Rejtő Jenő: Konzílium az őserdőben

Még tavaly jelent meg, de kedvesen harsánysárga borítójával valamiképpen mégis tavaszi, napsütéshez illő olvasmánynak kínálja magát a Konzílium az őserdőben. Rejtő Jenőnek (P. Howardnak, Gibson Laverynek), szóval a két világháború közötti ponyvairodalom legismertebb szerzőjének e pompás kisregényét nemrég jelentette meg önálló kötetben a Szépmíves Könyvek, a különleges kötetek kiadója. A mesésen vonzó kis könyv nemcsak egy új, ismeretlen Rejtő-művet rejt, de számos titkot is. Ha elolvassuk, beleláthatunk egy irodalmi mű megszületésének folyamatába, s megtudhatjuk, miként dolgozott a legendás Rejtő Jenő.

 

A Szépmíves Könyvek rengeteg hasonlóan izgalmas és ritka kötetet küldött a boltokba az utóbbi hónapokban. Nemrég jelent meg náluk például Móricz Zsigmond Asszonyokkal nem lehet vitázni című könyve, amely csupa lappangó, legalább fél évszázada, vagy épp soha még olvasói szem elé nem került írást tartalmaz. Kiadták Ady feleségének, Csinszkának a naplóját. Azok, akik szeretik Szerb Antal szellemes és zseniális világirodalom-történetét, nemrég az író kiadatlan, több mint hetven éve elhangzott rádióelőadásaival és egy 18 évesen írt misztikus mesejátékával lehettek gazdagabbak a Nagy emberek gyerekcipőben és A hammelni patkányfogó című kötetekben.

 

A Konzílium az őserdőben is ugyanilyen ritkaság, amellett, hogy fergetegesen humoros, parádésan rejtői „szórakoztató irodalom". Lehet a hagyományos módon, a műre, a cselekményre, a sztorira utazva olvasni – de lehet másképp is. Lapozgatása közben gondolatban elkísérhetjük a szöveg közlőjét a kutatóútján. Feltárulhat előttünk a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattára, s kibetűzve a korábban senki által fel nem fedezett írásokat, megismerkedhetünk az irodalomfilológus cseppet sem unalmas nyomozómunkájával is.

 

A Konzílium Rejtő huszonnegyedik kisregénye. Életében huszonkét rövid terjedelmű írását adták ki, a legtöbbet a Világvárosi Regények sorozatában. Halála után jelentek meg posztumusz kiadott novellái és nagyregényei: ilyen rövid, az elbeszélésnél mégis hosszabb munka viszont nem. Az ezredforduló után azonban Thuróczy Gergely elkezdte kutatni Rejtő életét és életművét, megjelent Az ellopott tragédia és A megtalált tragédia című kötete – s ekkor derült ki, amit a nyolcvanas évek kéziratínsége után talán sokan nem hittek volna: hogy a hagyatékban kiadatlan művek is vannak még. A Szépmíves 2017-ben hozta létre illedelmesen tudományos nevet kapott Transzliteratúra sorozatát, hogy kiadhassa benne Rejtő huszonharmadik, tökéletesen befejezett, kémtémájú kisregényét, a Tatjánát: függelékében kéziratrészletekkel, egy teljes újságnovellával, hírekkel Rejtő azonos című operettjéről… Majd megérkezett a Konzílium az őserdőben: egy sokkal izgalmasabb, ám sokkal befejezetlenebb Rejtő-projekt.

 

Az író ugyanis már igen későn, valószínűleg 1941-ben kezdte el megírni az őserdei varázsló és a titokzatos Morbicer, a fehér doktor könnyfakasztóan mulatságos történetét. Hagyatékában hét változat maradt fenn a szövegből, melyek közül kettőt nyugodtan lehet kész, rövidebb és hosszabb előzménynovelláknak nevezni, a harmadik pedig már egy fél kisregény: azért csak fél, mert bár van cselekménye, íve és lezárása, érezhető, hogy Rejtő még számos bővítést tervezett rajta itt és ott, amelyek azután a regény kiadatlansága, s az író egy év múlva bekövetkezett halála miatt sosem készültek el.

 

Ha jót akarunk nevetni, elég elolvasni a mű leghosszabb változatát. Ha azonban az is izgat, miként születhetett meg a szöveg Rejtőben, érdemes összehasonlítani a könyvben szereplő három Konzíliumot, s végignézni, hogy bővült ki vagy változott át egy-egy ötlet az író keze alatt, miként talált rá egy fordulatra, hogyan bővítette, írta át vagy esetleg túl egy-egy poénját, majd miként fésülte össze a szöveg többi részével. Olyan ez, mintha ott állhatnánk az író szobájában, a sarokban, és csendben hallgatnánk, amint a hatalmas termetű Rejtő élénk kézmozdulatokkal kísérve, egy lélegzetre diktálja új és új szövegeit a gépírónőjének…

 

Közben megismerhetjük Morbicert, az orvost, aki Tökász varázslóval ellentétben talán tényleg képes meggyógyítani a gyomorfájós bennszülött királyt, Mifurgit: miközben szóba kerülnek petróleumlelőhelyek, egy zord szívű hölgy a múltból, s egy jó barát, aki tizenöt éve azzal ment el, hogy mindjárt visszajön... Az izgalmas utószóból pedig kiderül, mi köze lehet e főhősnek Albert Schweitzer doktorhoz, akinek önéletrajza többször is megjelent nálunk a háború előtt. Miközben a Konzílium összes változatait olvastam, nekem Edgar Wallace Sandersről szóló Afrika-történetei is a szemem előtt lebegtek. Azokat is őszintén kedvelem, de be kell vallani, Rejtő olyan paródiát írt ezekhez a gyarmatosító szemléletű humoros regényekhez, hogy jobbat képzelni sem lehetne.

 

És többet. Mert a Konzílium az őserdőben nemcsak vicces könyv – egyúttal torokszorító is helyenként. Hiszen szerzője már a háború alatt írta: s méltóan a Csontbrigádhoz, itt is igyekezett többet és mást adni egy humoros írásnál: fergetegesen groteszk és szomorúan jelképes híradása született egy megvadult, reménytelen, háborús világról, ahonnan el kellene menekülni, de még azt sem lehet…

 

A Konzílium késői ajándék Rejtő rajongóinak: remek szórakozás és izgalmas könyv. Aki pedig rajongójává vált: örülhet. Hamarosan ugyanis megjelenik a kiadónál Rejtő utolsó kiadott regényének, a Vanek ur Párisbannak az elveszettnek hitt, eredeti gépiratból készült változata is. Én már alig várom.