdálva tett esküjét.
– Hát akkor tudd meg! Tönkreteszed ezt az országot a testedért kapott hatalommal! És az én felelősségem, hogy ennek véget vessek!
Misil ebben a pillanatban úgy érezte, hogy valami végleg eltört benne.
– Miért? Miért teszed ezt velem?
Könnybe lábadtak a szemei, pedig elhatározta, hogy nem fog sírni soha többé. Tavaszi, röpke szerelem volt, ami gyorsan tovaszáll, de mégis – ekkor még – ellenszolgáltatást nem várva adta a szívét és a testét ennek a férfinak. A herceg szavai azonban felszínre hozták a benne élő gyűlöletet. Utoljára… utoljára sírok férfi miatt… Senkinek sem nyitom meg többé a lelkem. Csakis a hatalom éltet majd.
Misil könnyeit nyelve mély levegőt vett, és a benne fortyogó düh erejével két kézzel ragadta meg a korona-herceg nyakát. A herceg lassacskán alvadó vére összekente hófehér bőrét, de nem törődött vele.
– Tudod te milyen nehéz volt? Tudod…? Hogy merészeled?
Tongrjun mozdulatlanul küzdött a levegőért.
– Na tessék, most beszélj! Az utamba akartál állni! Elárultál! Tudod is te, hogy milyen nehéz volt?
Hihetetlen erő volt a kezében, és könyörtelenül, egyre erősebben szorította a koronaherceg nyakát. Egy csepp szerelem sem maradt a lelkében a fulladva, egyre elhalóbb hangon hörgő Tongrjun iránt.
– Apa!
Pekcsong a rázkódó, kidülledő szemű apjához futott. Misil lassan felállt, és megragadta a fiú apró vállait. Érezni lehetett rajtuk apja vérének szagát.
– Jól jegyezd meg, amit most látsz! Ő volt az utolsó ember, aki szembe mert szállni velem. Érted, amit mondok? Senki sem diadalmaskodhat felettem ebben a palotában!
A fiú lábán vékony sugárban folyt végig valami, és apró tócsává nőtt a földön.
– Nohát, nohát! Csak nem összepisilted magad? Én most távozom, és te is menj csak haza, és öltözz át! Ha-haha! – tűnt el Misil kegyetlen nevetéssel.
Pekcsong a földre rogyott. Nem tudta azt sem, álom vagy valóság, amit átélt. A sötétben távolodó nőre, majd mozdulatlanul fekvő apjára nézett.
Vállai előregörbültek, és megremegtek, mint gyertya-láng a szélben.
– Apám… apám…
A mindent átható félelem ekkor végre kitörhetett Pekcsongból, hangosan zokogni kezdett. Alig hallotta meg apja hangját.
– Pekcsong…
A koronaherceg a levegőbe kapott.
– Apám, itt vagyok! Itt van a fiad!
Pekcsong megragadta apja kezét.
– Pekcsong! Misilt… állítsd meg Misilt! Vagy téged is… tönkretesz majd!
– De… de hát… apám…
Misil ölte meg az apját. A szeme láttára. Pekcsong hirtelen minden ízében remegni kezdett.
– Pekcsong… Jól figyelj rám!... Meg kell fosztani Misilt a hatalmától…. Érted?
A koronaherceg érezte, hogy maradék életereje is elhagyja. A könnycseppek vércseppekké váltak a szemében.
Hát úgy kell itt hagynom ezt a világot, hogy semmit sem tehetek a fiamért?
A halál közelségét érezve rájött, hogy mennyire haszontalan életet élt. Csak Misil gyűlöletét hagyja maga után, és ebből még a fiának is csak baja származhat, ami végtelen aggodalommal töltötte el.
Nem engedhetem, hogy az a gonosz szuka elpusztítsa a fiamat!
– Ne félj Misiltől… Csak aki nem fél tőle… az győzheti le őt… emlékezz erre!
A koronaherceg vörös hús, fehér csont és szabdalt bőr masszájából álló karja a földre zuhant. Végleg. Nem mozdult többé.
– Apám! Nem távozhatsz el így! Apám!
A kertben még sokáig visszhangzott az apját utoljára ölelő Pekcsong kiáltása.

Az éjszaka feketére festette az eget és a földet. Nem égtek a lámpások, és így olyan sötét volt a király háló-szobájában, mint egy sírkamrában. Egy órával éjfél előtt Misil, kezében egy tálka gyógynövénnyel, csendesen Csinhüng király szobájába lépett.
– Felség, Misil vagyok!
Hiába várt azonban, nem jött válasz.
– Felség, a gyógynövényeket hoztam…
Csak a csönd válaszolt.
– Felség!
Misil lerakta a tálkát az asztalra, és az ágyhoz sietett. Egyik ujját a mozdulatlanul fekvő Csinhüng király orra elé tartotta. Még erőtlen lélegzést sem érzett. Misil ujjai a király testéhez értek. Hideg volt, mint a jég.
– Felség…
Könnycsepp folyt végig Misil arcán. A történelmet író király úgy távozott el, hogy senki sem látta meghalni. Ő a hibái ellenére is szerette Misilt.
– Felség… válj kérlek buddhává… ágyasod sohasem fogja elfeledni a kegyeid.
