Vörös Eszter | 2018. 04. 20.
Jim Butcher: Átokvihar
Szerencsésnek gondolom magam, amiért csak most akadtam rá Jim Butcher sorozatára, most, hogy 6 év után újraindul a hazai kiadása. A korábban Pusztító vihar címen megjelent kötetnél egy szerintem...
Szerencsésnek gondolom magam, amiért csak most akadtam rá Jim Butcher sorozatára, most, hogy 6 év után újraindul a hazai kiadása. A korábban Pusztító vihar címen megjelent kötetnél egy szerintem...
Az oxfordi, kezdetben még This Town Needs Gunsként nyomuló, majd érthető okokból TTNG-re átkeresztelkedő bandát még azokból az időkből ismerem, amikor az eléggé limitáltan hozzáférhető...
Molnár Krisztina Ritát először költőként ismerhették meg, akik figyelemmel kísérik a magyar irodalmi életet. Majd megjelent első, gyermekeknek is szánt, meseregénynek is nevezhető prózakötete...
Tetszik vagy sem, globalizálódunk, termékek, eszmék, emberek jönnek és mennek, aminek eredményeként a folyamatos változások korában élünk. Ezt szerethetjük vagy utálhatjuk, sok választásunk...
A Mars a 22. században. Egy bányászkolónia megszokott mindennapjait egy furcsa rengéssorozat borítja fel – az eset kivizsgálása Shaila Jain főhadnagyra hárul, aki azonban egyre bizarrabb események...
Mindig is igyekeztem távol tartani magamat a kimondott sikerkönyvektől, mert tapasztalataim szerint a közönségsiker és az irodalmi érték csak nagyon ritkán állnak egyenes arányban egymással....
A manapság divatos domestic noir vegyítése a kémthrillerrel nem csak elsőre tűnik meglepőnek – még mindig nem teljesen értem, hogy ezt miért is kellett, de tény, miközben olvastam az egykori...
Kis túlzással szinte bármely oldalról nézve keresve se lehetne aktuálisabb albumot találni manapság, mint Kendrick Lamar & co. Fekete Párduc OST-je (ami nem is valódi OST, hiszen a hivatalos...
Tetszik vagy sem, globalizálódunk, termékek, eszmék, emberek jönnek és mennek, aminek eredményeként a folyamatos változások korában élünk. Ezt szerethetjük vagy utálhatjuk, sok választásunk...
„A napsugarak sem győzhetik le, még kevésbé a szép szavak, mint a szivárvány vagy a szeretet, ezeket dobhatjuk is ki, annyira hasznavehetetlenek. A halál mindenek kezdete.” „A halál,...
„Az emberiség egyik tehetsége sem olyan értékes, mint a szónoki képesség. Annak, aki a magáénak tudhatja, nagyobb hatalma van még a királynál is. Az ilyen ember önálló erő a világban.” Ezeket...
Pierce Brown, author of Red Rising, Golden Son, Morning Star and Iron Gold, is going to visit Hungary soon, during the 25th International Book Festival Budapest. (You can read more about the visit and...
Hamarosan, a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében Magyarországra látogat Pierce Brown, a Vörös lázadás, az Arany háború, a Hajnalcsillag és a könyvfesztiválra megjelenő A káosz...
Tetszik vagy sem, globalizálódunk, termékek, eszmék, emberek jönnek és mennek, aminek eredményeként a folyamatos változások korában élünk. Ezt szerethetjük vagy utálhatjuk, sok választásunk...
Bizonyára véletlen egybeesés, de az utóbbi időben több olyan album fordult meg a lejátszómban, amelyet évtizedekkel korábban népszerű, illetve meghatározó latin együttesek / énekesek készíttek....
Lajkó mindig is különös gyerek volt. Kiskorától kezdve érdekelték a csillagok, az égbolt minden rejtélye. Sajnos a rakéták iránti szenvedélye végül tragédiába torkollott – ám ez csak...