Bak Róbert | 2015. 02. 14.
Mo Yan: Békák
A Nobel-díj mindig „jót tesz” egy-egy adott szerzőnek, hiszen neve világszerte híressé válik, könyveit pedig még akkor is kiadják, ha az adott nyelven még semmi sem jelent meg tőle korábban....
A Nobel-díj mindig „jót tesz” egy-egy adott szerzőnek, hiszen neve világszerte híressé válik, könyveit pedig még akkor is kiadják, ha az adott nyelven még semmi sem jelent meg tőle korábban....
Melyik gyerek ne vágyna arra, hogy szuperereje legyen, de legalábbis valami, ami miatt ő maga különlegessé vágyik? Nos, történetünk két kis főszereplője rendelkezik azzal, amire a hétköznapi...
Minden életrajzi dráma esetén az a kérdés, hogy mennyi ebből az igazság. Akaratlanul is azon jár az eszünk, mennyiben mond ez ellent, vagy éppen támogatja azokat az ismereteket, amikkel nézőként...
A magyar fantasy és sci-fi könyvkiadásnak olyan mérhetetlen elmaradása van a két irányzat kapcsán, hogy behozni azt sosem lehet majd, hacsak a világban teljesen meg nem szűnik a könyvkiadás,...
Murakami Harukit a magyar olvasók eddig elsősorban monumentális nagyregények szerzőjeként ismerhették, tavaly év végén azonban végre kézbe vehettük a szerző korai novelláit tartalmazó,...
Ami a Django elszabadul és a 12 év rabszolgaság Amerikának, az a Kódjátszma Angliának: egy történelmi trauma kibeszélése, egy történelmi vétek beismerése és valamiféle jóvátétele. Alan...
Drog, eltitkolt családi betegségek, internetes lejárató kampányok, legyen az ártatlan csínytevés vagy súlyos bűntény, Szabó Tünde Balla Adriennje akkora szakértelemmel veti bele a magát...
„A történelemben a véletlenek különös ajtókat tudnak kinyitni a jövőbe.” – mondja Voltaire, és talán senki esetében sem találóbb ez a mondás, mint épp Galileinél, aki eltüntette...
Abban a pillanatban, amikor először ülsz dobfelszerelés mögött, amikor először fogod kezedbe az ütőt, és amikor először használod, megváltozik az életed. Onnantól kezdve nem tudsz másnak...
Az előző rész kapcsán már kifejtettem abbéli meggyőződésemet, miszerint A perpatvar sokkal inkább a felnőtteknek szól, mintsem a gyerekeknek. Nos, a nemzetközi helyzet fokozódik, mi pedig...
Az előző résszel, az Üvegtrónnal kapcsolatban az volt a legnagyobb problémám, hogy a főszereplő nem éppen orgyilkos „hivatásának” megfelelően viselkedett: ahelyett, hogy megfelelt volna...
Régóta meggyőződésem, hogy a népzene alapjait eredendően a régi korok műzenéjében kell keresni; minden, amit valamelyest leegyszerűsítve, de mindenképp a közember számára is befogadható...
Amikor megkaptam életem legelső Ken babáját, a barátnőimmel azonnal kiolvastuk róla az egyik magazinból, hogy Robert Redfordról mintázták az arcát. Igaz, a haja nem szőke volt, mint a filmsztárnak,...
Mit szépítsem, úgy vonzott ez a kötet, mint fény a lepkét. Tetszett a címe, a borítója, sőt, már maga a koncepció is, mégsem tudom igazán megfogalmazni, miért akartam annyira, csak akartam....
Nem tudok erről a könyvről a kétszerkettő józanságával írni – és nem csak azért, mert akkora holdudvart vet; mert Radnóti egész gyönyörű költészete keríti. Gyarmati Fanniról élt...
A San Franciscóban élő dalszövegíró-gitáros, Katie Garibaldi a sokat úton lévő amerikai muzsikusok életét éli. A tipikus forgatókönyv szerint az év szinte minden napján más helyen lép...