Misil mélyen meghajolt a király kihűlt teste előtt, és a gyógynövényekre pillantott. Gyorsan ölő mérget kevert közéjük, hogy megszabaduljon a koronaherceget pártoló királytól.
– Örökre hálás leszek, hogy nem kellett a kezemet bemocskolva szembeszállnom felségeddel.
Egy virágcserépbe öntötte a tálka tartalmát. A virágok zöld szára azonnal megfeketedett. Ekkor rontott be a szobába Csinhüng király kisebbik fia, Kümrjun.
– Apám! Apám! Nagy baj történt! Tongrjun bátyám…
– Eltávozott! – közölte vele a király halálhírét a nyugodt tekintettel Kümrjunra néző Misil.
– Micsoda?
– Őfelsége eltávozott.
– Az… az nem lehet!
– Eltávozott, mert megszakadt a szíve a koronaherceg balesetének hírét hallva.
– Apám, hogy hagyhattál minket magunkra? – fakadt sírva Kümrjun, ahogy megfogta apja kemény, hideg kezét.
– Szárítsd fel könnyeid, és halld apád végakaratát!
– Apám végakaratát?
– Igen, eltávozóban nekem végrendelkezett.
Kümrjun próbált megnyugodni, de a szíve hevesen vert.
Most, hogy a legidősebb fiú meghalt, a törvény szerint neki kellene trónra lépnie, de a haldokló király rendelkezhetett másképp is. Márpedig apja sohasem szerette őt. Talán valaki más kapja majd a trónt?
– Őfelsége végakarata az volt…
Misil egy ideig kivárt.
– …
Kümrjun úgy nézte Misil vörös ajkait, mintha csak beléjük akart volna harapni. De Misil furcsán nézett vissza rá. A tevonsinthong hölgyek, Szado és Mjodo már eldöntötték, hogy Kümrjun legyen az új király. Ő most mégis nyugtalan volt. A mondás szerint a királyt az ég választja, de Misil jól látta, hogy Kümrjun a legkevésbé sem uralkodónak való.
Nekem kellett bepiszkolnom a kezem, és a királynéanyja döntsön? Na majd meglátjuk…
Misil egy üres virágcserepet adott Kümrjun kezébe. Kék inhvamun agyagedény volt, oldalán sárkány, ami szinte élve tekergőzött, és úgy tűnt, mindjárt felröppen.
– Földet rakok ebbe a cserépbe, és virágot ültetek belé. Hogy milyen virágot, azt én döntöm el. Kümrjun,szeretnél te lenni az a virág?
– Nem érdekelnek a virágok, sem ez a cserép! A vég-akaratot mondd!
Kümrjun kezei remegtek a tehetetlenségtől, ahogy visszaadta a cserepet Misilnek. Feldühítette ez a fecsegés. Misil virágokról beszél a végakarat helyett. Misil Kümrjunra nézett, és lassan nyitotta ajkait.
– Őfelsége úgy rendelkezett, hogy Pekcsong, a koronaherceg legidősebb fia legyen az új uralkodó! – hazudott Misil könnyedén.
– Mit beszélsz?
– Őfelsége úgy rendelkezett, mielőtt eltávozott, hogy a kis Pekcsong kövesse őt a trónon – ismételte meg Misil.
– Ez… ez nem lehet! Nem mehetett el teljesen apám esze! – üvöltötte Kümrjun dühtől fehéren.
Istenem… Magán sem képes uralkodni, és ő kerül majd a trónra… Mindegy is, nekem még jól jöhet… –gondolta Misil.
Misil jól tudta, hogy ez lesz a férfi válasza. Nyilvánvaló volt, hogy apja és bátyja halála után Kümrjun lesz a király, de a nő nem akarta, hogy túl könnyedén kapja meg a trónt.
– Régtől fogva úgy tartják, hogy a sárkányok a királyi trón védelmezői, ellenállhatatlan erővel bíró mítikus lények. Ezért is rendeltem egy fazekasmestertől ezt az agyagedényt őfelségének, a te atyádnak. Nem tudhatom, hogy a sárkány segített-e, vagy királyunk maga volt ily ki- váló, de atyád hatalmát senki sem merte volna megkérdőjelezni. Az agyagedény tulajdonosa most eltávozott. Szeretnéd te birtokolni az agyagedényt? Ha kezedbe veszed, az uralkodó végakarata is megváltozhat.
– Ezt meg hogy érted?
– Ígérd meg nekem, hogy én leszek a királynő, és akkor te lépsz trónra, nem Pekcsong.
– Hogy lenne ez lehetséges?
– Egyedül én hallottam az uralkodó végakaratát. Még mindig nem érted, mit jelent ez?
– Akkor… csak a megváltozott végakaratot fogják megismerni az emberek?
Nézz balra és evezz jobbra, tartja a mondás. Misil terve az volt, hogy titokban megöli a királyt, majd Kümrjunt Pekcsongra haragítja, és a saját oldalára állítja. Kümrjun pedig besétált a csapdába, ahogy Misil eltervezte.
– Csak tőled függ, dönts hát! Királynévá teszel? Ha igen, tiéd lesz a király palástja!
– …
Egy pillanatig csend volt, Kümrjun tétovázott, majd lassan bólintott.
– Úgy lesz, ahogy mondod!

A Kiadó engedélyével.