Galgóczi Móni | 2009. 12. 21.
Zorán: 34 dal (2 CD)
A Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző, Sztevanovity Zorán 1942. március 4-én született Belgrádban. Hat éves volt, amikor szülei diplomáciai szolgálatban...
A Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző, Sztevanovity Zorán 1942. március 4-én született Belgrádban. Hat éves volt, amikor szülei diplomáciai szolgálatban...
Furcsa dolog a hazai rockélet. Az ember – a Hammer / Edge Records dicséretes projektjének köszönhetően – belebotlik egy-egy CD-be, rátalál egy-egy új névre, aztán tessék, kiderül, hogy...
A zenekar gyökerei valahol a liverpooli punk sceneben rejteznek. Itt alapította meg az együttest a ’80-as évek közepén Holly Johnson, Paul Rutherford, Peter Gill, Mark O`Toole és Brian Nash.Első...
„Kérlek szépen, én ennek a városnak a szerelmese vagyok. A dalaim is pestiek, és én semmi pénzért nem cserélnék szívet…” – Seress Rezső Vannak a városnak – amit szeretek, amit...
A mai világban kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy a fennállása óta eltelt több mint 25 évben csaknem változatlan maradt a felállás. A Bon Jovi esetében mindössze annyi történt, hogy...
Megkockáztatom, a Mastodon az évtized legfontosabb metal zenekara. Az épp tíz éve alakult, Atlanta-i (Georgia állam) csapatot ugyan nem sokan másolják, de épp azért, mert annyira egyéniek és...
Talán maga az elnevezés lehet az oka, hogy mifelénk a bécsi klasszicizmust elsősorban osztrák, esetleg német zeneszerzők nevéhez kapcsoljuk. Ám Mozart, Haydn, Beethoven és Schubert kor- és...
A lemez megvásárolható: www.cdpince.huA csaknem 20 éve létező Hypocrisy soron következő lemezére még sosem kellett ilyen sokat várni, úgyhogy minimum azt vártam tőlük, hogy megreformálják...
Cassandra Wilson (született 1955. december 4.) lemezei hallatán nyilvánvaló, mindig a saját útját járja, nem foglalkozik sem a lemezeladásokkal, sem a slágerlistákkal, sem az elvárásokkal....
Enya, azaz Eithne Patricia Ní Bhraonáin (született 1961. május 17.) egy rendkívül sikeres ír énekesnő, aki 1987 óta összesen hét szólóalbumot adott ki, amik kb. 70 millió példányban keltek...
Roderick David Stewart 1945. január 10-én született Londonban, skót és angol származású szülők gyermekeként. A ’60-as, ’70-es években énekelt a The Jeff Beck Group, valamint a The Faces...
Ha azt mondjuk: világzene, az emberek többségének valamilyen elektronikus alapokra helyezett, innen-onnan összeszedett, és valóban autentikus hangszilánkokkal illetve foszlányokkal feljavított,...
Amikor ez a három tehetséges fiatal elindult, hogy meghódítsa a világot, zenéjükben még ír alapokra épült, egészen pontosan ír zenei betétek szerepeltek a számokban. Ez a megoldás akkor,...
Hmm, hmm. Úgy tűnik, egymás után ébredeznek a régi, nagynevű bandák, s ezt új lemezzel jelzik a rajongók, és általában a nagyvilág felé. Tavaly volt az AC/DC és a Metallica, idén eddig...
A többszörös arany- és platina lemezes angol progresszív rock csapat nemrégiben megjelent tizenhatodik stúdióalbuma különleges csemege, hiszen tizenegy Marillion-szám újra felvett és újraértelmezett...
Az unplugged, akusztikus albumok megjelenésének híre hallatán az emberben önkéntelenül is felmerül a gyanú, hogy voltaképp csupán újabb bőrt akarnak lenyúzni ugyanarról a rókáról. Hatványozottan...