Főkép

Mára már legendává nemesült korszakról szól Fonyódi Péter (a legendás Corvina együttes tagja, jelenleg egyetemi oktató) könyve, jelesül a magyar beatkorszakról, amelynek sem pontos kezdete, sem vége nem ismert, de azért nagy általánosságban elfogadhatjuk az alcímként feltüntetett 1963-1973 közötti tíz évet.

A manapság divatos retro érzés jegyében, egyáltalán nem céltalan megidézni ezt a kort – az már teljesen más kérdés, vajon a mai tízen-huszonévesek számára mit is jelent szüleik, nagyszüleik fiatalkora, az a „lázadónak” tekintett évtized. A választ nem ismerem, de úgy vélem, ebből a könyvből nem derül ki. Erre egyrészt a terjedelem nem ad lehetőséget, másrészt Fonyódi Péter gyakorta utal olyan könyvekre, melyek ma már csak antikváriumokban beszerezhetőek.

Ezért azt javallom, hogy aki még nincs harminc, az kezdje Koltay Gábor, Sebők János, Földes László és Miklós Tibor könyveivel. Ha ez megtörtént, akkor már kellő – igaz másodkézből származó – tudással rendelkezik a beatmozgalomról, ami nem árt ehhez a kötethez. Fonyódi ugyanis akarva-akaratlanul arra épít, hogy az olvasó némileg képben van, ismeri a tárgyalt időszak eseményeit, több ízben is csak utal a történésekre, de tartózkodik az alaposabb részletezéstől.

Úgy vélem azonban nem is ez volt az eredeti célja, sokkal inkább a hatalom törekvéseinek ismertetése, miként próbálták meg ideológiailag, majd bürokratikus módon, s nem utolsó sorban a III/III-as ügyosztály felhasználásával irányításuk alatt tartani az akkori pártvezetők a beatmozgalmat. Ezek a korábban kevésbé vagy egyáltalán nem ismert módszerek (Országos Rendező Iroda, Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, művelődési házak, stb.) adják meglátásom szerint a kötet lényegét.

A mai piacgazdaság kézzel fogható valóságában, amikor tényleg az ad ki lemezeket, csinál sztárt bármely közepesnél gyengébb énekesből, aki akar (és persze pénze is van mindehhez), nehéz elképzelni, mekkora hatalommal bírt annak eldöntése, ki készíthet albumot, ki kerül be a tévébe, s kik szorulnak engedély nélkül a külvárosi klubok színpadára.

Az idézett dokumentumok visszaadják a kor hangulatát, a három T fémjelezte kultúrpolitikát (támogatott, tűrt, tiltott), amikor még a szocialista embereszmény megvalósításán fáradozott az egész ország. Az eredményességről – mai fejjel különösen – kár beszélni. Az viszont elszomorító, hogy bizonyos jelenségek (már akkor is voltak újságcikkek, melyek szerzői megfelelő tudás nélkül taposnak földbe zenét, csoportokat, stb.), máig jellemzőek társadalmunkra.


Ennek tanulmányozása biztosan megérne egy könyvet.

Ajánlott irodalom:
Sebők János: Magyar rock I. (1958-1973)
Sebők János: Magyar rock II. (1973-1983)
Koltay Gábor: John Lennon (1940-1980)
Koltay Gábor: Szörényi-Bródy (Az első 15 év)
Miklós Tibor: Keresem a szót, keresem a hangot… (22 interjú)
Ungvári Tamás: A rock mesterei (Az ellenkultúra kultúrtörténete)
Ungvári Tamás: Rock…rock…rock
Földes László: Rolling Stones könyv
Gary Herman: Rock`n`Roll Babylon
Kőbányai János: Beatünnep után
Molnár Imre: Népszerűbb Jézus krisztusnál? (John Lennon regénye)
Raoul Hoffmann: Rock-sztori (A rock- és popzene három évtizede Presleytől a punkig)
Rock évkönyv 1981