Főkép

Az oxfordi, kezdetben még This Town Needs Gunsként nyomuló, majd érthető okokból TTNG-re átkeresztelkedő bandát még azokból az időkből ismerem, amikor az eléggé limitáltan hozzáférhető és rendesen egysíkú itthoni zenei újságírást az Amazon "ezt ajánljuk még" funkciójával próbáltam meg pótolni. Vagyis ha volt egy lemez, ami tetszett, akkor a hozzá hasonló albumokról származó 30 másodperces kis snippetekből próbáltam rájönni, hogy vajon a többi hasonló cucc is bejönne-e, aztán általában szinte vakon meg is rendeltem a cd-t, és a legtöbb esetben elég fullos dolgokra találtam így rá. A TTNG első teljes lemeze, az Animals is hasonló telitalálat volt. Akkoriban (is) nagyon éltem az emot (elsősorban a lazább American Football/Owen vonalat), és a TTNG matekrockos gitárjai, érzelmes dalszövegei és szellős dallamai is betaláltak. Szét is hallgattam az állatos lemezt annak rendje és módja szerint, és a bemutatkozó EP-vel együtt korszakos kedvenceim voltak, de azóta őszintén szinte semmit nem tudtam a zenekarról. A majás album borítója még rémlett, de fogalmam se volt, hogy élnek vagy halnak-e.

 

Ezért volt hatalmas és nagyon örömteli meglepetés, amikor megtudtam, hogy az Emptiness úgy döntött, valamilyen különös ötlettől vezérelve elhozzák a zenekart egy Düreres klubkoncertre (persze kiderült később, hogy Márknak szintén nagy favoritja a TTNG, és már régóta tető alá akarta hozni a bulit). Bemelegítésként megkaptuk még a győri Rosa Parkst is, akik nem az emos, inkább a post-rockos oldalról fogják meg a matek témákat, amik legjobban a gitártémákban érhetők tetten, míg a dob inkább az erőt és a magabiztos alapozást képviseli. Nem ismerem a banda munkásságát, korábban is csak előzenekarként láttam őket párszor, de mint azokban az esetekben, most is nagyon erőteljes szettet nyomtak, és tényleg baromi jól ráhangoltak a későbbiekre. Egy pillanatig se unatkozhatott, aki bizalmat szavazott a Rosa Parksnak és nem a koratavaszi, még épp langyos kempingszékekben melegített elő a TTNG-re a kerthelyiségben.

 

 

Akik amúgy egy hihetetlenül szimpatikus bagázs. Egy csapat nagyon kedves srác a szomszédból csendes forgószélként cirkuláló-csilingelő gitártémákkal, nem azonnal ható, de nagyon maradandó énekdallamokkal és a legszebb szövegekkel, amiket valaha hallottál. Meg persze jó sok hangolással, amiből már később viccet is csináltak, mint ahogy abból is lehetne, hogy Henry Tremain mekkora anti-frontember (az általam nagyon kedvelt első EPn és albumon még nem is ő énekelt amúgy, de a váltás egyáltalán nem érződik), de épp ez adja a báját, úgyhogy igazából minden úgy volt tökéletes, ahogy volt. A műsorban is szuper egyensúly érződött a régi és új dalok között, az Animals három dallal is képviseltette magát, de a legújabb (vagyis már közel hároméves) tételek sem lógtak ki, vagyis érdemes lesz ráhallgatnom majd a későbbi, már Tremainnel készült kiadványokra is. Az este leghangulatosabb és legmeghatóbb részét ennek ellenére mégis az első EP-ről felhangzó "If I Sit Still, Maybe I`ll Get Out of Here" adta, aminek refrénjét Henry egy korábban felinvitált rajongóval énekelte el. Ez a dal amúgy is az egyik legszebb dolog, amit a TTNG valaha felvett, de így még bensőségesebb volt (és amúgy a csávó tök jól nyomta) a hangulat. Ezek után már nem sok volt hátra, de feljebb nem is nagyon lehetett volna vinni a buli ívét, a "26 Is Dancier Than 4" ráadásként pedig tökéletesen feltette az i-re a pontot.

 

Az embernek végig olyan érzése volt, mintha ezek a srácok a szomszéd kertjében játszanának csak úgy pár dalt a saját és a barátaik örömére, ettől pedig az eléggé keserédes, de amúgy feelgood dalok kaptak egy még személyesebb réteget, szóval nagyon köszi Emptiness és TTNG, hogy volt egy ilyen, nekem még nagyon sokáig kellemes emlék lesz.