FőképHogy hogyan és mikor alakult ki a Selyemút, azt nem lehet pontosan meghatározni, de az bizonyított tény, hogy már az ókori rómaiak is a Közép Birodalmából szerezték be ezt az anyagot. Ezen az útvonalon érkezett a középkori Európába, és Marco Polo – többé-kevésbé – ezen az úton jutott el a kán birodalmába.

Magát a Selyemutat ne valami kelet-nyugati kitaposott ösvénynek képzeljük el; számos elágazás, csatlakozás tarkítja, illetve léteztek/léteznek vízi megfelelői is.
Talán hihetetlenül hangzik, de amíg nem készültek el a Távol-Keletet Európával összekötő vasútvonalak, nem adták át a Szuezi-csatornát és nem indult el a légi szállítás, több mint kétezer éven keresztül ugyanazokkal a módszerekkel folyt az áruszállítás ezen az útvonalon.

Kétezer év alatt persze sokat fejlődött a világ, a Selyemút azonban még mindig megvan és funkcionál, még ha nem is teve-, vagy öszvérkaravánokkal tapodják ezt az utat. Sajnos a veszélyessége cseppet sem csökkent, elég ha Irakra, vagy Afganisztánra gondolunk.

A kereskedelmen túl persze tudományos, kulturális, és vallási jelentősége is igen nagy, hiszen elég csak arra gondolnunk, hogy számos találmány érkezett a Közép Birodalmából (lőpor, iránytű, stb.), illetve számos vallás érkezett a Közép Birodalmába így.
(A birodalom uralkodói folyamatosan keresték a nekik leginkább megfelelő államvallást, ezért viszonylag szívesen fogadták a zarándokokat, misszionáriusokat. Néha ők maguk kérték az adott vallás vezetőit, hogy küldjenek követeket udvarukba, ahol aztán közös beszélgetéseken és vitákon próbálták egymást „túllicitálni” a kán vagy császár előtt.)

Thomas O. Höllmann – aki Kína avatott szakértője – sikeresen foglalja össze mindazt, amit a Selyemútról feltétlen tudnunk kell. Természetesen – mint az a könyv előszavában is elhangzik – nagyon sok dologról nem esik szó a könyvben, vagy csak megemlítésre kerül, hiszen könyvtárakat lehetne megtölteni a kapcsolódó irodalommal.
Mivel a szerző Kína-szakértő, óhatatlan, hogy kelet felől közelíti meg a témát és így eléggé érdekes nézőpontból szemlélhetjük a történéseket.

A természeti adottságoktól kiindulva megismerhetjük az „út mentén lakók” és az „úton haladók” vallásait; kit, mit, honnan, mivel szállítottak az úton; mivel fizettek egymásnak; milyen adók sújtották a kereskedőket. (Számos érdekesség mellett kiderül az is, hogy kilenc kilométernyi selyemfonal, se nyom három grammnál többet.)

A könyv talán egyetlen hibája – attól függetlenül, hogy minden fontosabb aspektusából körbejárja a témát –, hogy rövid, így néhány dologra egyszerűen helyhiány miatt nem jutott több idő. Mindenesetre aki úgy dönt, hogy mélyebben beleássa magát a Selyemút történetébe, az bőséges magyar és idegen nyelvű szakirodalmat talál a könyv végén.

Kapcsolódó írásaink:Stein Aurél: Homokba temetett városok