Bak Róbert | 2022. 12. 08.
Merete Pryds Helle: Nora
Immáron elérkeztem az év végi nagy könyves hajrára megjelenő három Polar kötet (a két korábbi Maren Uthaug: A világítótorony és Aki Ollikainen: Éhségév) utolsó darabjához, amely szinte...
Immáron elérkeztem az év végi nagy könyves hajrára megjelenő három Polar kötet (a két korábbi Maren Uthaug: A világítótorony és Aki Ollikainen: Éhségév) utolsó darabjához, amely szinte...
Furcsa, hogy rövid időn belül immár a második olyan regénybe futok bele, amelynek két felét tetszőleges sorrendben lehet olvasni, hisz a dán Ida Jessen frissen megjelent kötetének történetei...
Eddigi két kötete (a zömében 18. században játszódó A Végtelen-fjord prófétái és az erősen önéletrajzi botránykönyv, a Kalak) alapján nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a norvég születésű...
Ha egy szentről beszélünk, általában csak úgy sorjáznak a szép jelzők. Kegyes volt, boldog, áldott, életszentség hírében álló, alázatos, türelmes, jóságos, jótékony, szorgalmas, kitartó,...
Ahhoz a korosztályhoz tartozom, akinek a középiskolai földrajzi atlaszában Magyarország déli szomszédja még csupán egyetlen ország volt: Jugoszlávia. Majd a kilencvenes évek elején elindult...
Kim Leine első magyarul megjelent regénye, A Végtelen-fjord prófétái (mely egyébként elnyerte a „Mini Nobelnek” is nevezett, igen rangos Északi Tanács Irodalmi Díját is) elsősorban az...
Vajon miért választ főhősének egy huszonegyedik századi, fiatal regényíró és kritikus egy tizenkettedik századi szentet? Milyen mondanivalója lehet ezredfordulónk után egy modern írónőnek...
„Épphogy betöltöttem a hatot, amikor Olof Palmét lelőtték. Másnap reggel, március elsején farkasordító hidegre ébredtünk. Emlékszem, ahogy apámmal zsömlét majszolgatunk a konyhában...
Néhány hónapja jelent meg idehaza Kim Leine A Végtelen-fjord prófétái című regénye, méghozzá dicséretes gyorsasággal. A norvég születésű szerző ezzel a művével nyerte el a mini Nobelnek...
Fülszöveg: 1793-ban járunk. Morten Falck, az ambiciózus fiatalember súlyos döntést hoz: ahelyett, hogy a civilizált Dániában maradna, és menyasszonyával egy nyugodt vidéki falu lelkésze...
A történet a világról szól. A létezésről, a nagy tettekről, a gondolkodásról, valamint mindezek feleslegességéről. A természettudomány születéséről és a dolgok megírhatatlanságáról....
Ha gyerekrablás, akkor pedofília. Mi más lehetne? Betegesen romlott felnőttek (akár férfiak, akár nők, ne gondolkodjunk sztereotípiákban), akik olyan okok miatt fognak el és tartanak maguknál...
Nagyon izgalmas dolog tud lenni a társadalomszociológia, de szépség(e) helyett többnyire smink nélküli, kozmetikázatlan arcát fordítja felénk. Bár, ha jól belegondolunk, csak így van értelme,...