Németh Beatrix | 2015. 08. 21.
Dan Smith: Nagyvad
Nem igazán kedvelem a forgatókönyvekből írt regényeket, de persze mindig teszek kivételt. Egy ifjúsági regény számomra vonzó, még akkor is, ha esetleg már láthattam széles vásznon, hiszen...
Nem igazán kedvelem a forgatókönyvekből írt regényeket, de persze mindig teszek kivételt. Egy ifjúsági regény számomra vonzó, még akkor is, ha esetleg már láthattam széles vásznon, hiszen...
Jó idők járnak azokra a gyerekekre, akik szeretik a történelmi detektívregényeket és az ókori Egyiptomot. A Naphegy Kiadó nemrég indult gyerekkrimi-sorozata, a Történelmi tetthelyek eddig...
Fülszöveg: A tizenhárom éves Oskari íjjal és nyíllal felfegyverkezve vág neki Finnország fagyos vadvilágának, hogy kiállja lakhelye ősi próbáját, és férfivá váljon. Kisvártatva azonban...
Flavia de Luce, a minden lében kanál gyereknyomozó újabb kalandja már akkor bizton számíthatott az érdeklődésemre, amikor még hírből sem hallottam a magyar megjelenésről. Egy jó ifjúsági...
Century – négy kötet, négy város, négy fiatal története, akik a világ négy különböző táján születtek, ugyanazon a napon, február 29-én. Látszólag véletlenül találkoznak Rómában...
Gyerekkorom kedvenc olvasmánya volt az Ágasvári csata, ami a Búvár Kund örs kalandjait követte nyomon. Egyszerűen imádtam, ahogy tanítva szórakoztatott úgy, hogy közben bejártam a Mátra...
Első találkozásom a kiadvánnyal nem győzött meg teljes mértékben arról, hogy olvasni akarom ezt a történetet, de ahogy egyre többször került a szemem elé, úgy éreztem mind inkább, hogy...
Hihetetlen! Bámulatos! Grandiőz! Kérem szépen ez a könyvecske nálam egyértelműen az első félév legjobbja, mindenféle szempontból toplistás, legyen szó ötletességről, szellemességről,...
Eddig valahogy sosem vizsgáltam a Meséld újra! sorozatot ilyen szemmel, de most elnézve a köteteket, feltűnt, hogy váratlanul kevés köztük a kötelező olvasmány. Ez igazából csak azért érdekes,...
Sherlock Holmest egyszerűen nem lehet megunni. Amióta Sir Artur Conan Doyle megteremtette őt 1887-ben, állandóan újjászületik, s szerethetőbb, mint valaha. Ahogyan az eredeti történetekből...
Úgy tűnik, az elmúlt évek során a Ciceró Könyvstúdió egyre inkább küldetésének tekinti, hogy újabb és újabb magyar ifjúsági sorozatírókat fedezzen fel és ismertessen meg a közönséggel....
Valahogy sosem olvastam igazi gyerekkönyveket. Persze, gyerekként nyilván olvastam A kis herceget, meg Milne Micimackóját, de viszonylag hamar átnyergeltem a szórakoztató irodalom azon válfajaira,...
Fülszöveg: Neszta életvidám, ambiciózus szerelmes... és majdnem halott. A teste öntudatlanul hever, lelke csapdában rekedt. Egyetlen ember hallja. Egyetlen ember látja. Egyetlen ember érzi...
Az Éjjeljárók sorozat első részében, az Álmatlanságban megismerhettem Parkert, a kamasz fiút, aki – a normális emberektől eltérően – az éjszakai órákban nem alszik, hanem mások álmaiban...
100 idegen szó verses magyarázata, írja az alcím. Őszinte leszek: nem olyasmi, amit ezt meglátva azonnal lekapnék a polcról. De miután elolvastam, igen megváltozott a hozzáállásom, és szeretném...
Gyermekként nem volt háziállatom: viszonylag könnyen megértettem a szüleim érvelését, miszerint túl nagy macera lenne, nem tiltakoztam, nem is fogadkoztam, hogy ez majd az én gyerekeimmel másképp...