Főkép

Zarf egy troll. Nem az internetes tahó értelemben, hanem az eredetiben. Vagy még nem is egészen úgy, tekintve, hogy az ő világa egész sokban hasonlít a miénkre. Épp csak az ő világában a meselények élnek, bár nem pont úgy és nem is pont olyanok, amilyennek megismertük őket. Például Borsószem királykisasszony most menzásnéni a csakodai általános iskolában. Ott, ahova Zarf is jár, és ahol a troll kölyköt jellemzően mindenki lenézi, és a helyi menő csávók előszeretettel szórakoznak a kárára. A trollok állnak a társadalmi ranglétra alján, és ebből már sejthető, hogy Zarf két legjobb barátja, a parabajnok Kismalac Károly és a humort távolról sem ugató, mégis leendő udvaribolond Tűzrőlpattant Botond is lúzereknek számítanak.

 

Ámde, ahogy az már lenni szokott a mesékben az elnyomott néprétegek egy-egy bátor fiával vagy lányával, Zarfra is páratlan kalandok és hőstettek várnak. Ennyiben Rob Harrell regénye semmi újdonságot nem mutat fel. Viszont felüdítő látni, milyen remekül használja a klasszikus mesék elemeit, mennyi humorral, és hozzá mennyi őszinteséggel. Utóbbinak köszönhetően van itt pár olyan szó vagy kifejezés, amit a szülők és pedagógusok zöme nem szeretne hallani a kiskamaszok szájából, ám amit azok mégis előszeretettel használnak. Szintén az őszinteség számlájára írható, hogy a történet rejt nem egy olyan fordulatot meg kimenetelt, aminek több köze van a mai, valóságos élethez, mint holmi tündérmesékhez. (Bár, tegyük hozzá, a klasszikus mesék eredeti verziói sem finomkodtak.)

 

Ha nem tudnám, hogy Rob Harrell valóságos személy (akinek Monster on the Hill című díjnyertes képregénye már várja egy ideje a polcomon, hogy végre elolvassam), azt gondolnám, Böszörményi Gyula írta a könyvet álnéven. Ugyanis a rá jellemző vásott humor, szókimondás, remek cselekményszövés és megannyi nyelvi poén köszön vissza a Zarf életében (meggyőződésem, hogy Fenyvesi Orsolya remekül szórakozott, míg fordította, még akkor is, ha közben esetleg szenvedett is). De ugyanígy hasonlíthatnám Neil Gaiman egyes műveihez is a Zarfot, ő tud még ilyen jó érzékkel nyúlni a régi mesei motívumokhoz. Mert ritka ám, hogy modern környezetbe, modern dolgokkal dúsítva jól, zökkenőmentesen, erőltetés nélkül működjenek ezek, de Harrell szuper munkát végzett. Zarf és spanjai Angry Dragonsszal játszanak, van mobiljuk, kedvenc képregénysorozatuk, és így tovább – de mindezeknek helye van, s ettől jó az egész.

 

Harrell illusztrációi szintén frenetikusak. Szerves részét képezik a történetnek, már csak azért is, mert szöveg is van bennük. Pompásan szórakoztam ezen a könyvön, alig várom a folytatását!