Galamb Zoltán | 2014. 11. 15.
Jáger Attila: Zsiger előtt
Egy huszonnyolc oldalas képregényről még akkor is nehéz lenne hosszasan értekezni egy ajánló keretei közt, ha a képkockák egyetlen összefüggő történetet mesélnének el. Főleg úgy, hogy...
Egy huszonnyolc oldalas képregényről még akkor is nehéz lenne hosszasan értekezni egy ajánló keretei közt, ha a képkockák egyetlen összefüggő történetet mesélnének el. Főleg úgy, hogy...
A Délibáb egy meglepően bátor film. Sőt, gond nélkül kijelenthető, hogy a legbátrabb, amit idén Magyarországon készítettek (és azért volt vetélytársa bőven), ilyen tekintetben pedig mindenképpen...
Különös, furcsa, vonzó, mégis taszító, költői, tudóskodó, posztmodern, izgalmas, és még egyszer különös. Ezek a jelzők jutottak eszembe először Marta Sanz Black, black, black című,...
Önként vállalt munkaköri kötelességem, hogy a lehetőségekhez képest figyelemmel kísérjem pár zenei kiadó újdonságait. Ebből az idők során egy meglehetősen terjedelmes lista kerekedett,...
A 28. Képregénybörze újdonságai közül A halál és az iránytű volt az egyik olyan alkotás, amely felkeltette az érdeklődésemet, két okból is: egyrészt már a borító alapján rögtön...
Körülbelül egy hónapja jelent meg Dragomán György legújabb regénye, a Máglya, ami egyértelműen betetőzése az eddigi életműnek. Amíg a harminc éves kora előtt megjelent, A Pusztítás...
Vajon melyikünk nem gondolkodott még el azon, hogy mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha az ismerőseinket, barátainkat, leendő kedvesünket egy gondosan pontokba szedett kérdőív alapján „tesztelhetnénk”,...
Kevesen akadhatnak olyanok, akik ne ismernék a magvető példázatát. Kissé profanizálva egy zenei jelenségre is alkalmazható a történet metaforikus magva, hiszen a Blackmore’s Night által elhintett...
„Kibillent az elviselhetetlen normalitásból” – írja a hátsó borító, s hozzá összetevőként nőket sorol fel. Ingertől Gerdáig, Nyuszitól Berillig, Annától Deliláig igen sok női nevet...
Csak a betegek járnak pszichológushoz. Aki felkeres egy szakembert, azzal nyilvánvalóan valami baj van, nem épeszű, nem normális. Aki pszichológushoz jár, az gyenge. Ezt fogalmazza meg a Terápia...
Versek jönnek és mennek az ember életében, ahogy a vendégek, úgy adják egymásnak a kilincset. Néha hívod őket, máskor jönnek maguktól. Van, amikor örülsz nekik, és akad, hogy rájuk csapnád...
A teltházas Trafóban Bill Frisell túlnyomórészt legújabb korongjáról játszott és ahhoz illő témákat választott körítésül Greg Leisz pedál steel gitáros, Tony Scherr basszusgitáros...
Nyugodtan le merem szögezni, szinte mindenkinek van legalább egy Gerald Durrell-regény a könyvtárában. Vagy képeskönyv. Vagy novellaválogatás. A szép emlékezetű Vidám könyvek-sorozatban...
Régóta szemezek a bandával, köszönhetően egy-két remekbe szabott videójuknak, ugyanis a Skóciából tengerre szálló muzsikuscsapat a kalózos vonalat erősíti napjaink zenéjében, ami igen...
Micsoda figyelemfelkeltő cím! Megannyi reakciót kiválthat a „minden férfi disznó”-tól a „de jó neki”-ig, de persze egyik végletnek sincs igaza: ez itt nem egy ismeretterjesztő munka a...
„Nem olyannak kell ábrázolni az életet, amilyen, nem is olyannak, amilyennek lennie kellene, hanem olyannak, ahogy álmainkban megjelenik.” Mi írhatná le jobban Daniele Finzi Pasca munkásságát,...