Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom

Nem először fordul elő velem (és gyanítom, nem is utoljára), hogy a címe miatt figyelek fel egy könyvre; ebből kikövetkeztethető, hogy én nagyon fontosnak tartom a címválasztást: legyen frappáns, figyelemfelkeltő, érdekes. Miriam Toews regényének címére mindezek érvényesek, de természetesen nem ez a kötet legfőbb erénye.

Az írónő Kanadában egy mennonita közösségben nőtt fel. A mennoniták végtelenül puritán, hagyománytisztelő vallási felekezet. Házaik, öltözködésük egyszerű, elítélik az erőszakot, nagyon ragaszkodnak a Biblia előírásaihoz, nem foglalkoznak hittérítéssel, erkölcsössége alapján maguk közül választják ki a lelkészüket (akinek nincs papi végzettsége), ő vezeti a közösséget. Mindezt azért tartom fontosnak kihangsúlyozni, mert a Minden kis nyamvadt bánatom is egy ilyen közösségben játszódik.

Elfrieda és Yolinda testvérek. Elfrieda csinos, okos nő, nagyon sikeres az életben: világhírű zongorista, rendezett családban él, a férje rajongásig szereti. A nővéréhez képest Yoli kész csődtömeg: bár van két gyermeke  (más-más apától), házassága zátonyra futott, regényírásból él, de szinte állandóak az anyagi problémái; álmodozik az igaz szerelemről, de sehogy sem akar neki összejönni.

Kérdezhetnénk, hogy ha Elfinek mindene megvan a boldogsághoz, akkor miért akarja eldobni magától az életet, ám a depresszió nem válogat, nála ez olyan mértékű, hogy tulajdonképpen teljesen hiányzik belőle az élni akarás vágya. Rövid időn belül kétszer is öngyilkossági kísérletet hajt végre, ám szerencsére mindkét alkalommal időben segítséget kap. Yolanda gyötrődik, mert nem akarja elveszíteni a nővérét, viszont azt is látja, hogy Elfi is szenved. Komolyan elgondolkozik az eutanázia lehetőségén, próbál pénzt szerezni, hogy egy svájci klinikára elvihesse nővérét, ahol megengedett a haldoklók számára, hogy véget vessenek a szenvedésnek. De Elfrieda esetében ez nem mehet ilyen egyszerűen: mert fizikailag nem, csak lelkileg „haldoklik”.

A regény narrátora Yolanda, az ő szemszögéből ismerjük meg az eseményeket, bár meg kell jegyeznem, hogy itt nem cselekmény-, hanem érzelemdús történetről van szó, melynek jelen ideje rövid, ám tele van tűzdelve gyermekkori visszapillantásokkal, aminek következtében elég összetett képet kaphatunk a főszereplőkről és családjukról. A szöveg tördelése egyszerű, nincsenek bekezdésjelek a párbeszédeknél –  talán egyes olvasóknak ez problémát okozhat, de a kortárs műveknél ez egyre inkább elterjedtebb, engem nem szokott zavarni, most is nagyon gördülékenyen sikerült befogadnom a szöveget.

Ráadásul nem jelentett gondot az sem, hogy Yolanda bőrébe bújjak, hiszen nekem is van egy nővérem, így akaratlanul is elképzeltem, én hogyan reagálnék, ha arra kérne, segítsek neki meghalni (a gondolatára is hideg futkos a hátamon). Csak egy dolgot nem értek: ha Yoli azon fáradozott, hogy segítsen nővére eutanáziájában, akkor azzal párhuzamosan miért küzdött azért, hogy távollétében (míg ő intézkedik) ne engedjék ki Elfit a kórházból, mert akkor biztosan újra próbálkozik. Ez számomra egy kicsit ellentmondásos. Tovább növelte a bizonytalanságomat az, hogy a regényben nincs kifejezetten kimondva az, hogy Elfi miért akarja eldobni magától az életét. A narratíva ezt nem közli velünk, csupán a tényt; teszi ezt oly módon, hogy egy idő után már inkább nem is gondolkodtam rajta, hanem megpróbáltam teljes evidenciának venni (mint ahogy Yoli is). Én úgy tapasztaltam, hogy Toews sokkal fontosabbnak tartotta kiemelni azt a lelki tusát, ami Yolandában ment végbe. Hiszen a kettejük közötti kapocs a testvéri szereteten alapult, melynek ereje képessé tette Yolandát arra, hogy – bár nem akarta elveszíteni nővérét – teljesíthesse kívánságát. De ha megteszi, azzal bűnt követ el. Mi vajon a helyes út?

Miriam Toews apja és nővére öngyilkos lett, ez inspirálta a regény megírására, mely – a személyes érintettség következtében – élethűen ábrázolja a depresszió, az eutanázia, a családok közötti összefogás, a feltétel nélküli szeretet témakörét. Széleskörű olvasótábort tudok elképzelni a két mennonita nővér több díjat is nyert történetének, ám előtte ajánlott lélekben felkészülni arra, hogy a bennünk tomboló vihart az olvasás ideje alatt elég nehéz lesz lecsillapítani.