Főkép

Háromszáz éve beköszöntött az Armageddon. Emberek milliárdjai haltak meg, városok, országok, földrészek süllyedtek az óceán mélyére, míg más területek kiemelkedtek a felszínre. A mindent elnyelő Bukás során csak kevesen maradtak életben, és egyfajta kora újkori szinten élik mindennapjaikat – muskétákat és pisztolyokat használnak, földet művelnek és állatokat tartanak, de hogy mi volt régen, azt már csak nagyon kevesen hiszik el. Jon Shannow azon kevesek közé tartozik, akiket még érdekel a múlt, ám számára is csak azért fontos, hogy megtalálja Jeruzsálemet. Fanatikusan ragaszkodik hozzá, a várost keresve vándorol egyik helyről a másikra, hírneve mégis megelőzi őt: mindenhol csak úgy ismerik, mint akit pénzért fel lehet bérelni bűnözők és haramiák megölésére – azonban miután teljesíti feladatát, már csak kevesen látják szívesen a városukban. A Pestis Földjén kannibálok és a Pokolszülöttek véres szektája él, Jon Shannow pedig oda tart… de vajon képes legyőzni az Alvilágok Urát?

 

Aki rutinos David Gemmell olvasó, az talán már érzi, hogy az igazi kérdés nem ott rejtőzik, hogy mi lesz Jon Shannow és a földi Sátán harcának kimenetele, hanem hogy ez idő alatt miként változik a Jeruzsálemi jelleme. Shannow ugyanis bizonyos szempontból tipikus gemmelli hős (vagy ha úgy tetszik, tökéletes Solomon Kane archetípus): egy saját becsületkódexét a végletekig és a legszélsőségesebb esetekben is betartó figura, aki sajátos erkölcsiségével mintha mindenki felett állna – ezáltal mindenki felnéz rá, mindenki valamilyen módon rendhagyónak, elképesztőnek, hihetetlennek tartja. Azonban emellett gyarló, bűnös lélek is, aki gondolkodás nélkül gyilkol, ha szükségesnek érzi, sőt, ártatlanokat is ölt már. Ez pedig folyton tépelődésre késztetni, nem hagyja nyugodni a lelkiismeretét – hite szerint keresztény lehetne, aki valóban hisz a mindenható Istenben, ám bűnei és tettei miatt nem tartja magát annak.

 

Jon Shannow az a férfi, aki elköveti mindazt, ami nem szép, de szükséges. Ez az őrlődés pedig bár uralja a személyiségét, fanatizmusa és céltudatossága mindig felülkerekedik: nem habozik, ha cselekedni kell. Hitével valószínűleg sohasem tud megbékélni, ám segítségével mindig győzhet a jó ­– feltéve, ha jónak gondoljuk azt az oldalt, ahol áll… Mellette pedig valahogy mindig olyan alakok kötnek ki, akikről minden bűnük dacára elhisszük, hogy tényleg jót akarnak tenni. Rögtön két misztikus-mentor karakterrel is kereszteződik az útja (akikről egészen meglepő dolgok derülnek ki), társául szegül egy megtért Pokolszülött (akinek a szemén keresztül csak még keményebbnek látszik Shannow), a legizgalmasabb azonban Daniel Cade története: a haramiából lett próféta és népvezér jelleme, aki miközben átveri az embereket, ráébred, hogy kényszerből felvett szerepe mélyén megtalálta azt, amiért érdemes élni.

 

Ez persze tetten érhető majd’ minden Gemmell-regényben, itt valahogy mégis központinak tűnik – talán mert Jon Shannow ennyire nem érheti el soha azt, amit keres. Vagy talán mert ezen a széthullás utáni Földön mintha semmi sem olyan lenne, mint amilyennek ismerjük: Gemmellnek talán ez az első olyan regénye, ahol nem köszön minden oldalról rám valami ismerős a mi világunkból, hanem kötetlenebb, kevésbé nyugszik történelmi alapokon, ezáltal tele van meglepetéssel és felfedezésre váró újdonsággal. Engem már a posztapokaliptikus western környezet megnyert, hiszen elképesztően menő és stílusos, ahogy Gemmell ír, ráadásul nagyon izgalmasan simul egybe A hatalom kövei sorozatból ismert elemekkel (újra feltűnnek például a szipsztrasszi kövek).

 

Az Árnyékok farkasa tényleg olyan David Gemmell mestermű, amit szívesen ajánlanék, mint „belépési pont” (értsd: kapudrog) a brit szerző munkásságához – benne van minden, amiért nagyon lehet szeretni Gemmellt, de közben talán az egyik legkönnyebben „emészthető” írása is: szórakoztató, pörögnek az oldalak, és csak azt vesszük észre, hogy már a végére értünk. Az izgalmas háttérvilágot és az elképesztően sokrétű karakterrendszert még nagyon sokáig lehetne elemezni, de talán érdemes elsősorban Jon Shannow-ra koncentrálni: rá még biztosan sokáig fogunk emlékezni. Aki eddig is lelkesen vásárolta Gemmell regényeit, az semmiképpen se most hagyja abba (ezúttal különösen szép külcsínnel lepett meg minket a Delta Vision Kiadó); aki pedig még csak ismerkedne ezekkel az eltökélt, gyarló és végtelenül magányos hősökkel, annak nyugodt szívvel ajánlom a Jon Shannow sorozatot. Én már nagyon várom a következő részt…