Galgóczi Tamás | 2007. 11. 05.
Az óceán
Valamivel több, mint fél évvel ezelőtt írtam Dorrik Stow könyvéről, ami szintén az óceánokról szól enciklopédikus – és korrekt – formában.Ezért aztán kíváncsi voltam, mennyivel...
Valamivel több, mint fél évvel ezelőtt írtam Dorrik Stow könyvéről, ami szintén az óceánokról szól enciklopédikus – és korrekt – formában.Ezért aztán kíváncsi voltam, mennyivel...
Azt a művészeti stílust, amit ma barokként ismerünk (és ami nagyjából 1600-1750 között virágzott) cseppet sem meglepő módon utólag nevezték el így, a kortársak valamiért nem foglalkoztak...
A sorozat ötödik kötetében már szó esett Közép- és Dél-Amerika Kolumbusz előtti történetéről – most következik a folytatás. Nyitásként röviden megismerjük a spanyol és portugál...
Igazából sohasem szerettem a történelmet. Na nem azért, mert önmagában a történelem nem érdekes, hanem mert a történészek nem azokat az eseményeket tartják-tartották megörökítésre méltónak,...
De hát ezt a kort ismerem? – mondhatja bármely középiskolát megjárt (ex)diák, amikor belelapoz a sorozat kilencedik kötetébe, amelyben központi helyet foglal el a kereszténység XV-XVI. századi...
Amióta csak öntudatra eszmélt, és ráébredt múlandóságára, az emberiséget különösképpen foglalkoztatta, hogy rövidke földi életén túl mi is történik érző, gondolkodó lényével.Minden...
Nagyjából a könyv megjelenésével egy időben beszélgettem a kiadó képviselőjével, és szóba került, miért nem valamilyen külföldi lexikont honosítottak, csili-vili képanyaggal, hosszú...
Tetszik vagy sem, Che Guevara ikon. Pólókon, kulcstartókon, sapkákon, házfalra festve és graffitizve, könyvekben, beszélgetésekben és elmékben is ott honol, egyfajta dél-amerikai politikus...
A sorozat nyolcadik kötetében itt a remek lehetőség: ismerjük meg alaposabban a mongolokat.Petőfi által kutyafejű tatárként emlegetett pusztai lovasok nem csak arra voltak képesek, hogy a földdel...
A kiadó korábbi albumainak és sorozatainak ismeretében nem ért csalódás: ezúttal is színvonalas kötet került ki a kezük alól. Szöveg és kép ismét összhangban van, ami nem csupán az elsődleges...
Kicsit csalós a cím, mivel alapvetően nem Indiana Jones társaságában bóklászunk régen eltűnt kincses városok nyomában, hanem napjaink régészetével, annak nevesebb eredményeivel ismerkedhetünk...
Az előző kötetben fontos szerepet játszottak a különféle keleti vallások. Nos ezúttal sincs másként, hiszen a negyedik rész utáni időszak európai és közel-keleti eseményeivel foglalkozik,...
Régi hagyományunk, nekünk magyaroknak, hogy lexikonba foglaljuk a nyelvünkben előforduló idegen szavakat és kifejezéseket. Az első ilyen gyűjtemény 1826-ban jelent meg Tudományos Mesterszókönyv...
Interdiszciplinaritás. Egy időben ez volt (lett volna) a magyar iskolák tantervkészítőinek hívószava. Aztán, mint szinte minden, ami akkoriban divatossá vált, ezt is gyorsan elfelejtették -...
Mára már legendává nemesült korszakról szól Fonyódi Péter (a legendás Corvina együttes tagja, jelenleg egyetemi oktató) könyve, jelesül a magyar beatkorszakról, amelynek sem pontos kezdete,...
Na akkor ugorjunk egy kicsit az időben. Az előző kötetben már a középkor végén jártunk (spanyol gyarmatosítás Dél-Amerikában), azonban a világ túlsó felében történt pár esemény, ami...