search icon


Olvasnivaló



ekultura.hu | 2017. 11. 30.

Az I. Világok Találkozása (ViTa) felvételei

November 25-én került megrendezésre az első Világok Találkozása a Próza Nostra szervezésében. Az érdeklődők kerekasztal-beszélgetéseket hallgathattak fantasy, sci-fi és horror, valamint...

Szabó Dominik | 2017. 11. 30.

Alastair Reynolds: Lassú lövedékek

Mostanság úgy tűnik, mintha a fantasztikus könyvpiac tele lenne meglepetésekkel. Abban például nem sokan reménykedtünk, hogy antológiákat fogunk a kezünkbe fogni, erre idén már a második...

Kovács Tímea | 2017. 11. 29.

Amy Schumer: A deréktetovált lány

„Ez a könyv nem az önéletrajzom. Azt majd akkor írom meg, ha kilencvenéves leszek. Még csak most lettem harmincöt, úgyhogy hosszú út áll előttem, mire méltó leszek egy emlékiratra. Egyelőre...

Galgóczi Tamás | 2017. 11. 28.

David Lagercrantz: Mint az árnyék

Ha eddig még nem, akkor most szerintem minden Millenium kedvelőben tudatosul, hogy ez már nem ugyanaz a sorozat, mint amit az első három kötet alatt/miatt megszeretett. Persze a szereplők nem változtak,...

Galamb Zoltán | 2017. 11. 27.

Jean-Claude Forest: Barbarella

Számos olyan kultikus képregény létezik, amelyik sosem, vagy jó esetben több évtizedes késéssel jut el a magyar olvasóközönséghez. Ez utóbbiak közé tartozik az első európai erotikus képregényként...

ekultura.hu | 2017. 11. 25.

Beleolvasó - Francesca Zappia: Csak kitaláltalak?

Fülszöveg: Történet Alexről, a végzős gimnazistáról, aki skizofréniával küzd, és aki nehezen tudja eldönteni néha, hogy amit lát, az a valóság-e, vagy csak elképzeli. Vicces, provokatív...

Szabó Dominik | 2017. 11. 25.

Robert Kirkman – Charlie Adlard: The Walking Dead – Élőhalottak 15. – Újrakezdés

Valamelyik nap szembejött velem a The Walking Dead tévésorozat egy ajánlója, amely alatt arról beszélgettek az emberek, hogy miért (vagy miért nem) szeretik ezt a szériát – és eszembe jutott,...

Varga Csaba Béla | 2017. 11. 24.

Ahmet Ümit: Dervis kapu

Hosszú évszázadokkal ezelőtt brutális gyilkosságot követtek el a középkori Törökországban. Egy ma is létező, titokzatos vallási közösség, a bölcs, de kiismerhetetlen szúfi szerzetesek...

Uzseka Norbert | 2017. 11. 23.

Joanne Harris: A St. Oswald fiúiskola

Jó sok idő eltelt azóta, hogy Joanne Harristől új könyv jelent meg magyarul, pláne olyan, amit még nem olvashattunk. Időközben az összedőlt Ulpius-házból a Librihez került a magyar kiadás,...

Szabó Dominik | 2017. 11. 22.

Török Gábor: A lakott sziget – Utazás a politika világába

Mi a politika lényege? Kinél van a hatalom? Lehetnek-e a politikai intézmények semlegesek? Mit tud tenni a politika, ha az emberek nem érdeklődnek, nincs ismeretük, bizalmuk és részvételi igényük?...

Galgóczi Tamás | 2017. 11. 21.

Képregénysaláta: Az ígéret földje / Sztrogof Mihály / A nagy átkelés

Már megint összegyűlt pár képregény a polcomon, és mivel mostanában krónikus időhiányban szenvedek, a szokásosnál rövidebb terjedelemben írtam le a gondolataimat róluk.   Achdé –...

Hegyi Zoltán Imre | 2017. 11. 20.

RePoszt könyvek: Petőfi Sándor, Arany János és József Attila versei

Adja magát. Valójában adja magát, hogy a legfrissebb, erősen társadalomkritikus attitűdjeit büszkén hurcoló irodalmi műfaj képviselői, a slammerek segítségével szólítsák meg az ifjú...

ekultura.hu | 2017. 11. 20.

Egyhetes nyereményjáték - Andrejkovics Zoltán: Láthatatlan játék

    Volt nekünk egy dedikált példányunk Andrejkovics Zoltán Láthatatlan játék című könyvéből - és kisorsoltuk!     A helyes megfejtők közül az alábbi játékosnak volt szerencséje:...

Profundus Librum (Hipszki László) | 2017. 11. 16.

Kim Stanley Robinson: New York 2140

Kim Stanley Robinson nagy kedvencem, akit az egyik legnagyobb és legprovokatívabb sci-fi szerzőnek tartok a világon. Mondom ezt úgy, hogy messze nem olvastam még mindegyik művét még az anyanyelvünkön...

Takács Gábor | 2017. 11. 16.

Karin Tidbeck: Amatka

Van egy irodalmi irányzat, amit angolul úgy neveznek, hogy weird. Furcsa. Ha valaki megkérdezi tőlem, milyen regény az Amatka, ez az, amit a legnagyobb bizonyossággal mondhatok róla: furcsa.   Vanját,...

Uzseka Norbert | 2017. 11. 15.

Interjú Tisza Katával – második rész

Tisza Kata tíz év hallgatás után tavasszal jelentkezett új könyvvel. Az Akik nem sírnak rendesen egészen különleges kötet lett. Az írónő pszichoprózának nevezi a benne szereplő írásokat,...