Főkép

Mindig öröm számomra, ha olyan előadó lemeze kerül a kezembe, akinek a koncertjén korábban már voltam, így nemcsak a zenéjéről van elképzelésem, hanem a színpadi produkciójáról is. A 2015-ös Womex egyik fellépőjeként (erről röviden itt) Aziza Brahim nevéhez fűződik kis túlzással az első találkozásom a kortárs világzenével. Persze ha egy kicsit is figyelmesebb vagyok, akkor már megnézhettem volna a 2014-es MüPás fellépését, és mivel egy évvel később, a Szigetre is meghívták, a ráadás lehetősége is adott volt.

 

De ilyen az élet, mindig több a lehetőség, mint ami ezek közül megvalósítható. Szerencsére nemcsak koncertekből áll a világ, hanem bármikor meghallgatható albumokból, melyek rendszeres időközönként újabb darabokkal gyarapodnak. A 2019-es év november havának közepén jelent meg Aziza Brahim Sahari című korongja, amiről többek között azt érdemes tudni, hogy sorrendben ez már a harmadik, amely a Glitterbeat kiadó gondozásában készült. Az utóbbi évek alatt bennem kialakult pavlovi reflexnek köszönhetően ez számomra egyet jelent a minőséggel és a kötelező hallgatnivalóval – ami akkor is igaz, ha vannak olyan előadók a kiadó kínálatában, akiknek a zenéje nem tetszik.

 

A Saharawi menekülttáborban született énekesnő jelenleg Spanyolországban él, és miközben megőrizte arab-berber gyökereit, az évek során zenéje számos külső hatással gyarapodott. Ezek mindegyike felfedezhető ezen az albumon, hiszen a mostani tíz dal mindegyike más-más karakterrel bír, hol ez, hol egy teljesen más hatás a meghatározó. Ami nem változik, az Aziza Brahim bársonyos és érzelemdús hangja, és a törekvés, hogy képviselje népét, amely az 1975-ös marokkói megszállás óta harcol, szenved és vágyik a függetlenségre.

 

Az első szám (Cuatro Proverbios) teljes egészében a hagyományok előtti tisztelgés, nincs benne más, csak ének és tabal dob – ennek ellenére érzem benne az erőt és valami időtlenséget. A nagyvilág felé nyitást példázza a „Hada Jil”, amiben már elektromos hangszerek is felbukkannak, a ritmusa pedig szerintem reggae-val kacérkodik. A rögtön utána következő „Lmanfa”, a maga egyszálgitár-ének kettősével nyilvánvalóan egy gyöngyszem, középpontba állítva Brahim hangját, énekét. A hatást a nagyjából félidőben csatlakozó többi hangszer sem rontja le, inkább csak felerősíti, mintha egyre újabb reflektorok világítanák meg az énekesnőt.

 

Az egész albumra jellemző mondanivaló legjobban a szépséges „Ard El Hub” dalban érvényesül. Ez arról szól, hogy a menekülteknek lehetetlen hazatérniük hazájukba. Ha jól értettem, akkor a szöveget Zaim Alal saharawi költő írta kifejezetten Brahimnak, hogy elénekelje.

 

Sajnálatos aktualitása a lemeznek, hogy 1975 óta a helyzet csak romlott, hiszen ma már nem csupán a saharawiak élnek menekültként, hanem világszerte egyre többen kényszerülnek hazájuk elhagyására. Ilyen nézőpontból Aziza Brahim mindenki érdekében énekel. Szerintem erre a kilátástalanságra utal egyébként a lemez borítója, amin egy kislány látható, balettruhában, ami egy teljesen átlagos gyerekkori álom, da ha figyelembe veszem a háttérben látható menekülttábort a sivatagban, ez legalább annyira valószínűtlen jövőkép, mint az, hogy a marokkóiak önként kivonulnak a nyugat-afrikai Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságból.

 

A Sahari egy csodálatos lemez, tele emlékezetes dallamokkal, amelyekben ott van a múlt és a jelen, öröm és szomorúság, a sivatag és az egész világ. Brahim és Amparo Sánchez együttműködése úgy gondolom valóban képes volt újabb színekkel, ízekkel gazdagítani a zenét. Már csak az szükséges, hogy valamikor újra felkeressék hazánkat, és élőben is élvezhessem ezeket a dalokat.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Cuatro Proverbios, Ard El Hub, Lmanfa

2019-ben megjelent album (Glitterbeat)

Weboldal: http://azizabrahim.com/

 

 

A zenekar tagjai:

Aziza Brahim – ének

Ignasi Cussó – gitár

Aleix Tobias – ütőhangszerek

Guillem Aguila – basszusgitár

Amparo Sánchez

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Cuatro Proverbios
  2. Sahari
  3. Hada Jil
  4. Lmanfa
  5. Mujayam
  6. Leil
  7. Masaa Tufulati
  8. Ard El Hub
  9. Las Huellas
  10. Ahlami