FőképTetszik vagy sem, Che Guevara ikon. Pólókon, kulcstartókon, sapkákon, házfalra festve és graffitizve, könyvekben, beszélgetésekben és elmékben is ott honol, egyfajta dél-amerikai politikus Jézus Krisztusként.
Fiatalok ma a lánglelkű forradalmár voltukat, a tettvágyat, a belső tüzet, az „élj veszélyesen, halj meg fiatalon!”-eszmeiséget, a társadalmi érzékenységet teszik magukévá, amikor felöltik az ismerős fekete-fehér arcot hordó tárgyaikat.

Az utóbbi időkben a kultgyárak nagyon belehúztak a Guevara-bizniszbe: sorra gördülnek le a gyárszalagról a különféle megfilmesítések, Che-kötetek kiadásai.
Nagy siker volt az Evita (melyben a narrátor Che), A motoros naplója könyvben és filmen is, a Bolíviai napló szintúgy, a 2008-ban érkező, Steven Soderbergh rendezte Guerrilla sikere pedig úgyszintén borítékolható.

Che Guevara népszerűsége vitathatatlan: életrajzok tömkelege jelent meg róla, de a mai politikai életben is szerepet kap.
Venezuela és Bolívia elnökei (Evo Morales és Hugo Chávez) Che ikonját használják fel eszmei támogatásképp, Che-pólókban szónokolnak és, bár ez teológiailag terhelt szó, bálványokat állítanak neki irodáikban.

Azonban a világ legnagyobb részén, és közelebb, Magyarországon is Che Guevara ikonja levedlette magáról az ideológiai meghatározásokat, és örökké fiatal forradalmárokká varázsolják magukat mindazok, akik hordják magukon a jelet. És a varázslat szót nem véletlenül használtam.

Ernesto „Che” Guevara titkát és eszmevilágát sokan kutatták és kutatják ma is, aminek épp elegendő indoka az a politikai megváltó-kép, mely kialakult körülötte még életében.
Mikor halálának híre és holttestének képei bejárták a világot, nyomban dalok, festmények, fotók kerültek elő és indultak sokszorosításnak, verseket szereztek, könyveket írtak emlékének megőrzésére.

A hatvanas évek diáktüntetései során ismét megjelent az argentin forradalmár képe, egybefoglalva mindazt, aminek eszmei utódjaként a diákok felléptek.
Jean-Paul Sartre korának legteljesebb emberi lényének nevezte Chet, jelentősen hozzájárulva értelmiségi körökben való felvállalhatóságához, sőt, elismertségéhez. Mintaforradalmárként, tökéletes szabadságharcosként maradt meg a nép tudatában. Még ha ez messzemenően másképp is volt.

Csak lassacskán kezd a Che-mítosz megremegni. Mindannyiunk kedvenc felszabadítója ugyanis nem volt különb, mint bármely másik forradalmár. Egy cél lebegett a szeme előtt, és minden eszközt igénybe vett, és igen: hidegvérrel gyilkolt, ha kellett. Nincs mit szépíteni.

Egy nemrégiben készült Andy Garcia-film, melyet magyar nyelven El Tropico néven forgalmaznak, pontosan ezt az idealizált, vadromantikus Che-képet sújtja porba, igaz, közben számos kubai közhelyet nevelget, egy sok tekintetben idealizált, vadromantikus Kubában, de mindenképpen árnyalja a forradalmárcsinálás eredményeképpen létrejött bálványképet.

Amit a filmvásznon elkezdett Garcia, azt a közéletben és az akadémiai világban Humberto Fontova munkássága egészíti ki.
Túlélőket, egykori foglyokat megszólaltatva egy másik, kevésbé hízelgő Guevara-képet fest a latin-amerikai tanulmányokat végzett kubai emigráns. És számomra ennek a kevésbé hízelgő képnek az egyik sarokköve maga Che Guevara munkássága. Itt van például a Gerillaharcos kézikönyve.

Hányszor mondták már Magyarhonban, hogy egy könyv hiánypótló jellegű! Most, kelletlenül bár, de megismétlem: A gerillaharcos kézikönyve, mely bemutatja Che Guevara harcának módszereit, hiánypótló a magyar Guevara és guerilla-irodalomban.
A fő gond azonban tán nem is a forradalmi hévtől átitatott, helyenként javításra, bővítésre szoruló szöveg maga (melyet Che maga akart tovább írni, de már nem volt alkalma rá), hanem az a kiváló időzítés, amikor megjelent Magyarországon.

Maga a könyv egy jól működő gerillaszervezet hadviselésének minden apró csínját-bínját összegyűjti és elemzi, következetesen felépítve. Legénység, logisztika, általános elvek és a létszükségleteket biztosító tárgyak egyaránt felsorolásra kerülnek.
Ezek a módszerek jó ideje ismertek a fejlett országok titkosrendőrei és katonai szervezetei előtt, az USA-ban kötelező tananyag volt, és a mai napig is alkalmazzák gerillacsapatok megtörésekor.
Ennél többet nem kínál a könyv, és nem is szaporítanám a szót a tartalomjegyzék olvasmányossá tevésével.

Hanem lassan egy éve lesz, hogy felcsaptak a lángok az MTV székháznál, és hogy egy kis csoport azt hitte, lehet itt még ötven évvel később is ötvenhatot játszani. Az, hogy ebben az évben mi van a pakliban, nem tudni, de a félelem érzése, a paranoia garantáltan átjár mindannyiunkat.
A létbizonytalanság, radikalizálódás mindenhonnan előszivárog, általános a csalódottság és az elégedetlenség ebben a „tetszettek volna forradalmat csinálni” módszerváltó generációban.

Én nem akarok terroristasejteket vizionálni, amint egy Che Guevara-kötet felett tervezgetik a következő merényletüket vagy rajtaütésüket a karhatalom ellen, sem magukat szabadságharcosnak képzelő rendbontókat, hiszen a félelemmel való játszadozást megvetem.
Azonban a képzeletem nem engedi, hogy csupa jót gondoljak az emberiségről, és a könyvben leírtak jó része olyan alapelvek sora, melyeket bármilyen céljaiért küzdő katonai alakulat felhasználhat, és ez nem jelent sok jót a jövőre nézve.

Mert bár Che leszögezi, hogy a gerillataktikához csak akkor lehet nyúlni, ha már minden demokratikus-alkotmányos megoldás csődöt mond, ki fogja az önjelölt szabadságharcosoknak megmondani, mikor merítették ki minden lehetőségüket?
Illetve: ki fogja megkülönböztetni a szabadságharcost a gerillától?

Közhelyszámba megy, hogy a történelmet a győztesek írják. Che a Batista-diktatúra megdöntésével történelmet írt.
Hogy utána, a castrói rendszerben mennyivel volt jobb vagy rosszabb a népnek, az maradjon a történelemtudósok és a gazdasági elemzők vitatémája. De hogy ez a könyvet számos ember halála ihlette, az tény. És az is, hogy Guevara nem sokban különbözött más forradalmároktól és gerilláktól.

A kép, melyet pólón viselnek és az eszme, melyet szívükben hordoznak az emberek, lehet nemes vagy nemtelen, de amint az eszme eszközhasználó állattá silányít minket, a rombolás mindig nagyobb, mint a megtermelt haszon. És ez nem csak a forradalmak, hanem az Ember Tragédiája is egyben.