Uzseka Norbert | 2019. 11. 25.
David Almond: A nap színe
David Almond egyike a legsikeresebb brit ifjúsági íróknak, ám nálunk, hiába volt több próbálkozás is, sosem lett közkedvelt. Valószínűleg túl mély dolgokkal foglalkozik a könyveiben,...
David Almond egyike a legsikeresebb brit ifjúsági íróknak, ám nálunk, hiába volt több próbálkozás is, sosem lett közkedvelt. Valószínűleg túl mély dolgokkal foglalkozik a könyveiben,...
A Próza Nostra november 30-án harmadik alkalommal rendezi meg a zsánerirodalommal foglalkozó „Világok Találkozása (ViTa)” című egész napos rendezvényét a Bem Moziban. A kerekasztal-beszélgetéseken...
Amikor első alkalommal hallgattam végig a most megjelent 9Bach albumot, azonnal otthonosan éreztem magam a zenében, mert kis túlzással pontosan olyan, mint amilyet a tavalyi MüPás koncerten (erről...
Talán sokan úgy gondolják, felesleges a holokauszttal foglalkozni, régen volt, ráadásul mindent megírtak már róla, amit lehetett. Én ezzel nem értek egyet: fontos, hogy újra és újra szembesüljünk...
Első látásra megtetszett a lemez címe, hiszen akik nyíltan felvállalják világpolgár (vagyis kozmopolita) mivoltukat, azok rossz emberek, pláne muzsikusok, nem lehetnek. Az meg csak plusz pontot...
Dáciai Aric, miután éveket töltött egy földönkívüli faj, a borágok fogságában, az X-O Manowar páncél segítségével kiszabadult az inváziós hajóról, hogy visszatérjen a Földre –...
Régi, de még mindig működő közhely: a zene gyógyít. Bár fájdalomcsillapítóval teletömve érkezem és még ülni is nehezemre esik, amint elkezd a trió játszani, csak a felhangzó dallamokra...
Eltökélt, erőltetett, merev vagy bamba mosoly az arcokon; érintések, amik nem oldanak meg semmit, legföljebb álomba ringatnak; soha ki nem mondott szavak, elfojtott érzelmek; az örökös vágyakozás...
Robbanások, riffek és repülő szuperhősök: a KISS bejelentette END OF THE ROAD elnevezésű utolsó turnéjának összes állomását, ahol decibelekbe csomagolt látvánnyal, hatalmas produkcióval...
A haiti együttes második lemezén elhagyja hazáját, hogy egy látogatás erejéig felkeresse a legközelebbi amerikai nagyvárost, New Orleanst. Régóta meglévő kapcsolatot igyekeznek feleleveníteni,...
Felfogni, hogy véglegesen és visszavonhatatlanul belederesedtem a középkorúságba rettenetesen ramaty érzés. Mintha csak felerősödött volna az ellenem ható gravitáció, aminek hatására semmi...
Micsoda bájos kis kötet ez! Ízlésesen néz ki, jó kézbevenni, hé, még narancssárga könyvjelző szalag is van benne, és Shakespeare szonettjeit mindenki szereti. Mármint, azt a kettőt, amit...
Bevallom őszintén, feminizmus ide vagy oda, gyerekkoromban mindig a legkedvesebb meséim közé tartoztak a hercegnős történetek. Nem is az akármilyenek: a mese akkor volt igazán jó, ha a hercegnő...
Egy olyan kisebb kiadó, mint amilyen a Vince, alighanem megfogta az Isten lábát azzal, hogy még a Nobel-díj kihirdetése előtt megjelentette Olga Tokarczuk rövidke elbeszélésgyűjteményét, a...
Kalapos Éva Veronika az ifjúsági regények (D.A.C.-sorozat, a Massza és a Muszáj?!) után a felnőtteket célzó történetek területére lépett legutóbb megjelent könyvével, az F mint-tel. A...
Joe Satriani a napokban tette közzé jövő áprilisban induló turnéjának első állomásait, melyek között a budapesti Barba Negra Track is szerepel, ahol május 8-án játszik a G3 gitárosturné...