Főkép

Ez az érzés már nagyon hiányzott, mert ugyan az elmúlt években megjelent két Warhammer regény, amelyek a vámpírléttel ismerkedő Ulrika kalandjaival foglalkoznak, de az „egyetlen és igazi” Warhammer sztori hőse szerintem nem lehet más, mint az elnyűhetetlen páros, a saját végzetét kergető törpe vadász (Gotrek), valamint elválaszthatatlan társa, lánglelkű krónikása, a szőke poéta – Felix. Mivel sajnos arról egyelőre nincs hír, mikor folytatódnak a duó kalandjai (pedig Snorri emlékeinek visszaszerzése még hátra van), így be kell érjem ezzel a kötettel, amibe Christian Dunn különféle szerzők novelláit válogatta össze.

 

És milyen jól tette. A kilenc szerző meglepően változatos stílusának köszönhetően mindegyik írás más és más szellemben fogant, ráadásul érződik, hogy nem voltak megkötések, mindenki szabadon engedhette a fantáziáját. Ennek eredményeként aztán nem csak a regényekben megszokott felépítésű történeteket élvezhetjük, hanem például az ellenség, mondjuk a Praag ostromakor nagy szerepet játszó ikervarázslók szemszögéből is megismerhetjük az eseményeket. A novellák közös vonása az a komor alaphangulat, ami annyira jellemző a Warhammer világára. Hősként tehetsz bármit, a káosz olyannyira erős, hogy már annak is örülni kell, amikor követőinek/isteneinek valamelyik elborult tervét sikerül megakadályozni, vagy megsemmisül egy gonosz ereklye, elpusztul egy kivételesen erős szörny vagy káoszbajnok. Kis túlzással minden alkalommal vert helyzetből kell nyerniük a Rend híveinek.

 

Éppen ezért kifejezetten megörültem, amikor az egyik novella (Egy hordó Wynters) jó adag humorral keverte ezt a komorságot. Az meg csak a ráadás volt, hogy ebben nem a címszereplő kettős, hanem az egyik ismerősük, Snorri volt a főszereplő – még szellemi képességeinek teljében, bár elismerem, csúsztatás ilyet állítani róla. Josh Reynolds történetében egy törpék által üzemeltetett sörfőzdét kell visszaszerezni az orkoktól, és erre a küldetésre nem csak Snorri, hanem a sörfőzök utolsó leszármazottja, valamint a birodalom egyik legfurább lovagrendjének (Fekete Medve) három lovagja is velük tart. Az út persze nem csak móka és kacagás, de tény, a lovagokat és Snorrit nem lehet komolyan venni, kerüljenek bármilyen kutyaszorítóba. Ez az írás tetszett a legjobban a kötetben.

 

Legkevésbé pedig az utolsó (Gotrek Gurnisson temetése), ami részben annak köszönhető, hogy Felix korábbi szerelme, Ulrika viselkedése szerintem nincs összhangban a korábban leírtakkal, másrészt meg egy kicsit összecsapottnak érzem.

 

Nathan Long kisregénye (A vadász becsülete) viszont nem csak terjedelmi szempontból nézve emelkedik a többiek fölé, hanem ebben aztán tényleg minden benne van, amiért szeretni lehet egy warhammeres fantasy történetet. Összességében azért kellemes válogatást sikerült összerakni, amelyben a skavenektől kezdve az „arab” lázadóig minden megtalálható, és természetesen miközben ide-oda ugrálunk térben és időben, kedvenc Warhammer hőseimért izgulhatok. Az sem utolsó szempont, hogy menet közben kapunk némi adalékot, kiegészítést a korábbi könyvekhez.

 

Tartalomjegyzék

Nathan Long: A vadász becsülete

Josh Reynolds: Egy hordó Wynters

John Brunner: Egy Csendes Gyülekezet otthona

Jordan Ellinger: Rokonfaló

Ben McCallum: Prófécia

David Guymer: A tileai talizmánja

Andy Smillie: A nyomozás

C. L. Werner: Elmetolvaj

Nathan Long: Ras Karim két koronája

Richard Salter: Gotrek Gurnisson temetése