Bak Róbert | 2013. 03. 08.
Barnás Ferenc: Másik halál
A Másik halál volt az első Barnás-kötet, amit olvastam. Bár az íróról korábban is hallottam, főleg a 2006-ban megjelent A kilencedik kapcsán, amelyet mind a hazai, mind a külföldi kritikusok...
A Másik halál volt az első Barnás-kötet, amit olvastam. Bár az íróról korábban is hallottam, főleg a 2006-ban megjelent A kilencedik kapcsán, amelyet mind a hazai, mind a külföldi kritikusok...
Fülszöveg:Az emberiséget soha nem látott veszély fenyegeti, űrbéli gyarmatai ellen három intelligens faj szövetkezik. Három faj és egyetlen ember. Az emberiség egyetlen reménye az, hogy az...
Vajon mit tennénk, ha szembesülnénk vele: hónapok óta él valaki velünk együtt, a saját lakásunkban úgy, hogy fogalmunk sem volt erről? Megalázó érzés volna? Botrányos? Felháborító?...
972 tele igen kemény volt, legalábbis azon szlávok, ruszok, vikingek, kazárok s egyéb nemzetségbeliek számára, akik Attila hun fejedelem sírját igyekeztek megtalálni a végtelen fehér pusztaságban....
Fülszöveg:Alex Rechtnek és különleges nyomozócsoportjának két ügye is akad egyszerre. Stockholm külvárosában halálra gázolnak egy férfit, akit a hatóságok képtelenek azonosítani. A...
Zombikról újat mondani? Emberes próbálkozás. Mindenesetre csoszogó-hörgő, de legfőképpen élőhalott fantáziával biztosan nem lehet innovációt lehelni a témába. Főleg akkor nem, ha a...
„E könyv középpontjában természetesen nem Boleyn Anna vagy VIII. Henrik áll, hanem Thomas Cromwell életútja, amelyről egy teljes és mérvadó biográfia még várat magára. A titkár úr eközben...
A Móra Kiadó Lufi-könyvtrailer és színpadi adaptációs pályázata 10-14 éveseknek.1. Videós vagy animációs könyvtrailer elkészítésére Balázs Ágnes Lufi-sorozatának választott kötetéhez...
Fülszöveg: Egy békésen legelésző tehén felrobban, hatalmas krátert vájva a szűz, erdei tisztáson. Egy híres, hírhedt környezetvédő terrorista eltűnik a robbanásban, újdonsült feleségével...
A fülszöveg alapján (ha a belső borítóra írt ajánló annak számít) ez a könyv olyan gyerekeknek készült, akik szeretnek rajzolni, és olyanoknak is, akik még nem. A munkám (fejlesztő pedagógia)...
A koreai irodalomról és történelemről, azt hiszem, viszonylag keveset szokás tudni Magyarországon. Persze, az 1950-53 között folyó koreai háborút szokás emlegetni, s friss hír Észak-Korea...
Janikovszky Éva Ha én felnőtt volnék című könyve alapján készített, A/4-es méretű rajzokat várunk a könyvkiadó címére: 1134 Budapest, Váci út 19. Egy pályázó legfeljebb egy rajzot...
Fülszöveg:Íme, az árva! Olyan világba született, amely nem is valódi. Digitális lény, akit elmemagból növesztettek, semleges nemű, virtuális polgár szondák, műholdak és szerverek végtelen...
Videó sorozatunk következő részében M. Nagy Miklós, az Európa Könyvkiadó főszerkesztője Vaszilij Grosszman: Élet és sors című könyvét mutatja be. „Most itt van Soproni András fordításában...
Az utóbbi napokban egyre többször kapom rajta magam, hogy a falak feliratait olvasgatom. Próbálom megkülönböztetni őket egymástól, elválasztani a meg nem értett és lázadó művészeket az...
Valahol a sivatag mélyén rejtőzik Olajváros, ami egykor jobb napokat is látott, mikor még a föld fekete vérét termelték itt ki nagy mennyiségben. Ám azóta a város erősen lepukkant és a...